Skip to content

Dzsudzsák Balázs és Nagy Feró is ott lesz idén Tusványoson

Dzsudzsák Balázs és Nagy Feró is ott lesz idén Tusványoson

Orbán Viktor mellett Dzsudzsák Balázs és Nagy Feró is ott lesz idén Tusványoson

A szervezők kihirdették a résztvevők névsorát.

Jobb pályán mottóval szervezi meg július 23. és 28. között a Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ismert nevén Tusványost az erdélyi Tusnádfürdőn – közölték a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón Csíkszeredában.

A szervezők a szokásuktól eltérő módon viszonylag sokáig nem árulták el, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ott lesz-e az eseményen. A korábbi években már hetekkel előre bejelentették, hogy az érdeklődők időben értesüljenek róla, most azonban még csütörtök délelőtt sem lehetett biztosan tudni. Ennek kapcsán levélben kerestük Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, de választ nem kaptunk tőle. Az MTI által közölt sajtóközleményből azonban kiderült, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és a magyar kormány több minisztere, államtitkára is ott van a meghívottak között.

A román politika fősodrából a választási év miatt a szervezők szándéka és erőfeszítései ellenére sem lesznek politikusok – jelentette be Sándor Krisztina, Tusványos politikai programfelelőse, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Mint fogalmazott, a román kormány tagjai “nem kockáztatják meg”, hogy választási évben részt vegyenek Tusványoson, és esetleg elveszítsék szavazóik szimpátiáját. A rendezvény évek óta visszajáró román előadói ellenben idén is eljönnek.

Sándor Krisztina szerint az idei panelbeszélgetések négy fő témakör köré csoportosulnak: az aktuális politikai folyamatok; a háború és béke kérdése; a gazdasági helyzet; valamint külön témakörként nagyobb hangsúlyt kapnak a zöld témák, mint a klímaváltozás, energiahatékonyság, zöld átállás.

A politikai témák között a júniusi és az őszi választások, a magyar uniós elnökség a kiemelt. A nemzetpolitikai kerekasztalt is megtartják a Kárpát-medencei magyar szervezetek elnökeinek részvételével.

Popa Ilona, a Tusványos erdélyi főszervezője közölte: a 33. Tusványost 76 partnerszervezettel közösen szervezik, 34 rendezvénysátorban mintegy 500 program lesz mintegy ezer előadó részvételével.

A nagyszínpadon este a Blahalouisiana, a Bagossy Brothers Company, a Magashegyi Underground, a Honeybeast, Szabó Balázs Bandája, Ákos, Nagy Feró és a Beatrice, a Magyar Rocklegendák (Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós), Kowalsky meg a Vega és a 4S Street koncertezik.

A különböző rendezvénysátrak megőrzik profiljukat, a közéleti, nemzetpolitikai, gazdaságpolitikai, mezőgazdasági témák mellett ifjúsági, kulturális, irodalmi, hitéleti témákat is naprendre tűznek.

A Csűrben a népzene és népi kultúra kap főszerepet a házigazda, Pál István Szalonna vezetésével. Fellép a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kalotaszeg című előadásával, a kárpátaljai és kalotaszegi zenészek közös koncertje és a csángók bemutatkozása mellett ének- és furulyatanítás, mesemondás is lesz.

A Krúdy-udvarban a gasztronómiáé és a boroké lesz a főszerep, és több helyszínen tartanak gyerekfoglalkozásokat is.

A Buzánszky Jenő Sportteraszon több neves magyar sportoló, olimpikon lesz jelen, Rákosi Gyula negyvenegyszeres válogatott labdarúgó, Kovács “Kokó” István olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó, Bujdosó Imre olimpiai és világbajnok kardvívó, Dzsudzsák Balázs magyar válogatott labdarúgó, Kubatov Gábor, Bölöni László. Idén először szurkolói zóna is lesz a Sepsi OSK rajongóinak.

Lesz egy kerekasztal-beszélgetés a sajtó helyzetéről is.

Horváth Réka, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke a MIT-sátorról elmondta, napközben előadások, szórakoztató programok lesznek és a nagy zenekarok közönségtalálkozóit is itt tartják, este feltörekvő erdélyi zenekarok koncerteznek.

A kapunyitás július 23-án, kedden 8 órakor lesz, a beléptetőrendszer pedig nem változik, azzal a különbséggel, hogy a 16 órától kötelező napi- vagy hetijegy online is megvásárolható a honlapon.

