Az Internetes Bélyeggyűjtő Klubot, a Rákóczi Tárogató Egyesületet és a Parlamenti Imacsoportot is támogatja adományokkal Kövér László

Székely Lovat Tenyésztők Egyesületét, az Internetes Bélyeggyűjtő Klubot, a Rákóczi Tárogató Egyesületet, két erdélyi cserkészszövetséget, a Parlamenti Imacsoportot, a Fidesz bölcsőjének tartott Bibó Szakkollégiumot és szülővárosa, Pápa több civil szervezetét is támogatja adományokkal Kövér László házelnök, számolt be a Telex.

Az Országgyűlés elnöke, a köztársasági elnök és volt államfők 2012 óta éves keretet kapnak a központi költségvetésből, hogy az általuk kiválasztott alapítványoknak és civil szervezeteknek adományozzanak.

Mint a lap írja, Kövér László is 73 millió forintnyi közpénzt ajánlhat fel jótékonysági célra 2024-ben. A keretéből az év első felében már 39 milliót ki is osztott 37 szervezet között. A legnagyobb összeget, 3 milliót, a Mit tehetnék érted? Autista Otthon Alapítvány kapta, a többi szervezet jellemzően 1-1,5 millió forintot kapott. A házelnök pályázat útján vagy egyedi döntés alapján oszthat adományt, de nem támogathat politikai párthoz kötethető vagy azt támogató szervezetet.

A lap azt is kiszámolta, hogy mivel a 73 milliós keretösszeg nem nagyon változott, ezért az elmúlt 13 évben összesen 949 millió forintnyi közpénzt osztott szét Kövér László.