Bezzeg Debrecen. Leáll a repülőtér

Ideiglenesen leáll a debreceni repülőtér, miután egy csütörtök este végzett futópálya-ellenőrzés során az üzemeltetők hibát észleltek. A hiba kijavítása az időjárás függvényében legalább egy hétig tart, az induló és érkező nemzetközi járatokat átütemezik.

A reptér közleménye szerint a legmagasabb szintű repülésbiztonsági előírásokat tartják szem előtt, ezért a hiba kijavításáig az ideiglenes bezárás mellett döntöttek.

Dehir.hu szerint az Eindhovenből Debrecenbe érkező járat csütörtök este Budapesten szállt le, a Portfolio szerkesztőségéhez eljutott olvasói levél szerint az Isztambulból Debrecenbe érkező járatot is a fővárosba irányították át. Az utasokat arra kérik, hogy a járataikkal kapcsolatos információkról tájékozódjanak a légitársaságoknál és az utazási irodáknál.

A város közgyűlése 2022 januárjában döntött arról, hogy a repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. ötvenegy százalékos tulajdonrészét az önkormányzat térítésmentesen átadja az államnak. Az, hogy a cég többségi állami tulajdon, valamiért már az előző napi Magyar Közlönyben is tényként jelent meg – ami akkor egy közgyűlésben ülő ellenzéki politikusnak is feltűnt.