Arab izraeli orvos az ISIS szolgálatában

 

A háború 321. napja: Csütörtök reggel vádemelést nyújtottak be a beersevai Szoroka Kórház egyik szakorvosa ellen, aki hűségesküdt tett az ISIS-nek.

Muhammad Azzam 34 éves beersevai lakost a Sabak belbiztonsági szolgálat körülbelül egy hónapja tartóztatta le, ISIS ihlette biztonsági tevékenységek gyanúja miatt.

A kihallgatása során kiderült, hogy csatlakozott az ISIS-hez, hűségesküt tett a terrorszervezetnek, emellett intenzíven tanulmányozta az ISIS-szel azonosított súlyos médiatartalmakat.

A vádirat megjegyezte, hogy 2023. december 11-én, amikor sebesült izraeli katonákat vittek a Szorokába, Azzam a WhatsApp-on keresztül kapcsolatba lépett egyik barátjával, és részleteket adott neki a sebesültek számáról és sérüléseik mértékéről. Az egyik katonával kapcsolatban az ismerőse azt írta, reméli, hamarosan meghal, amire Azzam azt válaszolta: „Ha ha, ámen”.

A Szoroka közleményt adott ki, mondván, ,,megdöbbentette” a fejlemény.

Szintén ma kiderült, hogy egy 16 éves jeruzsálemi fiú ellen is hamarosan vádat emelnek, amiért megpróbálta rávenni barátait az ISIS-hez csatlakozásra az iskolában a kelet-jeruzsálemi Beit Haninában.

A rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy terrorista tartalmat terjesztett a szervezetről az iskolában, méltatta a szervezetet, aktivistáit és ideológiáját, barátai előtt a soraihoz tartozóként és lelkes támogatóként azonosította magát, és mesélt nekik arról, hogy terrortámadásokat akar végrehajtani, és szeretne Irakba menni, és a gyilkos terrorszervezet soraiban dolgozni.

Barátai tanúvallomást tettek a rendőrségnek arról, hogy többször is megpróbálta beszervezni őket a szervezetbe, sőt megfenyegette őket, hogy ha visszautasítják – egy napon az ISIS terroristái megölik őket.


Szamária: Négy izraeli telepest, köztük egy kiskorút vett őrizetbe a rendőrség csütörtökre virradóra a palesztin Dzsit falu elleni támadásban való részvételük gyanújával.

A rendőrség és a Sabak belbiztonsági szolgálat közös közleménye szerint a négyest palesztinok elleni terrorizmussal gyanúsítják több incidensben, köztük a Dzsit elleni támadást is.

A gyanúsítottak kihallgatása folyamatban van a Sabaknál.

Múlt csütörtök éjszaka körülbelül 150 álarcos zsidó ment be a a palesztin faluba, ahol házakat és járműveket gyújtottak fel.

Az események során a falu 23 éves lakosát, Rasid Szedát agyonlőtték. További három sérültről is beszámoltak, közülük ketten fejsérülést szenvedtek. Egy idős nő könnygáz belélegzése miatt szorult orvosi segítségre.

A gyújtogatás következtében négy ház és hat jármű is megrongálódott.


Szde Teiman: A katonai ügyészség két hét hosszabbítást kér – szeptember 5-ig – annak az öt tartalékos katonának a házi őrizetére, akiket azzal gyanúsítanak, hogy bántalmaztak egy palesztin fogolyt a Szde Teiman fogolytáborban.

A hadsereg szerint a nagy horderejű visszaélés ügyében indított katonai rendőrségi vizsgálat a napokban befejeződik, a jövő hét elején pedig az összes nyomozási anyagot átadják a védelemnek.

A következő két hétben a védelem kérhet egy meghallgatást, mielőtt az ügyészség vádat emel a gyanúsítottak ellen.

A hadsereg szerint a katonákat súlyos szodómiával (a nemi erőszakkal egyenértékű vád), súlyosbító körülmények között elkövetett testi sértéssel, súlyosbított körülmények között elkövetett bántalmazással és katonához nem illő magatartással gyanúsítják