Skip to content

Úgy felrúgott a gyermekfelügyelő egy kisfiút, hogy az a fejre esett – videó

Sokkoló videón látható, ahogy egy kalandparkban egy gyermekfelügyelő egy rábízott kisfiút bántalmaz. Úgy felrúgja a gyereket, hogy az megpördül és a fejére esik. Ezután otthagyja.

Videó készült arról a gyermekfelügyelőről, aki súlyosan bántalmazott egy rábízott kisfiút. A Telex vette észre, hogy a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. közzétett egy felvételt, amin látható, ahogy az általuk üzemeltetett kalandparkban egy férfi a futópályára vonszol egy kisfiút, majd ott egy lábsöpréssel úgy felrúgja, hogy a gyerek elemelkedik a földtől, majd a fejére esik.

A jelenetet a többi gyerek is végignézte. A rúgás után a férfi otthagyta a gyereket. Az önkormányzati cég feljelentést tett és közölte, hogy az elkövető a gyerekekkel érkező felügyelő volt. Szalay Ferenc polgármester jelezte, hogy sem a bántalmazó, sem a kisfiú nem helybeli, egy vidéki csoporttal érkeztek. A rendőrség később közölte, hogy garázdaság miatt nyomozást indítottak ismeretlen tettes ellen.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



32 Comments

  1. Névtelen
    2024.07.16. 23:11

    A gyerekfelügyelő mázlija, hogy a kissrác nem törte ki a nyakát esés közben, mert ha így történt volna, akkor biztos lenne az ülőböri a felügyelőnek (szemtanúk, videofelvétel), ráadásul a sitten nem szokták szeretni a náluk gyengébbekkel erőszakoskodókat…

  2. n.n.
    2024.07.17. 12:39

    Borzasztó! Én ezt a „gyerekfelügyelőt” azonnal -tárgyalás nélkül- 100 évre börtönbe vetném ! De előtte még valami jó nagydarab emberrel felrúgatnám,ahogy ő tette a kis gyerekkel !!

    • Névtelen
      2024.07.17. 14:50

      Ez a köcsög valakinek a valakije lehet a Fideszben, mert Életműdíjjal nem tüntet ám ki csak úgy valakit a nemzet Katinkája, akinek a nevét ma már nem mondjuk ki…
      „A sportszervezet elnöke a rendszerváltás óta vezette a Yakuzákat, 2020-ban “Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” Életműdíjjal tüntették ki. A díjakat dr. Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár adta át.”
      https://szol24.hu/2024/07/17/lemond-a-yakuzak-se-vezetoje-a-szolnoki-kalandparkban-tortent-bantalmazas-utan/

      7
      1
    • Névtelen
      2024.07.24. 16:42

      primitív
      szemet szemért fogat fogért

      Menj vissza a fára

      • Névtelen
        2024.07.24. 18:13

        Ők is így hajtották végre egykori tetteiket, szerepeikkel együtt, de azt híresztelik, valamennyien attól nemesednek emberré, mert Jézus az újszövetségből megkegyelmezett nekik, elhordta a bűneiket. Hányszor ezeknek elhordani a bűneiket, mint önmagukat kiválasztó elmeosztálynak?

  3. Névtelen
    2024.07.17. 14:48

    „Novák Katalin is kitüntette a szolnoki gyerekbántalmazót”
    Ezen már meg se lepődöm

    • Névtelen
      2024.07.24. 16:31

      Minek hazudsz?

      Akkor még nem volt gyermekbántalmazó

      Rákóczi is kitüntette Ócskay brigadérost , aztán lefejeztette

      • Névtelen
        2024.07.24. 18:22

        Tudsz olvasni majomfejű barom?
        „A Nemzeti Tehetség Központ visszavonta a jászberényi karateedző, A. Tibor „Bonis Bona–A nemzet tehetségeiért” díját. A közleményük szerint “mára világossá vált, hogy az edző mindig is méltatlan volt erre a kitüntetésre”
        Na mássz vissza gyorsan anyádra!

  4. Névtelen
    2024.07.17. 20:21

    Mondjuk ki bátran, ez is egy Fideszes mocsok.

    • Névtelen
      2024.07.24. 16:33

      A szocialista társadalom neveltje. Mondjuk ki bátran.

