Miskolc. A húszemeletes.  2028-ra meg kell valósulnia a felújításnak

Az új tulajdonos is lakócélra fogja felújítani, de azért változások várhatóak. A tetőről tárulkozó panoráma egészen kivételes. Ami jó eséllyel az új tulajdonosnak is megragadja majd a képzeletét. Előfordulhat tehát, hogy egy vegyes funkciójú épületté válik – akár egy bárral vagy egy étteremmel a tetején.

Csak az ég a plafon

A húszemeletest 1968-ban adták át. Akkor a város egyik legmodernebb társasházai közé tartozott. Néhány hónapja portálunk megkeresésére a város főépítésze is megerősítette: alapvetően a húszemeletes gépészeti rendszerének átépítése tenné ki a teendők és a ráfordítandó tételek tekintélyes részét.

De megérné – elvégre csekély számú hazai településen botlunk olyan előnyös elhelyezkedésű toronyházba Szunyogh László szerint, mint Miskolcon. Miután – szól az érvelése – a 26-os főút menti épület az autópálya felől kiválóan megközelíthető, sőt, messziről kiszúrható, úgy voltaképp adná is magát, hogy exkluzívabbá tegyük.

Osztie Tibor képgalériája

A szakember lapunknak úgy vélekedett, habár Miskolc nemzetközi viszonylatban nem számít igazán nagyvárosnak, egy manhattani vagy sanghaji miliőt nyomokban megidéző, közép-európai „felhőkarcoló” nem pusztán a városrész, de a város egészének látképéhez és presztízséhez is hozzátenne.

minap.hu