A program és bővebb információk a Tusványos.ro honlapon és a rendezvény közösségi oldalain találhatók.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



15 Comments

  1. Névtelen
    2024.07.12. 09:05

    Ezzel fizetnek..a pénzünkért

  2. Névtelen
    2024.07.12. 09:06

    https://uploads.disquscdn.com/images/131bac5e8472cc50bf1514bcebef5e17df4292139538880f9ff4257e602af9e0.jpg?w=800&h=540

  3. Névtelen
    2024.07.12. 09:07

    Legalább a tusványos ideje alatt kevésbé lesz szarszag az országban.

    • Névtelen
      2024.07.12. 10:40

      Ne hidd! Itthon marad még elég sz@rtúró! A budi szakadjon rájuk!

  4. Névtelen
    2024.07.12. 09:08

    Már rég át kellett volna tenni valahová a nagyorosz sztyeppékre. Most türk nemzet vagytok, vagy oláh?

  5. idézet
    2024.07.12. 09:42

    POLITICO – „Orbán: A disszidensből Putyin magyar bojárja” címmel ír a tekintélyes lap hosszú cikket a témában.
    „A miniszterelnök önjelölt „békeküldetése 3.0” hasonlít Mussolini nagylelkű ajánlataira, hogy Hitler – partnere az úgynevezett ‘Acélpaktumban’ -, valamint Nagy-Britannia és Franciaország közötti béketárgyalásokon közvetítsen.
    Könnyű belátni, hogy Orbán nem egy modern Szálasi Ferenc – az a katonatiszt, aki a második világháborúban a náci Németország általi megszállás alatt vezette Magyarország kormányát. Putyinnak nem lenne szüksége arra, hogy ténylegesen megszállja Magyarországot; mindent tálcán kínálnak neki.
    Orbán hamis békeküldetése egy Moszkvában, Pekingben és Budapesten szőtt áruló szövevény része

  6. Névtelen
    2024.07.12. 09:54

    Kivénültek, már csak ülni tudnak bio-díszletként.

  7. És én?
    2024.07.12. 10:22

    https://www.facebook.com/k.endre.bacsi/?locale=hu_HU

  8. Névtelen
    2024.07.12. 10:36

    A segganylók lihegnek a főni után. Undorító véglények.

  9. Névtelen
    2024.07.12. 18:30

    Óriási szükség van erre a szellemi potenciálra ott.

  10. Nesztek cigánygecinyelő állatok!
    2024.07.12. 19:12

    „Nem kell mentegetőznünk a gyermekkórház lebombázása miatt” – írja az az orosz propagandista, akit korábban még szakértőként futtatott a kormánymédia
    Andrej Perla egy duginista propagandaoldal szerzője, és a most megjelent írásával gondosan elhiteltelenített minden orosz, illetve oroszpárti megszólalást a kijevi támadással kapcsolatban.

    „Azokban, akik ma megszánják az ellenség gyermekeit, nincs szánalom a saját gyerekeik iránt. Az emberség a háború befejezésében rejlik, a háborúnak pedig csak egyféleképpen vethetünk véget, győzelemmel” – írta Andrej Perla a Cargrad nevű orosz propagandaoldalon.
    Perla írása azért is érdekes, mert az orosz hatóságok hivatalosan tagadják, hogy bármi közük is lett volna a gyermekkórház lebombázásához, maga Dmitrij Peszkov is így nyilatkozott. Sőt, a magyar kormánymédia is szakmányban gyártotta az orosz felelősséget elkenő, esetleg egyenesen tagadó írásokat, még Bayer Zsolt is klaviatúrát ragadott az ügy érdekében.

    És akkor jött Andrej Perla, aki csak a cikke címével mindent elrontott: „A kijevi gyermekkórház nem baleset volt. Ideje ezt beismerni és nem félni tőle.”

    • Névtelen
      2024.07.12. 19:18

      https://www.gannett-cdn.com/presto/2022/04/04/PPEN/ea7a145b-99fe-408e-855b-d29fb6f439e2-2022.04.04-russian-barbarians.jpg?crop=2399,1350,x0,y0&width=2560

  11. Névtelen
    2024.07.13. 06:13

    A posványosi buzibár

  12. idézet
    2024.07.15. 06:04

    Arról tud a végrehajtó hatalom vezetője, h a magyar kórházakban nincs klíma a műtőkben?
    Hogy összeomlóban az állami közszolgáltatások?
    Dobjon már valaki neki egy sms-t, hátha egyszer azzal is foglalkozik, ami a dolga….

    • Ványadt bácsi
      2024.07.15. 09:59

      Tud róla.
      Leszarja.
      Rábízott minden ilyen feladatot pintér elvtársra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük