Sitteseket és külföldi vendégmunkásokat is vár a Magyar Honvédség, úgy mint Oroszországban

A jövőben akár külföldi állampolgárok, illetve büntetett előéletűek is lehetnek a Magyar Honvédség tagjai.

Július elsején lépett hatályba a honvédek jogállásáról szóló 137/2024. (VI. 28.) számú kormányrendelet, amely gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy börtönviselteket illetve külföldieket is felvegyenek a Magyar Honvédség legénységi állományába, írja a 24.hu.

A rendelet előkészítéséről korábban az rtl.hu is beszámolt, június közepén azt lehetett róla tudni, hogy a honvédek jogállásáról szóló törvény új módosításai tavaly szeptemberben kerültek volna az Országgyűlés elé, de miután megszakadtak a honvéd szakszervezetekkel a tárgyalások, az átfogó módosító javaslatot nem nyújtották be. A 21 ezer hivatásos és szerződéses katona életét alapjaiban megváltoztató új szabályozás végül kormányrendeletben érkezett meg, kikerülve a parlamenti jóváhagyást.

A törvényt felváltó kormányrendelet alapján többek között azokból az elítéltekből is lehet szerződéses katona, akik letöltötték jogerős szabadásvesztésüket. Júliustól a feljebbvaló mérlegelheti, hogy felvesz-e börtönviselt vagy büntetett előéletű személyt.

A rendelet 7. paragrafusának 4. pontja úgy fogalmaz, hogy

(4) Az e rendeletben meghatározott kivétellel nem létesíthető szolgálati viszony azzal,

  • a) aki büntetett előéletű,
  • b) aki büntetlen előéletű, de bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen egy évet meghaladó tartamú, végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték,
  • c) akivel szemben a bíróság lefokozás vagy szolgálati viszony megszüntetése büntetést szabott ki,
  • d) aki a betöltendő beosztás ellátásához szükséges tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll,
  • e) aki próbára bocsátás intézkedés hatálya alatt áll,
  • f) aki két évnél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény gyanúja miatt büntetőeljárás – ide nem értve a magánvádas vagy pótmagánvádas eljárást – hatálya alatt áll,
  • g) akit fegyelmi fenyítésként vagy méltatlanság megállapítása miatt lefokoztak, vagy akinek katonai szolgálati viszonyát megszüntették,
  • h) akivel szemben a jogviszony létesítésekor jogviszonymegszűnési ok áll fenn, és
  • i) aki honvédelmi szolgálati juttatásban részesül, az önkéntes tartalékos szolgálati viszony kivételével.

A fentebb kiemelt részek alól az 5. pont ad felmentést:

(5) A legénységi állományba vétel esetén el lehet tekinteni a (4) bekezdés a)–c), e) és g) pontjában foglalt feltételektől, mérlegelve a katonai szolgálatra jelentkező által elkövetett cselekmény vagy mulasztás súlyát vagy jellegét, a Honvédség tekintélyét és a működéséhez szükséges közbizalom megóvását.

A rendelet 7. paragrafusa nem ír elő kötelező állampolgárságot, csak annyit, hogy a külföldi jelentkezőnek legyen magyar nyelvismerete, rendelkezzen a szabad mozgás, tartózkodás jogával, huzamos tartózkodási jogosultsággal és feleljen meg a honvédelmi miniszter által meghatározott egyéb feltételeknek. Ezek alapján akár külföldi vendégmunkások is jelentkezhetnek a Magyar Honvédség soraiba.

Vargha Tamás, a honvédelmi tárca politikai államtitkára Novák Előd mihazánkos parlamenti képviselő fentiekkel kapcsolatos kérdésére úgy reagált, hogy a jövőben a Magyar Honvédség kapuit megnyitják „mindazok számára, akik az állományba vételi kritériumoknak megfelelnek, kellő elhivatottsággal rendelkeznek a magyar honvédelem ügye, valamint Magyarország védelme és szolgálata iránt”.