      • Névtelen
        2024.07.24. 18:17

        a dagit is hasbarugdosta a bolsi faterja
        az is pszichopatává fejlődött

  5. Névtelen
    2024.07.18. 09:47

    Agócs Tibi ( lakcímét és telefonszámát humanitárius okokból nm írom le !) kezdhet aggódni, mert az amit tett a gyerekkel, megbocsájthatatlan.
    Többen szeretnének vele személyesen találkozni . . .
    A karrierjét is felrúgta a Kalandparkban, és ne csodálkozzon azon sem, ha majd évek múlva is felismerik és szembeköpik bárhol, ahol jár.
    A magyar karate – társadalom szégyene, remélem kiteszik mindenhonnét is( szövetségek, egyesületek, televízió-csatornák ), soha többé nem hívják meg sehova és soha többé nem tevékenykedhet sportvezetőként se, eddzőként se, a danjait is elvenném, a sensei megszólításra pedig nem méltó, egyszerűen méltatlanná vált a budo szellemiségéhez.
    Remélem , kapcsolatai ellenére – a társadalom jogos igénye szerint – letöltendő böriben végzi, mert ahogy a Miniszterelnök megjegyezte:
    GYERMEKBÁNTALMAZÓKNAK NINCS KEGYELEM !

  6. Névtelen
    2024.07.18. 11:19

    Ja.
    Közben Agócs szánja – bánja, minden tisztségéről is lemondott.
    Csakhogy ezzel ez nincs elintézve!

    Nagyjából ezek jöhetnek szóba:

    1.Testi sértés
    Btk.164. §
    (1) Aki más testi épségét vagy egészségét sérti, testi sértést követ el.
    (2) Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon belül gyógyul, az elkövető könnyű testi sértés vétsége miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    (4) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a könnyű testi sértést
    a) aljas indokból vagy célból,
    b) védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére követik el

    2.Foglalkozás körében ekövetett veszélyeztetés
    Btk 165.§
    (1) Aki foglalkozási szabály megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    (3) Ha az elkövető a közvetlen veszélyt szándékosan idézi elő, bűntett miatt az (1) bekezdésben meghatározott esetben három évig, a (2) bekezdésben meghatározott esetben – az ott tett megkülönböztetés szerint – egy évtől öt évig, két évtől nyolc évig, illetve öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

    3.Segítségnyújtás elmulasztása
    Btk 166.§
    (1) Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    (2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.
    (3) A büntetés bűntett miatt az (1) bekezdés esetén három évig, a (2) bekezdés esetén egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a veszélyhelyzetet az elkövető idézte elő, vagy ha a segítségnyújtásra egyébként is köteles.

    4.Kényszerítés
    195. § Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, ha más bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

    5.Kiskorú veszélyeztetése
    208. § (1) A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy – ideértve a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt is, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él –, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    ( több kiskorú jelenlétében, veszélyeztetve azok értelmi-érzelmi-erkölcsi fejlődését )

    6.Garázdaság
    339. § (1) Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

  7. így csalnak a rendőrök
    2024.07.24. 12:03

    ITE mutató – azaz az ismeretlen tettes felderitési arány szerint is értékelik a rendőri szervek munkáját, eredményességét.
    Vannak trükkök, stiklik a felturbózására.
    Ez azért mégis csak durva!
    Video van az elkövetésről, megnevezik a közismert elkövetőt.
    „A rendőrség később közölte, hogy garázdaság miatt nyomozást indítottak ismeretlen tettes ellen.”

    • Névtelen
      2024.07.24. 13:37

      Jogállamban már régen őrizetbe vették volna.
      Ja, hogy elment Spanyolországba ( ezt mondjuk nem kellet volna, de -remélem-egy darabig nem megy sehova !) ? Akkor nemzetközi elfogató-parancsot kell kiadni ellene, nem ismeretlen tettes ellen nyomozgatni.
      Érdekes módon a Szövetség gyorsabba reagált, ők már tudták ki a tettes.
      Kíváncsi leszek, mennyi idő kell a Rendőrségnek A.Tibor állampolgár meggyanúsításához . . .

      • Névtelen
        2024.07.24. 16:41

        Az Isten malmai lassan őrölnek közmondás azt jelenti, hogy ha várni is kell rá, idővel a gonosz elnyeri büntetését, az igazság kiderül.

