Paralimpia 2024: értük szurkolhatunk az elkövetkező napokban!
KONKOLY Zsófia
Vámos Tamás
Vámos Tamás

 

***

Három évvel ezelőtt Tokióban 10 egyéni sportágban 37 sportoló és egy guide alkotta a magyar paralimpiai csapatot, a Párizsban minden idők harmadik legnagyobb létszámával lesz jelen a magyar delegáció. A magas színonalú szakmai munkát bizonyítja, hogy az összes tokiói sportágunkban jelen leszünk a 2024-es játékokon, ráadásul ezen felül három további sportágban is indulási jogot szereztünk: magyar lovasnak húsz, magyar bocciázóknak tizenhat, magyar judokának nyolc év elteltével szurkolhatunk ismét paralimpián!

Mind a hét tokiói paralimpiai bajnokunknak – Ekler Lucának, Illés Fanninak, Kiss Péter Pálnak, Konkoly Zsófiának, Pálos Péternek, Pap Biankának és Veres Amarillának – Párizsra is sikerült a kvótaszerzés, és ismét éremesélyesként szállhatnak harcba. Legalább ilyen fontos, hogy párizsi paralimpikonjaink több, mint egynegyede paralimpiai újonc, amely azt bizonyítja, hogy a magyar parasport képes a folyamatos fejlődésre és megújulásra.

A 2024-es paralimpián sportolóink összesen 68 versenyszámban küzdenek majd meg az érmekét és a helyezésekért (a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke 68 aranyérmet jósolt a magyar küldöttségnek), a legtöbb versenyszámban, szám szerint ötben, Pap Biankának szurkolhatunk, de Konkoly Zsófiának is négy versenyszámban van esélye dobogóra állni, ahogyan Wermeser Zsombor is négy alkalommal száll majd nyeregbe, és a női kerekesszékes vívóink is négy-négy alkalommal asszózhatnak a paralimpiai érmekért.

Lássuk, a 2024-es paralimpia teljes magyar sportolói küldöttségét – egy kis esélylatolgatással megspékelve!

ASZTALITENISZ 

Parapingpongban kifejezetten nagy múltra tekint vissza a mieink szereplése: Magyarország első  paralimpiai győzelmét éppen ebben a sportágban szerezte Tauber Zoltán, 1976-ban. A jelenlegi  versenyzők szintén büszkék lehetnek a teljesítményükre: a para-asztaliteniszezők 2023. szeptemberi,  sheffieldi kontinenstornáján Major Endre a férfi ülő pingpongosok MS1-es kategóriájában Európa-bajnoki címet szerzett, ezzel repjegyet váltva a párizsi játékokra. A kvalifikációs  időszak lezárását követően, 2024. áprilisban a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség újabb örömteli  híreket szolgáltatott a magyarok számára: a ranglistán elfoglalt helyezése alapján egyéni kvótát  szerzett a paralimpiai bajnok Pálos Péter és a paralimpiai  bronzérmes Szvitacs Alexa is. Ezen felül – a kvalifikációs időszakban a páros számokban  mutatott teljesítménye alapján – Arlóy Zsófia is elindulhat a játékokon egyéniben és Szvitacs Alexával, női párosban.

A magyar versenyzők: Arlóy Zsófia (Budai XI SE), Major Endre (ATSK), Pálos Péter (VSD), Szvitacs Alexa (GYAC)

ATLÉTIKA

A magyar paraatléták első országkvótáját a női (T38) távolugrás paralimpiai bajnoka, Ekler Luca szerezte meg a 2023. júliusi paraatlétikai világbajnokságon, ezúttal a 100 méteres síkfutás ezüstérmének megszerzésével. A Japánban zajló idei világbajnokságon a magyar csapat többi  sportolója is remek teljesítményt nyújtott, amelynek köszönhetően további négy fővel bővült a párizsi atlétadelegációnk: Biacsi Ilona 1500 méteres síkfutásban (T20-as kategóriában), Luterán Petra távolugrásban és 400 méteres síkfutásban (T47) szerzett  bronzérmet, míg Biacsi Bernadett 1500 méteres síkfutásban (T20) negyedik lett, Szőllősi István pedig súlylökésben (F20) ért el 6. helyezést, amellyel (valamint a  ranglistán elfoglalt helyezésükkel) ők is indulási jogot szereztek a paralimpiára.

