„Van-e a házasságon kívüli – akár homoszexuális – partnerkapcsolata? Nevezze meg!”

 

Elkezdődött a nevelőszülők átvilágítása, amelyhez képest még a képviselők nyilatkozattétele is csak tapintatos érdeklődés. Fizetségük beígért emelésének pedig csak a töredékét kapták meg az érintettek.

Tévesen tette közzé, és szinte rögtön le is vette a kormány a közösségi oldaláról, hogy január 1-jétől visszamenőlegesen megduplázzák a nevelőszülők támogatását. Azt írták például, hogy súlyos zavarokkal küzdő gyermekekre egyenként 320 628 forintot fognak kapni a nevelőszülők a jelenlegi 160 314 helyett. Ha ez megvalósul, a nevelőszülői családba maximálisan befogadható hat gyermekkel számolva 1 923 768 forintot kaphatott volna egy-egy nevelőszülő.

A kormány megduplázza a gyerekvédelem nevében a nevelőszülők támogatását? Hihetetlennek tűnt – és nem is volt igaz.

A valóságban 20 százalékos emelést kapnak a nevelőszülők, ami alapesetben 11 ezer forintos pluszt jelent havonta, miután a tavalyi hasonló emelés előtt 15 éven át 45 ezer forint volt ez a juttatás. A baki kimagyarázásakor olyasmire hivatkoztak, hogy a nagyobb összeget a nevelőszülőket foglalkoztató hálózatok kapják, és ebből egyéb költségeket is kell állni, tehát közvetlenül a gyerekekre 11 ezer forint jut belőle – nagyjából 11 fagyizás ára. Vagyis a kormány látszatintézkedésekkel próbálja elhárítani a kegyelmi botrány okozta károkat, miközben aki vagy akik felbujtották az államfőt, hogy adjon kegyelmet a pedofil segítőjének, azok továbbra is feddhetetlenként élnek.

Nevelőszülőkhöz azok a gyermekek kerülnek, akikről nem mondanak le a vér szerinti szüleik, így nem adhatók örökbe. A feladatra vállalkozók valamelyik nevelőszülői hálózat alkalmazásában állnak. Azóta, hogy 2021-ben átszervezték a rendszert, közel harminc ilyen hálózat van országszerte, a fenntartók pedig szinte kivétel nélkül egyházi szervezetek.

https://hvg.hu/360/20240719_hvg-neveloszulok_atvilagitas_szexualis_kerdesek