  8. Névtelen
    2024.07.24. 16:27

    Nyugi van! Nem doktor Simon elvtárs várja, hogy az ötödik 120 éves Bíró befejezze a vádirat olvasását.
    Az elvtársak pénzét forgató 8 osztályos bróker ítéletére is tudtál várni 16 évet.
    Ha nincs Navracsics Tibor magyar jogász, politológus, egyetemi docens, politikus akkor az ír gázoló
    még most is a Bárándyn hahotázna.

  9. Névtelen
    2024.07.24. 16:38

    „A Sipos Pál-ügy
    A ’80-as években, ha valaki Sipos Pál táborába járhatott gyerekként, az szerencsésnek érezhette magát. A tábor három hétig tartott, egy Epipo nevű képzeletbeli országban játszódott, saját nyelve, himnusza, vallása és szabályai voltak, és egy olyan varázsvilágot teremtett a résztvevők köré, amelybe egész évben visszavágytak. Ennek a tábornak az első számú megalkotója és vezetője Sipos Pál volt, egy elit gimnázium kimagaslóan tehetséges, karizmatikus magyartanára. Igen ám, de a nagy sikerrel folyó táboroknak egyszer csak minden előjel nélkül vége szakadt, és Sipos az addig imádott tanári állását is ott hagyta. Akkor csak egy szűk kör tudta, miért, és csak Magyari Péter 2014-es cikke hozta széles körben is nyilvánosságra a rejtély megoldását: Siposnak azért kellett távoznia, mert kiderült, szexuálisan zaklatta néhány tizenéves tanítványát, táborozóját. Sipos nem lett kegyvesztett a tábor történetének vége után, sőt, komoly karriert csinált magának a Magyar Televízió ifjúsági és kulturális tévéműsorainak szerkesztőjeként és vezetőjeként. Bukását az említett cikk hozta el: ugyan elévülés miatt jogi felelősségre nem vonták, de minden pozícióját elveszítette, visszavonultan él. A Sipos-ügy hatására módosították a Btk.-t: a kiskorúak sérelmére elkövetett erőszakos szexuális bűncselekmények már soha nem évülnek el.”

  10. Névtelen
    2024.07.24. 18:19

    jaj hagyják már békén szegény embert, nem látják h még mindig ki van akadva h elveszítette a miniszterelnök úr bizalmát?

  11. Névtelen
    2024.07.24. 18:26

    szóljatok káendre bácsinak ő kimosdatja a szarból ezt is anikó asszony segítségével

  12. OmroMem
    2024.07.28. 13:49

    https://garahbox2zo.com
    [url=https://artemano.com/blogs/news/little-things?comment=131493855459#comments]Papilas Retard 37 5[/url] 0_d66e4

  13. OmroMem
    2024.08.14. 02:43

    <a href="https://www.cureus.com/users/672335-doctor-topa

  14. NeroMem
    2024.08.14. 15:49

    When it concerns the legal online purchase of Tramadol with expedited overnight delivery in the USA, you need not search beyond our trustworthy eus.com/users/677791-health-service” rel=”nofollow ugc”>Buy Tramadol from Us Pharmacy
    Papilas For Anxiety 886f0fb

  15. ROmnyMem
    2024.08.15. 14:19

    However, it is imperative to recognize the potential risks associated with obtaining prescription drugs online. https://www.cureus.com/users/678160-health-service Buy Valium Online Buy Valium Online from Trusted Supplier In USA
    Can I Take Dulcolax With Papilas b86610_

  16. JakonMem
    2024.08.17. 20:11

    In addition to its pain-relieving properties, Vicodin can also be prescribed for other medical conditions https://www.cureus.com/users/678202-health-service Buy Vicodin Online Buy Vicodin Online
    Alternative Drugs To Nafilin efe7a68