A magyar versenyzők: Biacsi Bernadett (SZVSE), Biacsi Ilona (SZVSE), Ekler Luca (TFSE), Luterán Petra (Tatabánya), Szöllősi István (MTK)

BOCCIA

Két versenyzőnk, Szabó Alexandra és Nagy Vivien a nemzetközi szövetség június 3-i és július 1-i tájékoztatása alapján képviselhetik a magyar színeket Párizsban. Magyar bocciázónak legutóbb  2008-ban sikerült paralimpiai kvótát szereznie, akkor Béres Dezső és Gyurkota József indult; előtte, 2004-ben, Athénban bronzérmet nyertek. Alexandra az elmúlt években számos nemzetközi megmérettetésen jeleskedett, nagy számban begyűjtve az egyéni és páros érmeket. Legkiemelkedőbb sikerei közé tartozik a 2021-ben, Sevillában  megszerzett egyéni Európa-bajnoki cím és ezüstérem párosban, illetve a 2023-as multisport para-Európa-bajnokságon egyéniben megszerzett ezüstérem a BC4-es női bocciázók mezőnyében. Vivien is  nagyszerű eredményekkel rendelkezik: a 2021-es Eb-ről bronzéremmel térhetett haza, valamint a 2023-as Világkupa-versenyeken is szorgalmasan gyűjtötte a medáliákat: Portugáliában bronz-, Görögországban  aranyérmet szerzett a BC2-es női bocciázók között. Eltérő sérültségi kategóriáik miatt női párosban  sajnos nem indulhatnak el.

A magyar versenyzők: Nagy Vivien (Merek SE), Szabó Alexandra (PTE-PEAC)

EKLER Luca
Lehet eső, lehet sár, Ekler Luca a női távolugrás egyik fő esélyese a 2024-es  paralimpián is Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

ERŐEMELÉS

A nemzetközi szövetség június 28-i tájékoztatása alapján hazánk egy egyéni kvótát szerzett paraerőemelésben a párizsi paralimpiára. Ez alapján Tunkel Nándor a riói játékok bronzérmese ismét a legjobbak között bizonyíthat a fekvenyomó-padon, a férfiak -49 kg-os mezőnyében. Nándor legutóbb június 20-án, a tbiliszi világkupán versenyzett, ahol szenzációs, 163 kg-os nyomásával bronzérmet szerzett és új magyar csúcsot is felállított.
A magyar versenyző: Tunkel Nándor (Power Ozi SE)
ÍJÁSZAT

A paraíjászatot a nemzetközi mezőnyben jelenleg egyedüli magyarként képviselő Gáspár Tamás a 2023. augusztusi multisport para-Európa bajnokságon lenyűgöző teljesítménnyel szerezte meg a bronzérmet. Tamás ezt megelőzően a  paralimpiai kvótaszerző versenyen is indult, amelyen nem talált legyőzőre, így újabb kvótát szerzett hazánknak, majd a tavalyi római Eb-n a 6. helyet szerezte meg.

A magyar versenyző: Gáspár Tamás (MESE SE)

JUDO

A Nemzetközi Látássérült Sportszövetség július 17-i tájékoztatása alapján a női judósok J1-es  mezőnyében Burányi Flóra szerzett indulási  jogot. A judo a paralimpián a látássérültek sportja, amelynek keretében vak (J1) vagy gyengénlátó (J2)  sportolók mérik össze a tudásukat különböző súlycsoportokban. Burányi Flóra az előbbi kategória -57  kg-os súlycsoportjában lép tatamira a francia fővárosban. Flóra egy 2013-as Európa-bajnoki bronzérmet, illetve egy 2014-es világbajnoki hetedik helyezést követően kvalifikálta magát a 2016-os riói játékokra, ahol szintén hetedikként végzett. A kitűnő judoka sérülés miatt hosszú ideig nem tudott versenyezni, de a sikeres rehabilitációt követően 2023-ban egy Eb-bronzéremmel tért vissza a nemzetközi mezőnybe: a multisport para-Európa-bajnokságon ő szerezte a magyar delegáció első érmét.

