Skip to content

Kötelező lesz a sisak néhány esetben a bringásoknak

Kötelező lesz a sisak néhány esetben a bringásoknak

Kötelező lesz a sisak néhány esetben a bringásoknak, definiálják az elektromos roller fogalmát, és nagyobb védelmet élveznek majd a gyalogosok is az új KRESZ-ben

 

A készülő KRESZ-ről a változásokat előkészítő Építési és Közlekedési Minisztérium, illetve a Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet tartott háttérbeszélgetést.

A jelenlegi elképzelés szerint az új jogszabályok szerint motoros rollernek minősülnek majd az 1000 wattnál kisebb teljesítményű vagy 35 kilónál könnyebb, illetve síkúton, önerőből 25 kilométer/óra sebességnél nem gyorsabb, legalább kétkerekű, egy tengelyen kormányzott, vezetőjét állva szállító járművek – írja a Telex. Nagy teljesítményű motoros rollernek számít majd az ezeket a határértékeket meghaladó roller. A kis teljesítményű rollerek ezután is a kerékpáros szabályok szerint közlekedhetnek majd, nem kell hozzájuk jogosítvány, kötelezőbiztosítás vagy védőfelszerelés, és 12 évesnél idősebbek használhatják majd. Főútvonalra csak abban az esetben szabad felhajtani velük, ha ott van kerékpáros felfestés, itt azonban már kötelező lenne védőfelszerelést használni.

Az erősebb e-rollerek nagy része a segédmotor-kategóriába tartozna, vagyis a kötelező biztosítás mellett előírnák a bukósisak használatát, legnagyobb sebességük pedig 40 kilométer/óra lenne. Ezekkel már nem lenne szabad felhajtani gyalog- vagy kerékpárútra, járdára, kerékpársávra, és lakott területen kívül sem közlekedhetnének kerékpárúton.

Fokozatosan kötelezővé tennék a kerékpáros-bukósisak használatát, amely egyelőre csupán ajánlott. Fülöp Ágnes nyugalmazott bíró szerint a biciklissisak-kérdés „egy kicsit generációs ügy is”, így az új szabályok bevezetésekor a 14 éves, illetve náluk fiatalabb kerékpárosok számára írnák elő a használatát.

Az új KRESZ-ben lehet majd sima és különleges kerékpár is. Utóbbi kategóriájába tartoznak majd jellemzően a cargo bike-ok, bringóhintók, riksák, amelyek szélesebbek, a tömegük pedig meghaladja a 35 kilót. A tervezetben a kerékpáros övezet fogalma is szerepel, ahová alapvetően kizárólag biciklisek vagy más kisebb közlekedési eszközök hajthatnának be, illetve gyalogosok használhatnák, más járművek pedig legfeljebb célforgalomban mehetnének át ezeken, és akkor is maximum 30 kilométer/óra sebességgel.

A biciklikre vonatkozó sebességkorlátozásokra egyelőre több megoldással is számol a tervezet. A legegyszerűbb javaslat szerint a gyalogosok közt közlekedve továbbra is mindig a gyalogosforgalom sebességét figyelembe véve tekerhetnénk, de legfeljebb 10 kilométer/óra sebességet érhetnének el a hasonló helyzetekben, ugyanakkor mindenhol máshol 50-es határt vezetnének be. A másik két esetben továbbra is fel lennének szabdalva a sebességkorlátozások az úttípustól és a többi közlekedő jelenlététől függően.

Örülhetnek a biciklisek annak is, hogy ha a tervezetet elfogadják, akkor a kerékpárosok szembe is behajthatnak majd az egyirányú utcákba abban az esetben, ha 30 kilométer/órás sebességkorlátozás van érvényben. Korlátozás viszont, hogy az így közlekedő bringásoknak a jobbról és balról érkező járműveknek egyaránt elsőbbséget kellene adniuk.

Változhat a kerékpárok kivilágításának szabálya is. Nemcsak a kerékpáron, de annak vezetőjén is lehetne a világítás, a fényvisszaverő ruházat nemcsak ruhadarab lehetne, hanem más kiegészítők is, de ezt korlátozott látási viszonyok közt nemcsak lakott területen kívül, hanem azon belül is viselni kellene. Szigorítás viszont, hogy a kerékpárt minden esetben ki kellene világítani nappal is, ha az illető nem a kerékpárúton közlekedik.

Életszerűbb szabályok vonatkoznának továbbá a gyalogosátkelők használatára, illetve arra, hogy a járművezetőknek mikor kell, és mikor nem kell megállniuk a zebrák közelében. A jövőben nemcsak átkelés közben, hanem az átkelési szándék esetén is elsőbbség járna a gyalogosoknak, magyarán a járművezetőknek már akkor is lassítaniuk kellene, ha az átkelőhöz közeledő vagy az úttest szélén álló gyalogost látnak.

A jövőben definiálni fogják az úttest szélén lévő területet és az erre vonatkozó szabályokat is. Ez azért lényeges, mert a gyalogosok például lakott területen kívül az úttesten kénytelenek közlekedni, az ő biztonságuk érdekében pedig változtatni kell a jelenlegi szabályokon.

A nehezebben besorolható, úgynevezett önegyensúlyozó járműveket nem tekintenék közlekedési eszköznek, egyúttal ez azt is jelenti, hogy az úttesten sehol nem lehetne őket használni. Máshol szintén nagyon szigorú feltételek között, „megtűrt kategóriában” tartanák őket számon, és jobb híján a gyalogos közlekedés szabályait tekintenék irányadónak ezekkel a járművekkel kapcsolatban. Elképzelhető, hogy az önegyensúlyozó járművek esetében is fokozatosan kötelezővé tennék a biciklis-bukósisak használatát, az pedig szinte biztos, hogy a megengedett sebességüket a közlekedés többi résztvevőjének tempójához kell majd igazítaniuk.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük