„A humor az élet elviselésének egyetlen lehetséges módja” – búcsúzunk Boros Lajostól

Tajthy Ákos

Munkatársunk még pályája kezdetén, 2008-ban készített interjút a reggeli rádiózás egyik úttörőjével,  Ezzel búcsúzunk a 77 éves korában elhunyt Boros Lajostól.

Emlékszem, nagyon nyaggattak már egykori szerkesztőim, s pláne főszerkesztőm azzal, hogy abban a 2007/2008-as szemeszterben is készítsek interjút a Miskolci Egyetem akkor lapjának, a megboldogult MERt újság Kávézó rovatába. Így jutott eszembe a Bumeráng hallgatása közben, hogy de jó lenne Boros Lajossal és Bochkor Gáborral, a leghallgatottabb reggeli műsor sztárjaival dumálni. Egy életem, egy halálom – gondoltam – és írtam a műsornak mailt, amire legnagyobb meglepetésemre maga Lali király válaszolt. Közölte, hogy következő héten nincs Bocsi, de ha ő is megfelel, nagyon szívesen vár a stúdióban és kérdezhetem, amiről akarom, miután végignéztem, csendben egy Bumeráng műsort. Így történt. Örök élmény volt, mint ahogyan a beszélgetés is Boros Lajossal, aki a mai napon örökre eltávozott ebből a világból.

Íme tehát az ominózus interjú változatlan, 2008-as formájában:

Ha egy társaságban szóba kerül Boros Lajos, rövid időn belül bizonyosan összekapcsolják nevét a Bumeráng című reggeli műsorral, vagy a Lali király karakterrel. De ki is ő valójában? A válasz reményében ültem vonatra egy januári, esős szerdai napon, és a műsor után feltettem kérdéseimet a Bumeráng fenegyerekének.

– 1972-ben megnyerted a „Ki mit tud?” című tehetségkutatót. Mi volt az ok, ami miatt jelentkeztél?
– Azért jelentkeztem, mert egy feldúlt lelkiállapotban voltam. Három hónapig voltam katona azt megelőzően, nagyon rosszul viseltem majd 1971 végén leszereltem és szerettem volna valamihez kezdeni. Akkor már három-négy éve gitároztam, énekeltem írtam a dalaimat. Egy nap elmentem a Rátkay klub előtt és láttam kiírva, hogy „Ki mit tud elődöntő”. Bementem és bár a nevezési határidőn már túl voltak, mégis engedtek játszani. Tovább is jutottam.

– A Ki mit tud? után bejártad az országot. Eljutottál Miskolcra is?
– Igen természetesen. Rengeteget játszottam az egyetemi klubban. Mindig nagyon jó volt a hangulat. Egyébként a Miskolci Egyetemen végzett a legidősebb fiam is, Boros Dániel, a jogi karon, ő már most gyakorló ügyvéd.

– Ekkor már régen az volt a cél, hogy sztár legyél. Hogy is volt ez?
– Kilenc éves koromban elkezdtem gondolkozni, hogy mi is az értelme az életnek és arra jutottam, hogy nem más, mint nyomot hagyni. Meg is próbáltam ezt úgy, hogy véstem fába üzenetet, de később rájöttem, hogy, hogy másokban kell nyomot hagyni, mert az emberek emlékezete minden egyébnél tovább tart. Ekkor döntöttem el, hogy híres leszek. És ez valahogy összejött huszonöt éves koromra, épp amikorra terveztem.

– Ezután voltál, bádogos és műszerellenőr és dolgoztál a Hungarotonnál is.
– Mivel először nem vettek fel főiskolára, volt egy szabad évem.  Ez alatt bádogos voltam. Mikor a Kandó főiskolát elvégeztem, – ahol megismertem a feleségemet – akkor lettem a telefongyárban műszerellenőr. Jóval később, már a „Ki mit tud?” után pedig a Hungarotonhoz kerültem főszerkesztőnek.

– Hogyan kezdtél rádiózni?
– Mikor az addig németül beszélő Danubius rádió magyar lett, műsorvezetőt kerestek, a Zizi labor tangóharmonikása megkért, hogy kísérjem el. A kapuban találkoztam Fiala Jánossal, Gömöri V.Endre, a tangóharmónikás megijedt, és nem jött be. Ketten, Fialával mentünk be, készítettünk egy próbaadást, ami olyan jól sikerült, hogy innentől kezdtünk dolgozni ott. Azt gondoltam, hogy ez egy átmeneti dolog lesz, de később úgy hozta a sors, hogy épp ez a munka lett állandó, és a Hungarotonból kellett távoznom.

