Kicselezték a tiltást: Palesztinpárti mini-tüntetést tartottak Budapesten

„A tűzszünet kevés, vess véget a cionizmusnak”, „Elég a népirtásból”, „Queerek Palesztináért” – állt a tüntetők tábláin.

Hiába tiltotta meg a magyar kormány a palesztinbarát tüntetések szervezését Magyarországon, péntek délután mégis tartottak egyet a Szabadság téren – tudósít a Telex.

Az Őslakosok világnapja elnevezésű demonstráció résztvevői szolidaritást vállaltak „minden őslakos közösséggel, akiknek el kell viselniük a gyarmatosítás, a kapitalizmus és a rendszerszintű elnyomás hatásait.” A 4 + 1 pontból álló felhívás első pontjában „a palesztin népirtás végét” követelték. A dokumentum szerint:

„A palesztin nép 76 év és 10 hónap etnikai tisztogatást és népirtást szenvedett el az izraeli megszállás alatt. Azonnali tűzszünetet és nemzetközi fellépést követelünk, hogy véget érjenek az atrocitások és igazságot szolgáltassanak a palesztin népnek.”

A Telex arról kérdezte a tüntetés szervezőjét, Komáromy Gergelyt, alias Gregory G Rast, hogy a tiltás ellenére, miként sikerült megszervezni a demonstrációt. A zenész-aktivista úgy válaszolt, hogy „nem ma kezdtem”, majd hozzátette, keresett egy olyan alkalmat, amikor őszintén lehet beszélni arról, „ami lefedi ezt a témát.”

 

A rendőrségnek küldött beadványában nem említet

 

A megmozdulás 15 órakor kezdődött, addigra a rendőrség is rájött, hogy palesztinpárti akcióról van szó. A szervezők közölték velük, hogy „teljesen erőszakmentesek és törvényesek lesznek.”

A demonstráción, amelyen Izrael eltörlésére szólítottak fel az amerikai nagykövetség előtt, az angol nyelvű táblák domináltak, a következő szövegekkel:

„A tűzszünet kevés, vess véget a cionizmusnak”, „Elég a népirtásból”, „Queerek Palesztináért”.

A tüntetők azt skandálták, hogy „Ha az emberek egyesülnek, semmi sem állíthatja meg őket”, „Biden, Biden, ne bujkálj, elkövetted a népirtást, EU, EU, ne bujkálj, támogattad a népirtást”, de nem maradt el a „A folyótól a tengerig” (From the River to the Sea) felhívás sem. A demonstráció elején a helyszínen szeletelt görögdinnyét kezdtek osztogatni, mivel a görögdinnye a palesztin ellenállás szimbóluma.

Egy felszólaló magyar nő azt mondta, a magyaroknak ki kellene állniuk a palesztinok mellett, hiszen tudják, milyen, ha többször is elveszik a területeinket.

„Ne írjunk alá katonai megállapodást Izraellel! (…) A negyvenezer palesztin, tizenötezer gyerek halálának elítélése nem antiszemitizmus. (…) Az arab terrorizmus megvezetés: a nyugatiak elveszik tőlük a földjeiket, és ha ellenállnak, terroristának bélyegzik őket.”