Skip to content

A diákok beszámolója szerint egészen durva dolgok történtek a BME VIK gólyatáborában

Ez az a gólyatábor, ami arról vált ismertté, hogy az elsősök nem vihettek be óvszert.

A diákok beszámolói szerint a BME VIK bodajki augusztus 14- 17-i gólyatáborában nagyon durván bántak a gólyákkal. Többek között:

  • tűző napon gyalogoltatták a gólyákat a táborba egy órán keresztül
  • a gurulós bőröndöket is csak kézben cipelhették
  • csak magázódni lehetett
  • első este csak későn kaptak enni

Arról nem is beszélve, hogy az első este az összes táskát kipakoltatták a gólyákkal, és elvették még a gyógyszereket is.

Érkezéskor az összes táskát kipakoltatták és minden egyes ruhádat kirázatták: póló, nadrág, alsónadrág, bugyi, melltartó, sőt a zoknit is. (Ha szerencséd volt rázhattad te, vagy ha nem volt, akkor az egyik felsőbbéves). A kaját (szendvicset, kávét) ki kellett dobni, gyógyszert elkobozták (fájdalomcsillapítót is). Este kérni kellett, ha szükséged volt rá. Mindenkinek kötelező a testi motozás, amit a biztonsági szolgálat végzett. Első nap csak késő este kaptunk enni.

– olvasható az egyik beszámolóban, amelyből kiderült még, hogy a szobák koedukáltak voltak, 13 fiúra jutott 1- 2 lány, ráadásul mindegyikben két felsőbbéves aludt a földön, hogy „testükkel megakadályozzák” a mosdóba való kijutást, erre ugyanis külön szabály vonatkozott.

„Külön mosdószünetek voltak. Napi max 3 db. 1 perc után üvöltve jöttek, hogy menjenek ki az emberek, jönne a következő csapat. A fürdés sem volt sokkal jobb. Fiúknak 2, lányoknak 5 percük volt. Stopperrel mérték. Ebbe beletartozott a tusolás. a fogmosás, a mosdózás és az öltözködés. Végig egy piros baseballütővel ütötték a falat és a zuhanyfülkéket, üvöltöztek, hogy siessünk, mindenki ránk vár. Nagymosdózni tilos volt, esélyed sem volt rá, mindig verték a fülke ajtaját.” – írta a diák, aki szerint a táborban végig magázódni kellett, a felsőbb évesek megakadályozták a spontán csoportosulásokat így inkább egy kiképzőtáborra hasonlított, mint egy gólyatáborra, de arra is akadt példa, hogy a szervezők az alvókról készítettek fényképet, amit az egész tábor előtt kivetítettek.

Többen a megalázó bánásmód miatt korábban hazamentek.

BME VIK gólyatábora volt az, ahova tilos volt gumióvszert bevinni. Radács Kristóf, az Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke akkor ennek kapcsán azt nyilatkozta:

„Valóban igaz, hogy a gumióvszer »a nem kívánt terhesség és a szexuális úton terjedő betegségek megelőzésében kulcsszerepet játszik», azonban a mi meglátásunk szerint a szexuális kontaktus elkerülése egy fokkal eredményesebben tölti be ugyanezt a szerepet. A gólyatáborok szervezői ezt a táborban hangsúlyozzák és fokozottan felhívják a gólyák figyelmét, hogy a tábor ideje alatt kerülendő a szexuális kontaktus”

Radács akkor úgy fogalmazott, hogy a megszokottnál szigorúbbak a szabályaik, úgy gondolja, ezzel „biztosítani tudják azt, hogy minden gólya úgy távozzon a táborból, hogy értékteremtő, jó hangulatú, biztonságos kikapcsolódásban volt része”.https://eduline.hu/campus_life/20240821_elviselhetetlen_golyatabor_BME_VIK



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Névtelen
    2024.08.23. 03:39

    Auswitz BME módra?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük