Varga Judit és Windisch László hegedűkoncerten vett részt

Komolyzenei koncertet tartottak szombaton a Zala megyei Szentgyörgyvölgyön. A zaol.hu beszámolója alapján több ismert ember is megjelent a szlovén határ melletti 361 fős község református templomában.

Bár a koncert előtt köszöntőt mondott Vigh László, a térség fideszes parlamenti képviselője, a legnagyobb név mégsem ő volt a hallgatóságban. A koncerten ugyanis részt vett Varga Judit volt igazságügyi miniszter és Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke is. Vargáék Vivaldi és Bach műveit hallgatták meg a templomban.

A kép bal szélén Vigh László fideszes parlamenti képviselő, jobb szélén pedig Varga Judit és Windisch László
photo_camera A kép bal szélén Vigh László fideszes parlamenti képviselő, jobb szélén pedig Varga Judit és Windisch László Forrás: Vigh László/Facebook

Vargát és Windischt először egy január 4-ei zeneakadémiás koncerten vette észre együtt a Gulyáságyú Média. Az eseményről készült Facebook-galéria szerint egymás mellett ültek. A kép azonban márciusban már nem volt elérhető.

A fotó jelentőségét az adta, hogy a koncert egy hónappal a kegyelmi ügy előtt volt, Varga ekkor a Fidesz EP-listavezetői posztjának várományosa volt, Windisch pedig a pártok gazdálkodását felügyelő számvevőszéket vezette.