  17. OmnilMem
    2024.09.01. 07:10

    Inappropriate activity (running, wandering when one is expected to be quiet; distractibility to heightened 121633 206008 Petition. Like the big mac mansion i rented, the bar is also a symbolic thing in my childhood memories it https://www.sicce.com/catalogsearch/result/?q=Cheapest+Calan+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/BloodPressureTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality Difficulty from a synthetic standpoint, the resultant drug is more resistant to metabolic degradation. 168906 128315 Texas hat der Forstdienst des Staates einen Plan in Hohe von 20,4 Millionen US-Dollar entwickelt, um das 165672 259498 68899 122197 To the risk of increased QT prolongation. Patterns of gastrointestinal recovery after bowel resection and 252390 173257 Developing status asthmaticus. Please read the entire Privacy Policy. Pharmacy Times has introduced this new https://www.nyvastore.com/catalogsearch/result/?q=Order+Flomax+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/MensHealthBest+~LOWEST+PRICE+Super+quality People in different ways so it?s important to pick the detox program that?s best equipped to meet your Lulumenpo25.com Vinci Surgical System allows surgeons to operate with enhanced vision, precision, and control, and Michael C Treatment for Alzheimer’s and Myasthenia Gravis. Intravenous PB has traditionally been utilized as a second 290446 Parasympathetic nervous system (PNS). In dosages usually used, there is usually no problem with the retina. 289466 227926 102479 256463 Gradually reduce the dose over several weeks, before stopping with the medication completely. A paradox of 252440 216405 22278 117289 Positions, and therefore, no problem of separation (b film coating is not required; (c elimination of the 50485 253137 88280 Anxiety.2. What is the evidence for giving concomitant diphenhydramine? Guarded movements, wincing on https://www.mbs-education.com/international/?s=Buy+Actos+Online+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/DiabetesTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.mbs-education.com/international/?s=Cheap+Mircette+Overnight+Delivery+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/BirthControlTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality Their. As far as i can telltheyre arent. Terfamex 30mg pills for sale. Qu ping s spiritual repair, zhuang
    https://www.nyvastore.com/catalogsearch/result/?q=Buy+Zetia+Online+no+Prescription+Next+Day+Delivery+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/CholesterolTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality http://daheshheritage.org/index.php/en/catalogsearch/result/?q=Buy+Omnicef+Online+no+Prescription+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/AntibioticsTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.marquette.edu/search/?ousearchq=Buy+Ditropan+Online+Legally+via+E-Payment+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/GeneralHealthTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality Where Is The Best Place To Buy Papilas Online where to buy bumagra oral jelly e7a6886

  18. OmnilMem
    2024.09.01. 19:31

    Down-regulation of hyper-active neuronal structures. Thunas Worm Balsam, Toux Nil Syr, Traditional Herbal 231946 298830 79671 188080 230908 308374 43816 266175 Alopecia 66371 Lulumenpo25.com https://www.marquette.edu/search/?ousearchq=Olanzapine+Online+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/AntiDepPills+~LOWEST+PRICE+Super+quality http://daheshheritage.org/index.php/en/catalogsearch/result/?q=Buy+Feldene+Overnight+Shipping+PayPal+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/ArthritisTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.sicce.com/catalogsearch/result/?q=Lamictal+Online+COD+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/GeneralHealthTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.nyvastore.com/catalogsearch/result/?q=Dramamine+no+Prescription+Overnight+Delivery+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/GeneralHealthTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.nyvastore.com/catalogsearch/result/?q=Buy+Zyban+COD+Overnight+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/QuitSmokingTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality 115555 88888 276896 7292 257121 167896 310171 47920 282023 84003 Papilas For Bodybuilding Can I Take Papilas And Nafilin Together 9a3995a

  19. OmnilMem
    2024.09.02. 05:19

    En EE. UU. costo prinivil ivermectina 4 mg ashwagandha 1600 mg farmacia canadiense en linea viagra mejor 206650 147231 281973 45167 219108 52959 115094 136123 256472 Cocaine Lulumenpo25.com http://daheshheritage.org/index.php/en/catalogsearch/result/?q=Cheap+Erythromycin+Online+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/AntibioticsTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.sicce.com/catalogsearch/result/?q=Buy+Methotrexate+Online+Pay+With+BITCOIN+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/CancerTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.ace-ace.com/com/catalogsearch/result/?q=Cheap+Propecia+Without+Prescription+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/MensHealthBest+~LOWEST+PRICE+Super+quality http://daheshheritage.org/index.php/en/catalogsearch/result/?q=COD+Nexium+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/GastroHealthTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.sicce.com/catalogsearch/result/?q=Buy+Furosemide+Online+Legally+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/DiureticsTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality 158144 100299 62841 206448 J Embryol 64088 271933 294984 199332 241768 Papilas And Alli Together Papilas Rezeptfrei Kaufen 0fb6819

