A miskolci sajtó örömködve ír a kormány szándékáról

A miskolci sajtó örömködve ír a kormány szándékáról:

,,A kormány részéről komoly lépések történtek a Sajó hajózhatóvá tétele érdekében, ami ha sikerülni fog, és ezen terv valóra válik, akkor Miskolc a Duna-Tisza csatorna kiépítésével vízi úton közvetlen csatlakozást nyer majd Ausztriával, Bajoroszággal. Micsoda szédületes perspektíva nyílik meg előttünk, ha elképzeljük, hogy a jövendő Nagy-Miskolc jelentőségét a belföldi, esetleg internacionális forgalomban! Miskolc felé eddig főleg azért nem gravitált oly erősen a gabonaforgalom, mint az kedvező földrajzi helyzeténél fogva kívánatos volna, miután vízi útja nincs, a vasúti szállítás pedig aránytalanul drágább. (…)” (Kárpáti Béla (szerk.): Első lépések a történelembe – Szaniszló Tamás – Bene Zoltán: A hajózható Sajó története, 48. oldal)

1914-ben az első hajózó zsilip építése is megindult Tiszaszederkénynél. A teljes építkezés és a teljes hossz kiépítése húsz – egyes források szerint csak 13 – évet vett volna igénybe, de az első világháború szertefoszlatta a terveket. Felülvizsgálták a koncepciót és túl költségesnek találták. Miskolc városa egyebként a Zsolca felé eső ipartelepen vásárolt meg két magánbirtokot, – Losonczy birtokok – valahol azon a részen tervezték a város kikötőjét felépíteni.

Forrás: Wikipédia

A harmincas években vetődött fel újra a terv, egészen elképesztő módon egy, a Sajó eredeti medre melletti ,,műcsatornás” megoldással. Ebből sem lett semmi.

A negyvenes évek elején ismét felmerült az elképzelés, miszerint hajózható lesz a Sajó. A munkálatokat egy új terv miatt nem Tiszaszederkénynél, hanem Tiszapalkonyánál kezdték. Elkészült a csatorna első szakaszának kiemelése is, és az első zsilip alapját is lerakták. Ekkor ismét háború szakította félbe a műveleteket.

A második világháború után 1952-ben ismét újragondolták a terveket. 1960-ban az Országos Vízügyi Főigazgatóság javaslatot tett a munkák megkezdésére. Ezúttal a kohászati importanyagok szállítása tette szükségessé a csatornázást. 1961-ben a VÍZITERV tanulmányt készített a tervezett csatorna jövőbeni hasznáról. De amilyen nagy „rössel” kezdtek bele, a szocializmusban is hamvába holt az elképzelés, Miskolc hajózható Sajó nélkül maradt. Magát a projectet a hetvenes években vetették el véglegesen és azóta sem merült fel ez az elképzelés.

Bizony a Sajó nem csak éltető elem tud lenni, hanem romboló is, ezt megmutatta 2010-ben is. Forrás: origo.hu.

Gondoljunk csak bele, milyen lenne ma Miskolc a hajózható Sajóval. Valószínűleg a város a kikötő felé terjeszkedett volna. Lehet, hogy egészen más gazdasági potenciál alakul ki a városban. Akár szoros együttműködés a felvidéki városokkal, Trianon ellenére. Vajon mennyire lenne más a városkép? Aztán lehet, hogy a Szinvát is bekapcsolták volna „hajózhatóságilag”. Milyen lenne manapság felszállni egy hajóra a Belvárosban, aztán átszállni a József Attila úton egy másik hajóra, onnan pedig mondjuk Tokajba indulni egy kis borozgatásra? Régen a Miskolcot átívelő sok híd és a zegzugos, házait vízzel körülölelő utcái miatt Kis-Velencének is nevezték városunkat. Ez esetben arculata egészen más is lehetett volna akár. A történelemben sincs – mint oly’ sok mindenben sem – ha, így nem gazdagodott Miskolc újabb látványossággal, újabb értékkel. Így is rengeteg kinccsel rendelkezünk, vigyázzunk rájuk, tartsuk őket nagy becsben!