Se Magyar Peti, se Varga Judit, se Schadl, se Veres Pali nem jelent meg. A teniszcsarnok a Miskolci Egyetem legújabb büszkesége

Miskolc jó hírét viszik

Fotó. Archív

A legjobb ötletekből és kivitelezői szándékból sem születhetett volna ilyen gyönyörű csarnok, ha nincs rá megfelelő forrás, amit a magyar állam biztosított

– mondta el köszöntőjében Dr. Kiss János országgyűlési képviselő. Hangsúlyozta, hogy akik szeretik a sportot Miskolcon, azoknak ez egy fontos mérföldkő. A sport és a sportolók előbb-utóbb utat törnek maguknak, hogy elérjék a céljukat. Hozzátette:

A beruházás egy sportfejlesztési láncolat része. A sport és a sportolás előnyei – egészséges életmódra, kitartásra nevel, megtanít csapatban gondolkodni – a sport egy újabb értékét mutatja meg az, hogy az Európai Egyetemi Játékok egyik helyszíne Miskolc: a sportmarketing által az a több ezer ember, akik idelátogatnak, megismerik Miskolcot valamint az egyetemet és elviszik a város jó hírét Európa országaiba.

Az olimpikon szerint fantasztikus lett a csarnok

Az Üzemeltetési, Sport és Kollégiumi Igazgatóság igazgatója, Boda Péter röviden ismertette a beruházás kihívásait és menetét. Hangsúlyozta, hogy a miskolci campus sportinfrastruktúrája kiemelkedő. Jelentős sportélet van az egyetemen, a hallgatók már 15-20 sportágból tudnak választani. Az egyetem sportolói az országos és a nemzetközi mezőnyben is szép eredményeket érnek el. Európa a következő hetekben becsekkol a Miskolci Egyetemre és a teniszversenyek olyan helyszínen lesznek megrendezve, amire Sávolt Attila, az ismert magyar teniszező, olimpikon – aki a napokban járt a csarnokban – is azt mondta, hogy fantasztikus lett.

boon.hu