Lad, Sonkád, Ecseg, Csokvaomány, Szigetbecse Homokszentgyörgy, Zalahaláp, Pusztazámor, Pécsely és Sáregres postahivatala zárt be, vagyis ország egymástól távol eső pontjain egy időben került lakat a postákra. Pontos lista a megszűnő postákról egyelőre nem került nyilvánosságra.

Dolgozói becslések szerint mintegy 90–100 postahivatal zárt be országszerte. A Magyar Posta Zrt. hivatalosan semmit nem kommunikált az ügyről. Lapunk már szerdán megkereste a cég sajtóosztályát, de csütörtök délutánig semmilyen reakció nem érkezett tőlük.

Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke megerősítette a 24.hu-nak, hogy országosan

körülbelül 100 postahivatal zárhat be,

de pontos számot nem tudott mondani. A lakat alá kerülő hivatalok között elsősorban kistelepüléseken lévő posták vannak, de értesülése szerint Budapesten is akad olyan bérelt postahely, amelynek a bérleti szerződését felmondta az állami vállalat.