A Miskolc Béla utca 5. szám alatti házat Zselencz László (Zsöci) nagyapja építette valamikor az 1930-as évek közepén. Zsöci édesanyjával, Zselenczné Dutka Irénnel kettesben élt ott, aki magánvállalkozóként (akkori szóhasználattal: maszek) egy kis élelmiszerboltot is üzemeltetett a háznál, ahol a fia iskola után nagyon sokat segített. Ezen a telken volt található az a 3×5 méteres kis raktárhelyiség, amit 1979 előtt nem nagyon használt a család. Viszont, amikor Zsöci az Eddába került, felajánlotta, hogy „költözzön” oda a zenekar, legyen ott a próbatermük, ha már egyetlen művelődési ház sem fogadta be őket.
A nem túl nagy melléképületi helyiségben szűken, de éppen elfért a zenekari felszerelés, falára pedig felkerültek a klasszikus tojástartó dobozok zajcsillapítás végett, illetve a kedvencek poszterei, talán inspirációul. Reggel héttől este hatig folyamatosan ott dolgozott a zenekar. Reggel hétkor Csapó György, vagyis Buksi, a dobos érkezett, aki általában kilenc óráig egyedül gyakorolt. Akkor csatlakozott Zsöci, és tizenegyig a basszusgitár-dob alapot edzették. Tizenegytől este hatig aztán mindenki ott volt: Slamovits István Slamó és Barta Alfonz Talfi is az alkotással és a közös gyakorlással töltötte az időt, amikor éppen nem a zenekar szekerét tolta Budapesten, akkor Pataky Attila Attis is.
Hónapokon keresztül gyúrták az első lemez anyagát, így amikor 1979 decemberében megkapták a lemezgyári „behívót” a kéthetes stúdiófelvételre, az Edda Művek olyan felkészülten pörgött, hogy két nap alatt rögzítették az összes zenei alapot. Minden „kézben volt”, így aztán az ének és a szólók rájátszására és a keverésre sokkal több idő jutott. Valójában ezt a saját próbatermüknek köszönhették, hiszen ott akkor és annyit próbáltak, amikor csak akartak. És ők minden nap akartak. Nem érdekelték őket az ünnepnapok sem, állandóan játszani akartak. Számukra az volt a lényeg, hogy a zenekar minél jobb legyen. A dalok is számtalan verzión keresztül nyerték el a lemezen hallható, végleges formájukat.
A próbák közben óránként cigiszünetet tartottak az udvaron, egyedül Pataky Attila nem dohányzott, hiszen sportember volt. Mindenki szigorúan a hamutartót használta, nehogy véletlenül Zsöci édesanyjának virágai között landoljanak a csikkek. Irénke néni rendszeresen finom ebéddel várta a srácokat, akik sáskahadként robogtak fel a konyhába kajálni. Számtalanszor előfordult az is, hogy Irénke néni – magától, csak úgy, szeretetből – szendvicsekkel megrakott tálcát vitt a mindig éhes zenészeknek. Irénke néni konyhájában a Miskolcra látogató zenészek is rendszeresen emelgették a fedőket: „Zsöci Mama, mit főztél?”
A Béla utcai próbahely további különlegessége volt, hogy az éjszakai zenélések idején, amikor már minden bezárt, Zsöci gyakran kinyitotta az anyukája kisboltját, a srácok összedobták a pénzt némi italra, és mehetett tovább a világmegváltás. Ha valaki volt már valaha nagyon szomjas éjszaka, az tudja, mit jelent egy ilyen oázis.
A zenekar legnagyobb szerencséjére Zsöci jó kapcsolatot ápolt a szomszédokkal is, így soha sem hívták rájuk a rendőrséget csendháborítás miatt, pedig a rock hangos műfaj. Klubként soha nem funkcionált a próbaterem, de az gyakran előfordult, hogy lányosztályok ültek az udvaron, és várták az óránkénti cigiszünetet.
Az első két Edda Művek lemez anyaga itt született, és a harmadik szerzői munkálatai is a Béla utca 5-ben zajlottak, de végül nem azok a dalok kerültek fel a lemezre, amiket ott írtak. Két platinalemezzel a tarsolyukban már a miskolci Ady és a Gárdonyi Művelődési Házak is várták a zenekart, hiszen a nyolcvanas évek elejére az Edda Művek lett Miskolc híressége. (Meg a diósgyőri focicsapat, mert a magyar válogatott fele közülük került ki.)
