Kőhát — A máramarosi só birodalma

Amikor bejártuk a Keleti-Kárpátok belső, vulkáni vonulatának tagjait, a Rozsályt és a Gutint, mindig vágyakozva tekintettünk át a jellegzetes, széles vulkáni platójáról felismerhető Kőhátra. Eljöttünk végre ide is, az Avas és a Gutin közé simuló hegységhez, ami északra meredeken szakad le a Tisza völgyére, míg keleten a Máramarosi-medence határolja. Mert ez bizony már a Felső-Tisza vidékén kialakult Máramarosi-medence déli határvonulata. Az egykori Magyar Királyság egyik legfiatalabb, s egyik leghegyesebb vármegyéje történetét természetföldrajzi viszonyai, rengeteg hegyei határozták meg: a nehezen megművelhető zord hegyvidék a fa és a só birodalma volt évszázadokon keresztül. A máramarosi só kiaknázása céljából királyaink öt Felső-tiszavidéki városnak adtak kiváltságot. Técső, Huszt, Visk, Máramarossziget és Hosszúmező hamarosan a megye szellemi, gazdasági életének központjaivá váltak. Az öt koronavárosból most kettőt, Máramarosszigetet és Hosszúmezőt is meglátogatjuk, amelyek a ketté szakított vármegyéből most déli, Romániához tartozó részébe látogatunk. Trianon elvette, kettészakította, majd felosztotta Ukrajna és Románia között. Erdeit kiírtották, bányáit bezárták, de az egyik legmostohább sorsú régió magyarságának jövőjét az jelentheti, ha újra felismerjük természeti szépségeit, gazdag épített örökségét, néprajzi értékeit, ellátogatunk oda és megerősítjük kapcsolatunkat a maradék magyarokkal. A régi sóközpontról, Aknasugatagról indulunk, hogy a Mára-völgyében, a Tatár-szoroson keresztül közelítsük meg a Kőhát platóját. A Fekete-kőnél érjük el a gerincet, ahonnan az Iza és a Tisza közében ülő Máramarosszigetre ereszkedünk le. Városnézés után a só útját követjük a Tisza mentén, meglátogatva Hosszúmező magyar közösségét, majd a szaploncai Vidám temetőben búcsúzunk a halhatatlan kőháti tájtól. Látnivalók / Kárpátalja / Máramaros Aknasugatag Tatár-szoros Cigány-kő Máramarossziget Hosszúmező Szaplonca