Felmenő rendszerben tennék kötelezővé a kerékpáros-bukósisakot

Nem biztos, hogy bírságot kap ma az a kerékpáros, aki a gyalogosok közt átteker a zebrán, de azt sem tudhatja, hogy megússza-e egy rendőri figyelmeztetéssel. Azt is nyitott kérdések övezik, hogy minek minősülnek a különböző méretű és teljesítményű elektromos rollerek és más mikromobilitási eszközök, illetve, hogy ki, hol és milyen sebességgel közlekedhet ezekkel. Bár az európai szabályozás nem egységes az újfajta járművekről, Magyarországon hamarosan átláthatóbbá és követhetőbbé válhatnak a közlekedés régi és új résztvevőire vonatkozó KRESZ-előírások, amelyekről csütörtökön tartott háttérbeszélgetést a változásokat előkészítő Építési és Közlekedési Minisztérium, illetve a Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet.

A közlekedési szabályok frissítésén dolgozó munkacsoportok tervei közt Major Róbert ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi kar Közbiztonsági Tanszékvezetője szerint összevonhatják a gyalogosokra vonatkozó szabályokat is. Életszerűbb szabályok vonatkoznának például a gyalogosátkelők használatára, illetve arra, hogy a járművezetőknek mikor kell, és mikor nem kell megállniuk a zebrák közelében. A jövőben nemcsak az átkelés közben járna elsőbbség a gyalogosoknak, de az átkelési szándékuk esetén is. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy az autósoknak, és más járművezetőknek már az átkelő felé közeledő, illetve az úttest szélén álló gyalogost észlelve is lassítaniuk kellene.

Ugyanakkor a kétszer háromsávos és a hasonlóan széles utakon ezt csak akkor írnák elő, ha a gyalogos már a velük szomszédos sávon jár, a távolban lévők előtt továbbhajthatnának. Valamiféle egyensúlyra való törekvés látszik abban az elképzelésben is, amely szerint a jövőben akár fékezésre és irányváltásra is lehet kötelezni az elsőbbséggel rendelkező járművezetőt, hirtelen fékezésre és irányváltásra azonban nem. Mindezt a gyalogosok esetében ugyanakkor teljesen kizárnák, így őket semmi ilyesmire nem kényszeríthetnék a járművezetők, ha az előbbieknek van elsőbbségük.

A gyalogosok és a közlekedés más, sérülékeny résztvevői bizonyos esetekben az úttestre kényszerülnek, például amikor lakott területen kívül a forgalommal szemben, szorosan az útpadka mellett közlekednek. Ezeken a helyeken sokszor kerékpáros nyomot festenek fel az útkezelők, de a jövőben külön szerepelni fog a jogszabályban az úttest szélén lévő terület meghatározása, és erre jól érhető szabályok vonatkozhatnak.

Fokozatosan kötelezővé tennék a kerékpáros-bukósisakot

Fokozatosan kötelezővé tennék a kerékpáros-bukósisak használatát, amely egyelőre csupán ajánlott, derült ki dr. Fülöp Ágnes nyugalmazott bíró beszámolójából, aki szerint szintén részben a jogszabályok frissítésével kell ösztönözni a kerékpáros közlekedés elterjedését. A bukósisakszabályról elmondta, hogy a tervek szerint azt az erre vonatkozó rendelet bevezetésekor a 14 éves, illetve náluk fiatalabb kerékpárosok számára írnák elő, mert véleménye szerint ezzel vennék figyelembe kellőképpen, hogy a sisakkérdés egy kicsit generációs ügy is: a fiatalabbak közül sokan természetesnek tekintik, a most aktív korosztályok számára viszont szokatlan, ezért nem akarják rájuk kényszeríteni.

telex.huhttps://telex.hu/belfold/2024/08/15/felmeno-rendszerben-tennek-kotelezove-a-kerekparos-bukosisakot-es-bekerulhetnek-a-kresz-be-az-elektromos-rollerek-is