Vádemelés és vizsgálat katonák ellen, és 1 vitatott parancsnokváltás

Avi/ujkelet.live

A háború 299. napja: Vádemelést nyújtottak be egy tartalékos katona ellen egy palesztin fogoly bántalmazásáért, jelentette be tegnap az Izraeli Védelmi Erők. Az ügy nem kapcsolódik a Szde Teimanban történt szexuális bántalmazás gyanújával foglalkozó, nyolc katona elleni folyamatban lévő vizsgálathoz.

A katonai ügyészek által benyújtott vádirat szerint a tartalékos február és június között több incidensben, miközben terrorgyanús személyek szállítását biztosította, ,,súlyos erőszakot alkalmazott az őrizetére bízott fogvatartottakkal szemben”.

,,Egyes szállítások során, amikor a biztonsági foglyok részéről semmi veszély nem állt fent, és miközben a fogvatartottak meg voltak bilincselve és szemük be volt kötve, a vádlott megütötte őket”.

A tartalékos videóra vette, hogy bottal és a fegyverével üti a fogvatartottakat.

Többrendbeli súlyos bántalmazással és katonához nem illő magatartással vádolják.


Szde Teiman: A hadbíróságon tartott meghallgatás után meghosszabbították vasárnapig nyolc tartalékos katona letartóztatását, akiket egy palesztin fogoly szexuális zaklatásával gyanúsítanak, közölte a hadsereg reggel.

A bíróság határozatában megállapította, hogy a bemutatott bizonyítékok ,,megalapozzák a gyanút”, hogy a nyolc katona bántalmazta a palesztin fogvatartottat.

Összesen tíz katonát vettek őrizetbe az ügyben, bár az ügyészség új bizonyítékok nyomán kettőjük letartóztatását nem kívánta meghosszabbítani.

A tartalékosokat súlyos szodómiával – nemi erőszaknak megfelelő vád-, súlyosbító körülmények között elkövetett testi sértéssel, súlyosbított körülmények között elkövetett bántalmazással és katonához nem illő magatartással gyanúsítják. Bővebben az ügyről itt és itt írtunk.