Skip to content

Laár András a háborúval és a migrációval kapcsolatban egyetért Orbán Viktorral

Laár András a háborúval és a migrációval kapcsolatban egyetért Orbán Viktorral

„Nagyon jónak tartottam, hogy az országot ne árasszák el iszlamista terroristák, és tessék, ahol elárasztották, ott most baj van.”

Akár fel is használhatták volna, mert ráadásul ebben a témában mindig, százszázalékosan egyetértettem Orbán Viktorral

– mondta az Indexnek Laár András, amikor a lap munkatársa arról kérdezte, mit szólt volna, ha a Fidesz felhasználta volna az ő nyílt kiállását kampánya során a béke mellett. „Persze, látok minden mást is, 17 éves korom óta nagyon figyelek. De nem csak őt, hanem az elődeit is figyeltem. De ebben az egy ügyben azt kell mondjam, hogy százszázalékosan Orbán mellé álltam, valamint a migránskérdésben is.

Nagyon jónak tartottam, hogy az országot ne árasszák el iszlamista terroristák, és tessék, ahol elárasztották, ott most baj van”

– magyarázta Laár. Azt mondta, látott felvételeket, „amelyeken randalíroznak”, majd arról kezdett beszélni, hogy szerinte az ukránok az igazi menekültek. „Teljesen más, amikor egy hadsereg jön, húsz-harminc-negyven év körüliek, egyedülálló fiatal srácok kisportolva, kiképezve mindenféle harci feladatra. Ők menekülnek, de nem valami elől, hanem jönnek, ez teljesen más. Orbánnak volt egy-két olyan húzása, ami nekem tetszett, mert megvédeni szeretném Magyarországot. Azt szeretném, ha lennének magyarok még 100 év múlva is, és aki most él, éljen normálisan, szerencsére vannak ilyenek.” Laár arról nem mondott semmit, az Index munkatársa pedig nem kérdezett rá vissza, hogy honnan veszi, hogy az Európába érkezők harci kiképzést kaptak volna.

Laár azonban állítja, csupán figyeli a politikát, „de nem foglalkozom vele, nem állok egyik oldalra sem, nem prédikálok nekik, nem az én dolgom, mert nem tudok odahatni. De azért figyelnem kell, mert amit kitalálnak, engem is közvetlenül érint. Mindenkinek az arcára van írva, mit akar.”



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



6 Comments

  1. Névtelen
    2024.07.27. 21:05

    Akkor csodálhatod Orbánt

    „Weöres Sándor: Magyar tanulság

    Fénylő tajték után fut a magyar.
    Jaj, mindig azt a nemzetet csodálja,
    amelyik veszteg lenni nem akar
    s a bolhatáncot legvadabbul járja.
    Mennél cifrább szegény kolléga tánca,
    csizmája annál inkább szétszakad,
    ezt tudhatod már: sose fuss utána!
    Téged nem tart meg más, mint önmagad.
    Ne azt a nemzetet csodáld,
    mely hadonászva, kiabálva
    egy új téboly jelszavát kitalálja
    s fejére gyűjti a halált –
    ó, azt csodáld nagyon,
    mely ki tud maradni a táncból!
    mert századunk harsogó tébolyából
    nincs más menekvés, mint bölcs
    nyugalom.”

  2. Névtelen
    2024.07.27. 22:32

    Már eleve a spiritiszta áldozásával aláírta a világ megsemmisítésének és átcserélésének jogosultságát maguk kiválasztásával, gondolom, szintén magyarnak gondolva magukat a szeretet vallásával Mülleréknek. Kivégezték a jóembereket és az értelmiséget és nyugodtan üzemeltet buddhista iskolát, nyugodtan nyilatkozgat, mintha az ország bölcse lenne. És ráadásul hazudik a politikában is, mivel tudja, hogy valamennyien szerepeket játszanak szerepeiket nem vállalva, bábok kitermelésével és érzékenyítésével felfoghatatlanul.

  3. Névtelen
    2024.07.28. 13:34

    A budhisták szégyellik magukat

  4. Névtelen
    2024.07.29. 10:25

    Na és kit érdekel s véleménye?

    3
    1
    • Névtelen
      2024.07.29. 12:23

      A magadfajta korcsok véleménye senkit.

  5. Névtelen
    2024.07.29. 11:40

    https://www.facebook.com/reel/1196447738196464

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük