Nem szaroznak. Saját székletükből készített gyógyszert kapnak
Andrej ISAKOVIC / AFP
Fábián Bettina, Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf az Európa-bajnokság díjátadója után

A francia házigazdák ragaszkodnak ahhoz, hogy a triatlonosok után a nyíltvízi úszók is a Szajnában mérjék össze a tudásukat,

noha előbbiek közül többen is kórházi ellátásra szorultak.

Ennek ellenére nincs a színhely megváltoztatásával kapcsolatos „B” és „C” tervük, vagy azt továbbra is titkolni próbálják. Nagy igyekezetükben azt találták ki, hogy a megelőzés nem ördögtől való formáját választva bélflóraregeneráló gyógyszerekkel látják el az úszókat. Ebben az a meghökkentő, hogy azok gyors előállításához a versenyre készülők székletmintájára is szükség volt.

Minden versenyzőt arra kértek, hogy adjon székletmintát, mert azokból rövid idő alatt olyan „személyre szóló” gyógyszert lehet előállítani, aminek bélflóraregeneráló hatása lehet. Ahány úszó, annyiféle pirula készült, minden versenyző 120-120 szemet kapott a gyógyszeréből. A készítményekből naponta hármat kell beszedni. A magyar színek három képviselője, Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf, illetve Fábián Bettina közül egy nem tudott megfelelő székletmintával szolgálni, nevét természetesen nem említhetem

– tájékoztatta az SzPress Hírszolgálatot Gellért Gábor, a magyar nyíltvízi úszóválogatott szövetségi kapitánya.

Szerdán reggel minden készen állt a Szajnán ahhoz, hogy a 10 kilométeres táv megtételére készülő úszók részt vehessenek a hivatalos edzésen, a pálya ennek ellenére sem népesült be, a magyarok is medencében edzettek.

Csak csütörtökön hajnalban dől el, hogy a javuló vízminőségnek köszönhetően ugyanezen a napon sor kerülhet-e a 10 kilométeres verseny megrendezésére. Méghozzá úgy, hogy az eredeti forgatókönyvön változtatva nem a csak a nők, hanem a férfiak is megmérkőznek egymással.

Résztvevője voltam annak a technikai bizottsági ülésnek, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a Szajna vízének tesztelésére legközelebb csütörtökön hajnali 3 órakor kerül sor, az eredményt pedig másfél órával később, fél 5-kor fogják ismertetni.  Eső mostanában nem esett, a folyó körülbelül fél métert apadt, mintha a színe is változott volna. Ha ennek ellenére sem sorakozhatnak fel az úszok a parton, az olimpiai bajnoki címek sorsa várhatóan csak pénteken dőlhet el, de az sem kizárt, hog a rajtra augusztus 10-ig, az ötkarikás versenyek utolsóelőtti napjáig várni kell

– jelezte Gellért Gábor.