Varju azzal vádolta Leel-Őssyt, hogy a Tisza Párt szekerét tolja

Varju László ezután arra szólította fel Leel-Őssyt, hogy hagyja abba hozzászólását, mert a 10 perc lejárt, a gyulai tag azonban erre nem volt hajlandó. Mindkét fél azzal vádolta a másikat, hogy amit művel, az cirkusz. Leel-Őssy viszont arra kérte az alelnököt, hogy cáfolja az állításait cáfolja, de mivel ez nem történt meg, így tovább folytatta mondandóját.

Az óriási hangzavarban végül Varju megszavaztatta a tagságot a kizárásról. A jegyzőkönyvbe az került, hogy 8-2 arányban voksoltak az előterjesztésre a megjelent tagok. (Számításaink szerint viszont 7-3 volt az arány.)

Varju végül azzal vádolta Leel-Őssyt, hogy már egy másik párt szekerét tolja, majd megnevezte, hogy ez a Tisza Párt volna. Varju szerint Leel-Őssy verte szét belülről a választókerületi szervezetet, a kizárt gyulai tag viszont ezt visszautasította, és azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt két évben minden belső fórumon és a vezetésnek is számtalanszor jelezte, nagyon nagy baj van a párton belül, ám érdemben senki nem reagált erre. Ezért állt a nyilvánosság elé a június 9-i, vesztes önkormányzati és EP-választás után.

Leel-Őssy Gábornak most 14 napja van, hogy a kizáró döntés után ahhoz az elnökséghez fellebbezzen, amely elindította ellene az etikai és kizárási eljárást. Ha itt helyt adnának neki, akkor kerülhetne az ügye a párt országos etikai bizottsága elé. „Igazságérzetből csináltam mindezt végig, S az is lehet, hogy a táncnak nincs vége. Sőt, a java még csak most kezdődik” – mondta a Narancs.hu-nak a kizárt DK-tag.https://magyarnarancs.hu/belpol/forro-hangulatu-taggyulesen-zartak-ki-a-dk-bol-a-gyurcsany-lemondasat-szorgalmazo-gyulai-parttagot-270330