Veres Paliék feladták az Avastetővel kapcsolatos álmaikat

A mai helyzetről még mindig csak azt állapíthatjuk meg: messze még az, hogy a munkálatok végéről számolhassunk be.

Éppen ezért maga a kilátó megközelítése sem a legkényelmesebb, arról ne is beszéljünk, ha egy mozgásában korlátozott szeretne feljutni a kilátó teraszára.

Kész, de nem üzemel

Mint megtudtuk, a kilátó tövében épült amfiteátrumban kialakított étteremrész lényegében már elkészült, de – érthetően – még nem látogatható. Egyelőre azt sem tudni, hogy mikor nyithat ki. A korábbi – eredménytelen – pályázat ugyanis úgy szólt, hogy a kilátó emeletén lévő presszóval és az Avas oldalán lentebb lévő Bortanyával együtt keresnek rá üzemeltetőt. Mint a boon.hu írta:

 bár februárban nyertest hirdetettek a három helyiség üzemeltetésére, de a nyertessel nem sikerült a szerződést megkötni.

Épül a sétány, az utak, a parkolók

Jó egy hónappal ezelőtt  a Városháza:

Építési területeket kerülgetve lehet csak sétálni az Avasi kilátó környékén
Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

Azt írták, hogy: „Jelenleg az épületet körülölelő sétány kivitelezése, a Mendikás út egy részének felújítása, az akadálymentes parkolók megépítése, a Perczel Mór utcai komfortponthoz vezető sétaútvonalak kialakítása és helyreállítása, illetve egyéb tereprendezések vannak folyamatban”.

boon.hu