Miskolcinak lenni
Olyan ez, mint lenézni a kilátó teraszáról, lassan, türelmesen végigtekintve az odalent elnyúló városon. Számba venni a házak közt megsimuló haragoszöld fa-pamacsokat, nézni a napot, ahogy lebukik a háztetők felett, hallgatni, ahogy a villamos végigcsikorog a Szent István tér felé futó síneken.
Valami ilyesmi Miskolcinak lenni, gyönyörködni az itt-ott patchwork-szerűen tökéletlen és színfoltos belvárosban, elnézni Diósgyőr felé, megtorpanni picit a vasgyár halott üzemcsarnokainak csontváza felett, elmélázni az égig meredő kémény-bordacsontokon.
Ismerni az utak kátyúit, a járdák repedéseit, a törött deszkájú, korhadt padokat, az Avasra vezető lépcsősorokat, a játszótereken a régi mászókák hűlt helyét, a pingpongasztalokat, ahol az első csók csattant kilencvenvalahányban.
A sulit a hegy tetején, amelynek napszítta, valaha-kék falai között annyiszor zsekáztunk meg kamáztunk az óraközi szünetekben, a bokrokat, ahol bújócskáztunk, és a focipályát, ahol kölcsönzött labdával rúgtunk kapura utánozva Détári bombáját, Disztl védését, meg ahogy Nyilasi a tizenhatos felé tör.
Az én Miskolcom ilyen. Folt hátán folt, mégis gyönyörű. Szürke és közben százezer-színű. Fáradt és viseltes kicsit, mégis igazi, őszinte szerelem.
Olyan szerető, aki nem szeret viszont, mégsem lehet csak úgy, simán szakítani vele, nem lehet csak úgy á Dieu-t inteni neki.
Olyan hely, ami ott él legbelül, mélyebben, mint a szív, az agy, vagy a tüdő, odabent a vasgyári rom-bordák védelmében, az égnek meredő kémény-csontok takarásában, az aszfalt ütőér-repedéseiben, a törött padok deszka-emlékfoszlányaiban.
Olyan erősen, ahogyan az izmok tapadnak a csontokhoz.
Eltéphetetlenül.
Haver, nekem Lyukóban a helyed!
Csak a zsidrákok,meg a cigók szeretnek ilyen toprongy városban élni.Itt az ideje,hogy rendbe tegye az új csapat a várost!
Rohadt szekusok, idegenszívüek.
Inkább száz erdélyi magyar „szekus”, mint egy hazátlan, tolvaj hottentotta, az igazi idegenszívű.
akkor kiirtotok mindenkit? lesznek ilyen táborok is? vagy elszállítjátok őket felcsútra, netán szibériába? besúgónak lehet még jelentkezni vagy már teljes a létszám?
Mikor lesz már Miskolcból Líbia, ahova szívesen jönnének vissza a fiatalok?
„Mit kapott a líbiai polgár alanyi jogon? Hihetetlen. Líbia: Kadhafi “diktátor “idején 16 dolog járt alanyi jogon a líbiai állampolgároknak. Ez mára a múlté lett, az amerikai demokrácia-export jóvoltából:
Líbiában mindenkinek állampolgári jogon járt az ingyenes elektromos áram, vagyis senki sem fizetett villanyszámlát.
Líbiában a bank állami tulajdonban volt, és 0% kamatot számított fel a líbiai állampolgároknak adott kölcsönök után.
A saját otthon alapvető emberi jog volt Líbiában.
Minden újdonsült házaspár 60 ezer Dinárt (kb. 50.000 USD) kapott az államtól, hogy az első otthont megvehesse, és családot alapíthasson.
Az oktatás és az egészségügyi ellátás teljesen ingyenes volt. Kadhafi hírhedt “rémuralma” előtt a líbiaiak 25%-a tudott írni-olvasni, a diktátor alatt ez az arány 83% lett!
Ha egy líbiai állampolgár gazdálkodással akarta megkeresni a kenyerét, akkor az államtól kapott földterületet, házat, gazdasági épületeket, vetőmagot, illetve az induló állatállományt. Mindezt természetesen ingyen!
Ha egy líbiai polgár nem talált az országon belül olyan oktatási intézményt, vagy egészségügyi ellátó helyet, amire szüksége volt, az állam fizette a külföldi tanulását vagy ellátását. Ezen kívül havonta 2300 USD ellátást biztosított lakhatásra és autókölcsönzésre.
Ha egy líbiai autót vásárolt, az állam kifizette a vételár felét.
Líbiában a benzin ára 0,14 USD volt literenként. Ez a mai magas USD/HUF árfolyammal számolva is csak 31 Ft.
Líbiának nem volt külső adóssága, a háború nyomán a nemzetközi bankokban befagyasztott betéteinek összege hozzávetőleg 150 milliárd USD volt, amit az új líbiai demokrácia már sosem fog viszontlátni.
Ha egy líbiai nem talált munkát a diplomája megszerzése után, az állam mindaddig fizette számára az adott ágazatra jellemző átlagbérrel megegyező bérpótló támogatást, míg nem talált munkát.
A líbiai olajexportjából befolyó pénzek egy részét az állam közvetlenül a líbiai polgárok bankszámlájára utalta. Minden állampolgár részesedett tehát a nemzeti ásványkincsek értékesítéséből származó bevételekből.
Minden anya aki gyermeknek adott életet, 5000 USD-nek megfelelő összeget kapott.
Az élelmiszereket ártámogatással lehetett megvásárolni, 40 loave kenyér 0,15 USD, vagyis kb. 34 Forint volt. (Azt sajnos nem tudtam kideríteni, hogy hány kiló a 40 loave.)
A líbiaiak 25%-a rendelkezik egyetemi diplomával.
Kadhafi öntözési projektjének köszönhetően a sivatagi ország gyakorlatilag egész területe ellátott ivóvízzel.”
Líbia meg van váltva antiszemita elméletével
Falfestmény a galíciai ősapáról. Miskolcon számtalan utód is pont ilyen.