Az Edda Műveket segítő híres budapesti roadok is sokszor Zsöciéknél laktak: Kerényi Péter Skanzi, Szigetvári András, Pálfy József Spulni. A platinaturnén a vendégzenészek is a Béla utcai házban kaptak szállást. Zenekari próbák után a felszerelés építése is itt, a mosókonyhában zajlott. Paczolai Péter egy asztalossal készítette ek a Martin-ládákat Nemes László tervrajzai alapján, a Londonból beszerzett a Gauss-hangszórókat pedig Zsöci Spulnival szerelte be a ládákba. Fúrtak, faragtak, festettek, kerekeket szereltek próba után. Ezt követően pedig Zsöci általában este 11 óráig a zenekarnak küldött rajongói leveleket válaszolta meg, merthogy olykor hetente nyolc-tízezer is érkezett ezekből. Ha már túl sok volt a levél, Zsöcinek nyolc lány segített a válaszok megírásában. Nagy volt a ház, kényelmesen elfértek.
Miután az Edda Művek Budapestre költözött, több miskolci zenekar is próbált a Béla utca 5. szám alatt: a Swetter, a BMV Rock Egylet, a Kijárat, az Alapítvány, az Ápolók, a Victor Hugo és a Nyomorultak, a Frommer Baby, a Kabinet Rt., a Szinkron, a Lopunk, a Társulat, a Canada és az Eső… Zsöci Mama mindenkit beengedett. Pénzt nem fogadott el, csupán a rezsiköltséget kellett megtéríteni. Mikor Irénke néni megbetegedett, Zsöci szerette volna magához költöztetni Budapestre, de ezt már nem várta meg, eltávozott.
Később a házat eladták, az új tulajdonos gyönyörű állapotban tartja, és hozzájárult ahhoz is, hogy a legendás helyet Poptörténeti Pont jelölje.
„Zenész és zeneszerető családban születtem, kicsi korom óta tanultam zenét, 1976-ban felvettek a miskolci konzervatóriumba, fuvola szakra. Nagyon jó volt a tanárom, Slamóval is játszott a ’70-es évek elején. (…) Pezsgett a zenei élet akkor Miskolcon: rendszeresen járt oda például a Skorpió, a P. Mobil, a Gemini, a Generál, a Mini, elképesztő élet volt a városban. Ezen zenekarok rendszeresen megjelenő lemezeit próbáltuk utánozni a konziban, akkoriban szívtam magamba a rock feelinget.
Nem vettek fel kollégiumba, emiatt albérletet kerestem, és a Béla utca 11-ben találtam egy idős házaspárt, akik kiadtak egy szobát. Zsöcit 1978 óta ismertem, ő is a konziba járt nagybőgő szakra, de csak zenei tárgyakat hallgatott, bővítette a tudását, mert addigra már megvolt az érettségije. Akkoriban az Odera nevű zenekarban játszott, bálokban, ahogy az Edda is. Nagyon jó fazon volt, magas termetű, hosszú hajú, bőrcsizmában járt. Összehaverkodtunk. Én is basszusgitáros akartam lenni akkoriban, elhívott, hogy nézzem meg az Ibanez hangszerét. Kiderült, hogy ő is a Béla utcában lakik. Tele volt plakátokkal a szobája, igazi rock and roll tanya, benne a Laney erősítője hangfallal és az Ibanez basszusgitárja. Csókolgattam a hangszerét, hogy egyszer talán lesz majd nekem is olyan.
Hamarosan bekerült az Eddába és náluk kezdtek próbálni. Nem lehetett oda csak úgy bejutni, de mindig arra sétáltam suliból jövet-menet. Állandóan próbáltak. „Egyszer egy szép napon” behívott, és a nyakamba akasztotta a kék színű Rickenbacker basszusgitárját. Addigra alaposan bevásároltak amerikai hangszerekből. Nekem, az akkor tizenhat éves gyereknek! Akkor már Ampeg alapon játszott, bekapcsoltam, és én még addig az életemben nem éreztem olyat! Megpecsételte a sorsomat!”
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Egy hozzászólás
genyózásai közepette a városnak a pusztító feleségek és kurváik miatt.
genyózásai közepette a városnak a pusztító feleségek és kurváik miatt.