 – Hogy indult a Cappucino, és hogy kerültetek össze Bockor Gáborral?
– Együtt találtuk ki a műsort, és a műsor címet is, de eredetileg az, hogy egy reggeli műsort kell készíteni, az ötlet a Bochkoréké volt. Kezdetben egyik héten én voltam Kádek Henivel, másikon Bochkor, eleinte Vass Mayával, később Liptai Klaudiával. Egyszer nem jött be Bochihoz Klaudia, és én ugrottam be. Akkor annyira jól éreztük magunkat, és a hallgatók is úgy élvezték, hogy onnantól minden pénteken közösen vezettük a műsort. Később, az új angol tulajdonos már ragaszkodott hozzánk a reggeli műsorsávban. Később, a Cappucino Bumeráng lett, de a műsor szerkezete ugyanaz maradt, bár sok új elemet is kitaláltunk. Korábban volt egy a „hónap sztárja” című rovat, aki ide bekerült, azt abban a hónapban felhívtuk bizonyos időközönként. Egyszer jelentkezett egy Tupi Emília nevű hölgy, hogy szenved a nevétől. Mi a lakhelye környékén mindenhol táblákat helyeztünk el, hogy itt lakik, itt vásárol Tupi Emilia.  Még tüntetést is szerveztünk mellette. Később jött Brian, majd Márta néni, és a hallgatók annyira kedvelték őket, hogy ők megmaradtak. De nagyon sok őrületes dolgot műveltünk.

 – Szóval a humor mondhatni fontos szerepet játszott az életedben?

– Az élet elviselésének egyetlen lehetséges módja.

Részben a humor tart fiatalon szellemileg, részben pedig a Bochkor, aki tizenhét évvel fiatalabb, mint én. Folyamatosan provokál, így nekem állandóan ugrásra készen kell lennem, védekezni kell. Szokták mondani, hogy az a nyúl, amit egy oroszlán kerget, állandóan készenlétben kell legyen.

– Ti hárman barátok is vagytok?
– Bochkorral minket ez a munka köt össze. A műsorral kapcsolatban, egymásnak vetjük a hátunkat harc esetén, de a személyiségünk érdeklődési körünk alapvetően más, de épp ez tartja fenn a műsor érdekességét. Ha nem lenne rádió, akkor nem járnánk egymás társaságába valószínűleg. Voga Jánossal viszont legendás a barátságunk. Sokat ökörködtünk együtt éjszakai műsorokban, átverős telefonos hívásoktól kezdve, beszélgetéseken át, mindent csináltunk, amin nevetni lehet.

– Fut egy másik műsorod is, a Lali király. Erről mit lehet tudni?
– A műsor elődje a Bosszú Részvénytársaság, melyben Burger Andrással, Voga Jánossal, és egy ügyvédnővel együtt ökörködtünk. Ebből alakult ki a Lali király audienciája egy véletlen folytán. A műsorban teljes szabadsággal élhetem ki a kreatív örültségeimet anélkül, hogy bárkivel egyeztetnem kellene. Pár év után ugyanezért indította újra a Sláger is, és bár a legrosszabb műsorsávban vagyunk, mégis verünk mindenkit!

 – Meddig tervezel a rádiózni?
– Amíg ki nem öregszem márpedig ezt még egyáltalán nem érzem. Annyi ötletem van, még amit meg akarok valósítani! Szeretnék felállítani egy rádiós iskolát. A közösségi rádiózásé a jövő, ahol nagy szerepe van az interaktivitásnak. Amerikában teljesen szétnyűtt öregemberek rádióznak úgy, hogy ülnek egy lepusztult szélmalomban, és a saját lakókörnyezetüknek nyomják a showt, és ismerik szinte az összes hallgatójukat. Ők a példaképeim, és ez a jövője a rádiózásnak.

Eddig a korabeli interjú. Végül még annyit: Boros Lajos 2009. november 18-án a Beatles Hello, Goodbye dalával búcsúzott a Sláger Rádiótól. Mivel aki megszületik az egyszer távozik is e világból, azt hiszem stílszerű, amikor én is azt mondom: Lali király: Hello, Goodbye!