MAI VALÓ VILÁG. . .
Bejött egy ember a kertembe, és se szó, se beszéd, letolta a nadrágját, s odarondított a legszebb rózsafám mellé.
Hogy rózsafáim vannak, talán bizonyítéka annak: alapjában véve békés természetű ember vagyok. Legalábbis egy bizonyos határig az.
Mert, én bizony a rózsafámat lekakáló provokátort, – aki közben még kajánul vigyorgott is – jól orrba vágtam. Abban a pillanatban arcára fagyott a vigyor, mert az ütéstől eltört az orrcsontja.
Az „áldemokrácia” erre felháborodott, s az emberi jogokat ordítva elmarasztalt tettemért. Azóta szégyellnem kell(ene) magamat. (Dehogy is szégyellem!)
Mindenesetre a rózsafáimat kivágtam, helyükön azóta dudva nő. Felőlem az kakálja le ebben a nagy áldemokráciában, aki csak akarja!
S orrba sem vágok már senkit!