Elárasztotta Miskolcot a csipkéspoloska

Az utóbbi néhány évben jelent meg országunkban az észak-amerikai mérsékelt égövből származó tölgy csipkéspoloska, főként a nemzetközi kereskedelem miatt

– nyilatkozta korábban a boon.hu-nak Paulovkin András entomológus.

Az apró, 2-4 milliméteres testméretű rovar a falevelekre a nyálából apró golyókat képez, azon a helyen elsárgul a levél. A tölgy csipkéspoloskák az utóbbi időszakban tömegesen elszaporodtak. Kirándulások alkalmával, illetve városi környezetben is rákerülnek az emberekre. Néha próbaszívásokat végeznek a bőrön, ez azonban nem csípés, tehát nem veszélyes, bár kellemetlen, mivel a poloskák növényi nedvekkel táplálkoznak. Humán fertőzéseket sem tudnak terjeszteni

– informált a szakértő.

Ősszel is tömegesen jelentek meg – bár még csak a balkonokon

Tavaly októberben írtunk a fajról, illetve megkérdeztünk egy élősködők irtásával foglalkozó helyi szakembert, hogy tehetünk-e bármit a bosszantó rovarok ellen.

Nagyon régóta, körülbelül 40 éve foglalkozom bogárirtással, de a csipkéspoloska viszonylag új, inváziós faj hazánkban, amely valószínűleg délebbi területekről vándorolt föl Magyarországra és elszaporodott

– nyilatkozta akkor Kiss János bogármérnök. Most pedig azt mondta, az extrém meleg időjárás következményeként olyan rovarok is kifejlődnek, amik régen ha be is kerültek hazánkba, nem tudtak elszaporodni. – „Nemcsak a csipkéspoloska, de korábban nem jellemző szúnyogfajok is elterjedtek a hosszú ideig meleg hőmérsékletű vizekben” – nyilatkozta. Hozzátette, a csipkéspoloskának nincs hazánkban természetes ellensége.

Elmondta, hogy hatékony, nagy tömegű irtására még nincs kidolgozott módszer, úgyhogy ilyen megrendelést nem is vállalt.

A rovarirtó működik 

A csipkéspoloskák ellen a klasszikus rovarirtó szerek megfelelőek, de a legfontosabb a mechanikus védelem. A rovarvédelem ott kezdődik, hogy fizikailag elzárjuk magunkat a rovaroktól. A jó nyílászárók és a szúnyoghálók ebben nagy segítséget jelentenek. Bármilyen rovarirtó egyébként a csipkéspoloska ellen is hatékony. Emellett, ha megakadályozzuk, hogy a nőstények befészkeljék magukat valahová télire, azzal az egész populációt csökkenthetjük. Ugyanis a poloskák életben maradása, a darazsakéhoz hasonlóan nagyban függ a külső hőmérséklettől, mivel hidegben lelassul a keringésük. Ennek következtében nem tudnak fölrepülni, mert a szárnyuk nem tud eléggé merevvé válni – magyarázta Kiss János.

Nemcsak bosszantóak, a fákat is tönkreteszik

A csipkéspoloska valamennyi fejlődési alakja a levélfonákon tevékenykedik, a levélerek mentén károsít csapatostul. Jellegzetesek a fonákot borító fekete ürülékcseppek. A szúrásnyomok jól láthatóak a lombokon, elsárgult, kifakult foltok formájában. Az életnedveitől megcsapolt levelek elszáradnak, lehullanak, a fa legyengül, legrosszabb esetben ki is pusztulhat – olvashatjuk a kertlap.hu-n.

boon.hu