Érdi lelkész: Zsidó testvéreimtől és minden jóérzésű embertől bocsánatot kérek!

Közleményt adott ki Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-​püspöke Labossa Péter Mihály érdi lelkész 2024. augusztus 4-én elmondott, nagy vihart kiváltó prédikációja kapcsán, amelyben a lelkész szerint az vezetett a holokauszthoz, hogy a zsidóság elutasította Jézust. 

Az evangélikus egyház biblikus tanításával szöges ellentétben áll ez a magyarázat, ezért ettől az egyház elnök-​püspökeként elhatárolódom – olvasható a közleményében. Püspök megjegyzi, lelkipásztor felelőssége ugyanakkor, hogy lelkészkollégájával személyesen, testvéri keretek között vitassa meg a sokak által kifogásolt állításokat.

„Mivel ő az igehirdetést rendelkezésemre bocsátotta, a teljes szöveg ismeretében osztottam meg vele véleményemet. Nem rejtettem véka alá, hogy a kétségkívül nagyon nehéz bibliai igét néhány helyen olyan magyarázattal látta el, amit legjobb tudásom szerint teológiailag tévesnek kell minősítenem. Megítélésem szerint az igemagyarázat egyes részeit úgy lehetett értelmezni, mintha a holokausztot Isten a Jézust elutasító zsidó csoportok magatartása és szavai miatt engedte volna meg. Jézus Krisztus keresztre feszítéséért sújtotta a zsidókat későbbi évszázadok és évezredek megannyi csapása?

Szeretném világossá tenni: ez az értelmezés az evangélikus egyház biblikus tanításával szöges ellentétben áll, ezért attól az egyház elnök-​püspökeként elhatárolódom.”

Fabiny Tamás a lelkipásztorok lelkipásztoraként teljességgel elfogadhatatlannak tartja, hogy lelkészkollégáját és családtagjait „minősíthetetlen verbális támadások és fenyegetések” érték az utóbbi napokban. Ezért mindenkit – az egyházi életben, a média világában és minden egyéb területen – arra kér: senki ne engedjen teret a bosszúnak és a gyűlöletnek.

Az egyházvezető püspöktársainál kezdeményezte, hogy a közeljövőben nyílt fórumokon beszéljenek ezekről a teológiai, történelmi és társadalmi kérdésekről. Napirendre kívánják tűzni a protestáns keresztény hit, valamint a zsidó vallás és hagyomány közötti kapcsolat teológiai kérdéskörét. Fontosnak tartja, hogy az egyház szava világosan és tisztán szólaljon meg ebben a témában.

A püspök és a lelkész közösen értelmezték az istentiszteletek mondottakat, rávilágítottak az elhangzottak tarthatatlanságára, valamint tisztázták az egyház ezzel ellentétes álláspontját.

Az ügyben Labossa Péter is megszólalt, aki a holokauszt relativizálásának minden formáját elutasította és bocsánatot kért.

„Ha bárkit megbántottam, így zsidó testvéreimtől és minden jóérzésű embertől bocsánatot kérek.”