Skip to content

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia. Nem olyan kapós

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia. Nem olyan kapós

Sok olyan szak van, ahová csak egyetlen diák jelentkezett első helyen

 

Bár a gazdálkodás és menedzsment a legnépszerűbb szak, van, ahol erre is csak egyetlen jelentkező akadt.

Idén közel százhúszezren jelentkeztek valamelyik egyetem 2024. szeptemberben induló alap-, osztatlan vagy mesterképzésére. A legnépszerűbb intézmény az Eötvös Loránd Tudományegyetem, itt mintegy 17 ezren tanulnának ősztől első helyen, a második a sorban 9950 jelentkezővel a Debreceni Egyetem, a harmadik pedig a 8395 jelentkezőt vonzó Szegedi Tudományegyetem – írja az Eduline.

A legnépszerűbb szak a töretlen népszerűségnek örvendő gazdálkodási és menedzsment alapképzés, erre most 6801 fő jelentkezett. A második helyen a pszichológia végzett 4948 jelentkezővel, amit az osztatlan jogászképzés követ.

Ami a sor másik végét illeti, számos olyan szak volt, amiket csak egyetlen diák írt be első helyen. Az ELTE-n a földrajz–matematika, illetve a fizika–történelem szakos tanári képzést is csak egy felvételiző írta be az első helyre, de a szociális munkás alapszakot is csak egyvalaki tette a listája elejére a Debreceni Egyetem nyíregyházi campusán, illetve a Sárospataki Református Teológiai Akadémián.

Emellett bizonyos művészeti képzések – például a klasszikus hárfa, a cimbalom vagy éppenséggel zenekarvezetés – is csak egy-egy diákot vonzottak, de akadnak olyan gazdasági, műszaki, sőt informatikai képzések, ahol alig akadt jelentkező. A Nyíregyházi Egyetem és Eötvös József Főiskola angol nyelvű gazdálkodás-menedzsment képzésére például csupán egy-egy diák jelentkezett első helyen, ahogyan az Óbudai Egyetem salgótarjáni campusán is csak egyvalaki lenne mérnökinformatikus, ha az elsőnek bejelölt képzéseket vesszük.

Ha pedig a legnépszerűbb egyetemet vesszük, az ELTE-n a hebraisztika, indológia, asszirológia, újlatin nyelvek és kultúrák (román), szlavisztika (ezen belül is a szerb nemzetiségi, szlovák és szlovén) az, ami a lista legvégén szerepel a jelentkezők száma miatt, de a szlavisztika és a germanisztika más intézményeknél, egészen pontosan a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen is a legkevésbé kedvelt szak lett, hiszen itt is csak egy-egy fiatal jelölte meg ezt első helyen.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



3 Comments

  1. Névtelen
    2024.07.08. 17:00

    Már senki se akar peXofil lenni?

    3
    1
  2. Ajbeh
    2024.07.08. 22:57

    Varga zoli rokona ez a banánképű?

    • Tociner
      2024.07.09. 18:30

      Igen, a pici kis fia. Az öreg ősz hajú varga 80 éves, a kicsi fia meg 50. A hemüveg a stílus, az arc minden passzol. Axt nagyon szereti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük