Fűzéri vár. Pénz nincs, álmok igen

Az 552 méter magas hegyen álló Füzér vára épített örökségünk legkülönlegesebb építményei közé tartozik.

A projekt harmadik ütemének kivitelezésére a korábbiakhoz hasonlóan, a LAKI Épületszobrász Zrt. nyerte el a megbízást – 3,98 milliárd forintért – az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint.

A cég feladata lesz a tervek szerint többek között a kaputorony négy szintjének, a sáfárháznak az újjáépítése. Ebben a szakaszban végzik el a kapubástya, a tömlöc, az óratorony rekonstrukcióját is. A kivitelezésben érintett terület közel 650 négyzetméter.

 

A Laki Zrt. szakemberei ezenkívül statikailag megerősítik a kijelölt szakaszon a várfalakat, leburkolják közel 400 négyzetméteren a várudvart. Ezenkívül kialakítják az építmények villamossági hálózatát, a tűzjelző rendszereket is. A munkálatok a források megérkezése után kezdődhetnek el.