Már nincs ép villamos Miskolcon

 „Első lépcsőként a külső károkat mérik fel, majd a szétbontás után a belső, bontás utáni sérüléseket állapítják meg a szakemberek, majd ezt követi az eszközbeszerzés”

– mutatott rá. Azt mondta, azért van erre szükség, mert a kisiklás során annyira becsuklott a jármű, hogy minden mechanikai kapcsolóelemet át kell vizsgálni.

 „Ha a sérülés mértékei kedvezőek és minden feltétel adott, akkor Miskolcon történik majd a villamos javítása, a rosszabbik forgatókönyv az, hogy Csehországba kell szállítani a járművet, hogy helyreállítsák, amely időigényesebb lenne” 

– részletezte. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy ki fizeti a villamosban keletkezett kárt. Juhász János elmondta, hogy Magyarországon világos és átlátható biztosítási rendszer működik.

 „Minden közlekedésben résztvevő járműnek rendelkeznie kell kötelező gépjármű felelősségbiztosítással, így a károkozó autós biztosítója fedezi majd a kárt” – mondta. Végezetül azt is megkérdeztük, hogy mennyire gyakoriak a balesetek és van-e olyan villamos, amelyet még nem ért baleset a városban.  „Sajnos minden járművünk átesett már valamilyen baleseten, hiszen átlagosan évente 52 villamosbaleset történik Miskolcon” 

– válaszolta.

 

További videós tartalmainkért keresse fel youtube csatornánkat itt.