A slimfit ciki, az igazi férfi meg arról ismerszik, hogy akkora a bele, mint egy böllérnek. A nap

Üzent a Tomi a Facebookon: az ő Daddyje sokkal okosabb, bibí, mint Peti, merthogy Daddy tusványosi beszédét megérteni sokkal nehezebb, mint „kislányokkal orális együttlétet imitálni egy szórakozóhelyen”, ahogy szerinte Peti csinálta. Ami amúgy nem igaz, de hát Tomit – aki egyébként a kormánypárt szóvivője – nem igazmondó juhásznak vették fel, továbbá éppen a fiatalokat akarja megszólítani ezzel a hamisítatlan, válltöméses, konfekcióöltönyös minisztériumi gengszterrappel. Ez van, a szólásszabadságnak is van mellékterméke. Ilyen volt anno Anettka. Vagy most a Tomi.

.
Persze abba az önellentmondásokkal teli rendszerbe, ahol nőt sosem látott, cölibátusban élő kappanok akarják több ezer éves, félsivatagi körülmények között keletkezett iratokból levezetni, hogy a XXI. században milyen legyen mások szexuális élete, ahol gyakran rejtőzködő melegek játsszák a konzervatív homofóbot, vagy ahol posztszovjet lopógép üzeni meg a nagyszínpadról, hogy a fiatalok hogyan lázadjanak egy pártállam mellett, nos, abba Tomi is vígan belefér.
.
Például amikor olyanokat mond, hogy a táltoselnök ködevését hallva fiatalok tömegei csapnak fel fideszesnek. Bár ezt leginkább továbbra is a békemenet 50 pluszos közönsége lájkolja, azért a kölyköknek átmehetett a csalogató üzenet, hogy a slimfit ciki, az igazi férfi meg arról ismerszik, hogy akkora a bele, mint egy böllérnek. A lázadás meg az, ha valaki a tűző napon ülve, másfél órán át illedelmesen végighallgatja a svábhegyi villájából a magyar életből kiiratkozott pártelnök úr iszonyat körülményesen előadott magánszámát, nem röhögi el magát, amikor az „agresszív törpének” nevezi az ellenfeleit, és a Kárpát-medencei Csakra Központból kiáradó új, ötszáz éves világrendről szóló elméletek között bátran elfojtja magában a késztetést, hogy felkiabáljon a színpadra: Bakker, öreg, az rendben van, hogy a pénzünkből akarod meghódítani Szíriuszt, de valamit azért mondjál már arról, hogy mikor lesz vége a drágulásnak, hogyan lesz élhető egészségügy, oktatás, tömegközlekedés, és egyáltalán mikor lesz nekem lakásom, életem itt, helló?!