Lengyelországgal is végképp összevesztünk.
Most ott tartunk mint trianon előtt nincs európában egyetlen barátunk sem
Ott tartunk mint trianon előtt nincs európában egyetlen barátunk sem. A nap
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Bélának már megint igaza van.
Van bőr a képén? !
Ez a cáfolatod??? Nagyon kevés, öcsi!
Tragikus, de igaz
Tehát az usákosok, azaz a Wasfingtoni héják és a pórázuk végén ugató brüsszeli trágyadomb-kutyák nem tudtak minket lefizetni. 😛
Téged nem lefizetni kell, hanem lecsukni b+! Hülye fideszbuzi!
mennyé’ mán a büdös….
Minden gyerekorvos gonosz ,visszaél a hivatásával? Még egyetlen egy sem állította, hogy éheznek a gyerekek
akármilyen színű kormány volt. ( természetesen apja-anyja elitta, de az más káposzta)
mikor takarodnak már el innen a tarrbélák? Meddig kell még őket tömni pénzzel?
Lengyelországgal nem vesztünk össze.
A tusk-applebaum-sikorski lengyel; nem lengyel
ahogy a
Böszme magyar sem magyar.
………..
„Más volt ez az év, és mégis ugyanaz. Korábban is lehettek mesterlövészek itt és ott, de nem voltak ennyire látványosak. A román állam korrekten tette a dolgát, bár nincsen ebben semmi szívesség – nem „csak” egy magyar miniszterelnök volt ott, hanem erdélyi adófizetők tízezrei is. Szerencsére a feszültség, ami a világban van, legfeljebb ebben a pár momentumban jelentkezett. Olyan béke volt az Olt mély völgyében, mint boldogabb időkben.
1997-ben voltam először Tusványoson. Emlékszem, alig mertem oda menni Tőkés Lászlóhoz, hogy egy közös fotót kérjek tőle. 1989-ben heteken át a tévéhez szögezett az a küzdelem, amit vívott – nem csak a magyarságért, hanem a szabadságért. Románia neki és temesvári magyaroknak köszönheti a forradalom szikráját.
Sokat változott a tábor, és mégis ugyanaz. Ahhoz a kis faházhoz, amiben 97-ben laktam, hozzá sem nyúltak. Több mint negyed század alatt kopott egy picit, de áll. Emlékszem, alig fértünk el benne, meleg víz sem nagyon volt, de ma se bánnám, ha ott lakhatnék. Csak ki kell lépni, és minden ott van: a kürtös kalács, a mics, a főtt kukorica. A hegyi házak lehetnek nagyobbak és szebbek, de nincs ilyen hangulatuk.
Ott van a Csűr is, a tábor szíve. Talán kicsit bővült, de éjjel kettő után pontosan olyan a hangulat, mint 27 éve, a zenék se nagyon mások. Magyar fiatalok táncolnak a Kárpát-medence minden vidékéről – és akárki akármit hisz, a többségük székely. Barátságok születnek Soprontól Sepsiszentgyörgyig, egy kicsit minden közösen dobott sörrel összenő, ami összetartozik. Vannak persze olyanok, akik csak azért jönnek, hogy mondhassák, itt voltak. De ez az apró kisebbség. Az meg legenda, hogy az politikai elit elbújna a ViP sátrakban. A Csűrben találkozik miniszter parlamenti képviselővel, Németh Zsolt mintha ellenállna az időnek, ott van középen. Időnként egy-egy ellenzéki képviselő, vagy a kritikus újságíró is benéz.
És ez jó. Jó, mert Tusnád a párbeszéd terepe, a magyar-román és magyar-magyar párbeszédének. Aligha a szervezőkön múlik, hogy nem szélesebb. Magam is igyekeztem a sajátomtól minél eltérőbb véleményt képviselő kollégát lehívni egy ukrán panelbe, nem sikerült, de próbálkozni kell. Kell, mert az nem lehet, hogy nem beszélünk egymással.
Nekem öröm volt hogy Fodor Gábor és Mesterházy Attila eljött – tudtunk is beszélni, Gáborral még egy panelben is voltunk. Mesterházy Attilával egyébként egy Csángó Bálon találkoztam először vagy húsz éve – ő kiváló példája annak, hogy a baloldali gondolkozásnak nem kell feltétlenül nemzetellenesnek, vagy udvariasabban „nemzeten túlinak” lennie. És azt is érti, hogy a nemzet nem csak a Trianonban ránk kényszerített határokig tart.”