Az életben nem fogok hazaköltözni, mert az a pusztítás, amit a Fidesz művelt… Ezek mennek

Amikor 2011-ben kijöttem tanulni (azzal a céllal, hogy a diploma megszerzése után hazamegyek, és végig magyar rendszámmal, magyar biztosítással éltem itt is, mert patrióta vagyok ugyebár), otthonról hoztam mindent, amit lehetett: zöldséget, fűszert, tojást…stb. Mostanra eljutottunk odáig, hogy én kérdezem meg a szüleimet, mielőtt hazamegyek, mit vigyek Németországból, mert a minőség összehasonlíthatatlan, az árak vagy azonosak, vagy itt alacsonyabbak. Kb. két éve kezdtem el itt bevásárolni, hogy otthon ne is nagyon kelljen boltba mennem. És nem csak az áru, hanem a hangulat miatt. Tudom, persze, maradjak itt, nyugi, maradok. Csak a családom miatt látogatok haza, a szüleim és a nagymamám, ennyi okom van Magyarországra menni. Ez azért tragikus, mert én foggal-körömmel ragaszkodtam a hazámhoz, és előbb adtam volna a bőrömet, mint a nevemről az ékezetet. Már nem okoz gondot nemzetközi módon írni a nevemet. Nem okozott gondot kitölteni az állampolgársági tesztet. Nem okoz gondot németül álmodni, németül főszerepet játszani Stuttgartban, drámai színházban. De ez nem volt mindig így. Nem volt mindig természetes. Idáig el kellett jutni. Fel kellett dolgoznom, meg kellett értenem, el kellett fogadnom, hogy nem az én hibám, én mindent megtettem. Roppant módon sajnálom azokat, akik nem tehetik meg, hogy eljönnek, hogy emberhez méltó életet éljenek. Én ebben az életben nem fogok hazaköltözni, mert az a pusztítás, amit a Fidesz (és igen, ennek megágyazott az előző kormányok sora is) a kultúrában és az emberi lelkekben, fejekben művelt, az én életemben már nem javítható. Sokkal többet tudok tenni innen, mert ahhoz, hogy jó magyar legyek, jó embernek is kell lennem, Tamási Áron után szabadon. De egy toxikus környezetben a magamfajta hiperszenzitív lélek megkeseredne, megfásulna. Így viszont boldogan viszem haza édesanyámnak és édesapámnak azt, amit kért, és amit nem kért, de aminek tudom, hogy örülne, otthon viszont nem kapható, vagy ha igen, csak silány minőségben. Valamikor a nyolcvanas években volt hasonló a helyzet, csak akkor nem volt internet, tehát nem tudtad, mekkora gyökér a szomszédod, mert face to face megerőltette magát. Ma már nincs gátlás, viszont van nagy pofa a semmire. És ez nekem személy szerint legalábbis nagyon fáj. Mert mindeközben kicsit sem előre megyünk…