„Csak a süket csend pattog
most a lelkünkben és a fejfák között.
Valaki elment. Elköltözött.
S bár a test halott,
a lelke most is él.
Itt benn, a szívünkben
most is ő zenél.
A magas égből, nézzétek csak,
most is ő mosolyog.
És mintha szólna: Drágáim,
ne sírjatok!
Csillagok közt él már,
angyalok közt jár,
ott, hol csendből épül vár.
S igaz lelkére az Isten vigyáz már.
Uram! Adj neki nyugalmat,
s egy csendes felhőn párnát!
Fogadd be őt, Uram!
S vigyázd örök álmát!”
Ámen.
/Kántor H. Péter: Fohász/
Egy válasz
szegényke.