Nem ad a gyerekeinek kemény cukorkákat, nyalókákat, rágógumit vagy mályvacukrot. A nap

Faye Melissa elmondta, hogy két négyéves gyereke van, és jelenleg a harmadikat várja. A videóban felsorolta azokat a dolgokat, amiket a saját szakmai tapasztalatai alapján mindenképpen igyekszik elkerülni.

Az első dolog, hogy nem ad a gyerekeinek kemény cukorkákat, nyalókákat, rágógumit vagy mályvacukrot, mivel ezek komoly fulladásveszélyt jelentenek, de bélelzáródást is okozhatnak.

A második pont a védősisak nélküli kerékpározásra, rollerezésre vonatkozott, és kiemelte, hogy ez a szabály felnőttekre is vonatkozik. „Sok olyan közúti közlekedési baleset vagy kerékpáros baleset van, ahol a páciens nem visel sisakot. Nem, ezt nem akarod látni” – magyarázta.

A harmadik dolog, amit a mentősként dolgozó édesanya nem engedne, hogy a gyerekei az autó első ülésén utazzanak. „A csontozatuk még nincs is megfelelően kialakulva ahhoz, hogy ezt kibírják” – mondta, az esetleges balesetekre utalva.

A negyedik pont az emeleti ablakok nyitva hagyására vonatkozott, amit Faye szerint mindig kerülni kell, mivel a kisgyerekek mindenhová felmásznak, és fennáll a veszélye, hogy kiesnek az ablakon.

 

„Jelenleg a híváskezelésben dolgozom, mert terhes vagyok, és rengeteg hívást kapok az ablakon kieső gyerekekről, főleg kisgyerekekről” – mondta.

Azt javasolta a szülőknek, hogy csak olyankor szellőztessenek, amikor egy felnőtt is jelen van a szobában, ha pedig aggódnak a hőség miatt, szerezzenek be egy kisebb ventilátort.

A lista ötödik pontján az állt, hogy soha nem engedné a gyerekeit egyedül elmenni az iskolába, amíg alsó tagozatosak.

„Az emberek nem értik, milyen kockázatokat rejt, ha egyedül hagyják sétálni a gyerekeiket? Higgyétek el, amikor azt mondom, sokkal többen figyelik az általános iskolákat, mint ahogyan azt gondolnátok” – mondta, hozzátéve, hogy a forgalom is veszélyes lehet, mivel a gyerekek figyelmetlenek lehetnek, amikor átmennek az úton.