A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását,
akivel szemben szexuális erőszak bűntette miatt indult eljárás.
A nyomozás adatai szerint 2023. május 4. napján a kiskorú sértettet és testvérét
édesanyjuk a szendrői családi házukban rábízta a sógornőjére, mivel a férjét ment
meglátogatni a kórházba. A gyanúsított – aki a gyermekek felügyeletével
megbízott rokon fia – kihasználva azt, hogy édesanyja és a kisebbik gyermek
elaludt, áthívta a másik szobába a 7 éves kislányt, lefektette az ágyra, majd
ráfeküdt és megpróbált vele szexuális cselekményt végezni. Közben azt ígérte a
gyermeknek, hogy csokit vesz neki. A sértett azonban a mellkasánál fogva eltolta
őt magától és sikerült kibújnia alóla, majd kiszaladt a szobából és az utcán
segítséget kért egy ismerős felnőttől.
A gyanúsított fenti cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas tizenkettedik
életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális
erőszak bűntettének a megállapítására.
A bíróság álláspontja szerint a várható szabadságvesztés mértékére figyelemmel,
amely 5 évtől 20 évig terjed, a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől
megalapozottan lehet tartani. Ezt alátámasztják a gyanúsított személyi
körülményei is, és az a tény, hogy a hatóság idézésére nem jelent meg. A tanúk
a gyanúsított ismeretségi és rokoni körébe tartoznak, így az ő befolyásolásuktól
is tartani lehet.
Mindezeket mérlegelve a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított
letartóztatását.
A végzés nem végleges, a gyanúsított fellebbezett.