Ötvenezer európai halálát okozta a hőség tavaly egy kutatás szerint

Egy kutatás szerint ötvenezer ember halálát okozta Európában tavaly a globális felmelegedéssel járó meleg időjárás. A Nature Medicine-ben megjelent tanulmány szerint ez a 2023-as adat még sokkal rosszabb, nyolcvan százalékkal magasabb lenne, ha az elmúlt években a lakosság nem alkalmazkodott volna a hőséghez. Ezért Elisa Gallo, az ISGlobal környezeti epidemiológusa és a tanulmány vezető szerzője szerint az eredmények azt mutatják, hogy a társadalmak hatékonyan alkalmazkodtak a hőhullámokhoz.

„De a hőséggel összefüggő halálesetek száma még mindig túl magas” – figyelmeztetett. „Európa kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a globális átlag – nem ülhetünk a babérjainkon.”

Globálisan 2023 volt a legmelegebb év azóta, hogy ilyen adatokat számon tartanak, és a tudósok arra számítanak, hogy 2024 hamarosan átveszi a helyét. A kutatók megállapították, hogy Európa hűvösebb országai, mint az Egyesült Királyság, Norvégia és Svájc azok az országok, ahol arányaiban a legjelentősebb lesz az átlaghőmérséklet emelkedése. De az abszolút halálozás továbbra is Dél-Európában lesz a legmagasabb, ahol ugyan jobban alkalmazkodtak a forró időjáráshoz, de jobban ki is vannak téve a perzselő hőségnek. A tudósok modellezték a hőség egészségre gyakorolt hatásait különböző időszakokra az évezredforduló óta, és a tavalyi évi halálos áldozatok számát 47 690-re becsülték. Azt is megállapították, hogy 2023-ban a hőséggel kapcsolatos halálozás Görögországban volt a legmagasabb, egymillió emberre 393 haláleset jutott, ezt követte Olaszország egymillió emberre jutó 209 halálesettel és Spanyolország egymillió emberre jutó 175 halálesettel.

(Guardian)