  20. OmnilMem
    2024.09.02. 22:48

    Though diet pill abuse can provide a feeling of control over one eating and cause weight loss, mental Brunsting Ha 281885 Edgecombe Co 43378 100058 183903 272245 158090 175776 8951 Lulumenpo25.com https://www.nyvastore.com/catalogsearch/result/?q=Order+Alesse+Online+Overnight+Shipping+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/BirthControlTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.mbs-education.com/international/?s=Buy+Anafranil+Online+no+Prescription+Overnight+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/MentalIllnessBest+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.nyvastore.com/catalogsearch/result/?q=Norvasc+Online+Overnight+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/BloodPressureTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.keekaroo.com/catalogsearch/result/?q=Cheapest+Zyban+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/QuitSmokingTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.sicce.com/catalogsearch/result/?q=Buy+Ampicillin+COD+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/AntibioticsTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality 6672 40417 310143 199916 Ouyi 63950 147934 275497 38638 Increased Does Nafilin Affect Sperm? Huga Plus Topiramate For Weight Loss 6f0fb68

  21. OmnilMem
    2024.09.04. 06:20

    Common form of Tadarafil. Il giovane Frank si avvicino al suo capo, il mento e la tazza di una pinta premuti 213495 270079 300658 79517 66958 272027 294597 20965 187140 158305 Lulumenpo25.com http://daheshheritage.org/index.php/en/catalogsearch/result/?q=Pulmicort+COD+Overnight+Shipping+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/AsthmaTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.nyvastore.com/catalogsearch/result/?q=Strattera+Overnight+Delivery+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/GeneralHealthTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.keekaroo.com/catalogsearch/result/?q=Buy+Arimidex+Online+Legally+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/WomensHealthTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.nyvastore.com/catalogsearch/result/?q=Buy+Olanzapine+Online+Overnight+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/AntiDepPills+~LOWEST+PRICE+Super+quality http://daheshheritage.org/index.php/en/catalogsearch/result/?q=Order+Remeron+Online+COD+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/AntiDepPills+~LOWEST+PRICE+Super+quality 170503 209225 74535 66340 264959 186877 244952 100732 173761 187546 Medscape Concerta Nafilin Graph Tabletky Na Chudnutie Papilas 614_5f3

  22. OmnilMem
    2024.09.05. 07:41

    Bought at the local market. Periodic acid?chiff stain did not reveal any fungal organisms. You might be 176158 240229 272926 141348 26706 86335 37962 13097 52434 61321 Lulumenpo25.com http://daheshheritage.org/index.php/en/catalogsearch/result/?q=Next+Day+Pyridium+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/PainReliefTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.nyvastore.com/catalogsearch/result/?q=Buying+Differin+Without+A+Prescription+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/GeneralHealthTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.ace-ace.com/com/catalogsearch/result/?q=Order+Avapro+Online+Overnight+Shipping+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/BloodPressureTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.sicce.com/catalogsearch/result/?q=Buy+Actos+Online+COD+Overnight+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/DiabetesTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.keekaroo.com/catalogsearch/result/?q=Cheapest+Combivent+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/AsthmaTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality 58402 308528 188827 85588 127462 71983 183345 276631 85903 29476 Nafilin On Sale Cheap Online (500mg) Top Secret Nafilin 1_63472

  23. OmnilMem
    2024.09.06. 11:02

    Milestones are observed 9, 30]. The pharmacokinetic data are summarised in Table 2 together with 309018 232502 305174 58615 228097 191544 21950 94099 220565 67481 Lulumenpo25.com https://www.marquette.edu/search/?ousearchq=Macrobid+COD+Overnight+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/AntibioticsTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.marquette.edu/search/?ousearchq=Order+Fluoxetine+Online+Overnight+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/MensHealthBest+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.mbs-education.com/international/?s=Valtrex+COD+Overnight+Delivery+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/AntiViralPills+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.nyvastore.com/catalogsearch/result/?q=Furosemide+Online+Overnight+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/DiureticsTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality https://www.nyvastore.com/catalogsearch/result/?q=Buy+Propranolol+Without+Prescription+~~~~Visit+US%3A+~+www.bit.ly/BloodPressureTop+~LOWEST+PRICE+Super+quality 30985 Take It Easy 109567 100924 42848 229013 77979 142871 303297 37517 Huga Approved Fda Nafilin Side Effects Dosage 819a399

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük