Koncz Gábor: Szeretem Orbán Viktort

Koncz Gábor: Szeretem az egyenes, bátor embereket, Orbán Viktor

ZIH ZSOLT / MTVA
A színész úgy látja, a miniszterelnök felelősséggel vezeti az országot.

Hamarosan 86 éves lesz Koncz Gábor, a közelgő születésnap apropóján a Blikk interjút készített a színésszel. Koncz a vallásosság kapcsán azt meséli, úgy hiszi, van isten.

„Hiszem azt is, hogy újjászületünk. Gyerekként is hittem benne, amikor hatévesen már lovagoltam. S nem sokkal később lóháton kapott el egy örvény a Tiszában. Hittem akkor is, amikor a csepeli öntödében segédmunkásként dolgoztam, havi 1600 forintért, s persze akkor is, amikor egyik filmet forgattam a másik után, a Dunai hajóstól kezdve a Bors Mátén át a Gyula vitéz télen-nyáronig. Hiszek a reinkarnációban, de egyelőre ragaszkodom ehhez az életemhez. Kata, a harmadik feleségem, akit négy éve vettem el, s aki 35 évvel fiatalabb nálam, ragaszkodik hozzám, én pedig hozzá. Szeret és gondoskodik rólam.”

A szerelmi életéről többet is elárult, például azt, hogy életére visszatekintve három nőre tudja azt mondani, hogy „ő volt az igazi”.

Mindannyian civilek voltak, mert bár megannyi kolléganőmmel is keveredtem ilyen-olyan viszonyba, de tőlük féltem, hogy mindent tudnak rólam. De azt írja le kérem, hogy minden nő, akivel kapcsolatba kerültem, szerette a szép gondolataimat, s ha gyönyörű szavakat suttogtam a fülébe. Sokat kaptam a nőktől. Szeretem a nőket.

Koncz korábban beszélt már politikai hovatartozásáról, sőt, akkor azt mondta, „Arra kérem Istent, hogy még Orbán Viktor regnálása alatt menjek el!”. Most is valami hasonlóról beszélt a miniszterelnök kapcsán: például az Orbánért való rajongása nem változott.

A Színművészetin olyanokat nem nevelnek, akik ütnek vagy állják az ütéseket, hanem csak lesik a verekedést. Nem szeretem azt a mamut világot, a beteges ideológiákat, ugyanakkor szeretem az egyenes, bátor embereket, és Orbán Viktor ilyen. Folyamatos harcra készteti az élet, és ő felelősséggel vezeti ezt az országot. Büszke vagyok rá, hogy ismerem, és arra is, hogy szeret engem. Az unokáimat is erre neveltem: hazafiasságra, tisztességre. Nem haragszom azokra a kollégákra, akik másként gondolkodnak, de elfogadni nem tudom őket. Más világból jönnek. És majd a Jóisten eldönti, ki áll a jó oldalon.