A magyar versenyző: Burányi Flóra (Rákosvidéki Hajtós DSE)

KAJAK-KENU

A 2023. augusztusi duisburgi kajak-kenu világbajnokságon brillíroztak a mieink, remek  teljesítményükkel négy országkvótát begyűjtve. Az integrált vb-n a paralimpiai bajnok Kiss Péter Pál megvédte világbajnoki címét, ezzel immár negyedik vb-elsőségét és egy  újabb paralimpiai kvótát begyűjtve a férfi kajakosok KL1 200 méteres versenyszámában.  Ugyancsak érmet és kvótát szerzett Varga Katalin a női kajakosok KL2 200 méteres  számában. A korábbi paralimpiai ezüstérmes Suba Róbertnek a férfi kenusok VL2 200  méteres számában elért negyedik helyezése szintén párizsi kvótát ért. A magyar válogatott egyik  meglepetésembere, Molnár Nikoletta nagyot küzdött KL3 200  méteren, és teljesítményének köszönhetően az ötödik, kvótaszerző helyen végzett  a tavalyi világbajnokságon. A 2024-es, szegedi rendezésű vb szintén tartogatott meglepetéseket és sikereket a  magyaroknak: Kiss Tibor a férfi kajakosok KL2 200 méteres számában verekedte  döntőbe magát, ezzel bebiztosítva helyét Párizsra. Pár nappal a versenyt követően érkezett a  nemzetközi szövetség tájékoztatása, amely szerint a vb-n nyújtott teljesítménye és a  világranglistán elfoglalt helyezése alapján Boldizsár Dalma is indulási jogot szerzett  Párizsra a női kenusok és kajakosok között is. Így kajak-kenusaink népes, hat  fős csapattal képviselhetik a nemzeti színeket a francia fővárosban. A paralimpia előtti utolsó nagy  erőpróbának az idei, szintén hazai rendezésű Európa-bajnokság bizonyult, ahol Varga Katalin megvédte  Európa-bajnoki címét, Suba Róbert pedig kajakos és kenus számában is dobogóra állhatott.

A magyar versenyzők: Boldizsár Dalma (MVM-Szeged), Kiss Péter Pál (BHSE), Kiss Tibor (MERKAPT Merkel SE), Molnár Nikoletta (AVSE), Suba Róbert (MVM-Szeged), Varga Katalin (MVM-Szeged)

KISS Péter Pál
Bárcsak az utolsó pillanatban vívta ki a kvalifikációt, Kiss Péter Pál önbizalommal telve utazhat ki Párizsba is! Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

KEREKESSZÉKES VÍVÁS

Kerekesszékes vívóink stabilan bravúros teljesítményt nyújtottak a kvalifikációs időszak világversenyein, amelynek köszönhetően a World Abilitysport (WAS) június 7-i döntése alapján 6 vívónk képviselheti a nemzeti színeket Párizsban: pástra léphet a paralimpiai bajnoki címvédő Veres Amarilla, a tizenkétszeres paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna a paralimpiai ezüst- és bronzérmes Osváth Richárd és Hajmási Éva, a Tokióban csapatban bronzérmes Madarászné dr. Mező Boglárka és a második paralimpiájára készülő Tarjányi István is. Az egyéni versenyzők mellett a női tőr- és párbajtőrcsapatnak is szurkolhatunk majd a francia fővárosban.

A magyar versenyzők: Hajmási Éva (Törekvés SE), Krajnyák Zsuzsanna (Törekvés SE), Mező Boglárka (Törekvés SE), Osváth Richárd (DEAC), Tarjányi István (Nyíregyháza), Veres Amarilla (UTE)

KERÉKPÁR

Para-kerékpárosaink szintén kiegyensúlyozottan szerepeltek az elmúlt évek pontszerző
versenyein, amelynek eredményeképpen a paralimpikon Wermeser Zsombor vezetésével már az elsők között sikerült a kvótaszerzés. Sokáig volt remény egy további országkvótára is, de azt sajnos ezt végül nem kaptuk
meg.

A magyar versenyző: Wermeser Zsombor (Kecskeméti Első Sor SE)

LOVAGLÁS

A paradíjlovaglók 2023. december 31-ig gyűjthettek kvalifikációs pontokat Párizsra. Ezt
követően a nemzetközi szövetség március elején adott ki közleményt a párizsi indulókról:
tájékoztatásuk alapján hazánkat egy egyéni díjlovaglója képviselheti a francia fővárosban. A
kvalifikációs pontszerzésben dr. Fonyódi Ildikó (CPEDI Grade 5
kategóriában), tüsténkedett. Remek teljesítményével több nemzetközi
megmérettetésen is az élmezőnyben végzett, és számos alkalommal dobogóra állt. Ezzel húsz év után
először szoríthatunk újra díjlovasért a paralimpián: utoljára a 2004-es athéni játékokon Andics
Bernadett és Sándor Béla képviselte a magyar színeket paradíjlovaglásban.

A magyar versenyző: Dr. Fonyódi Ildikó (Pandora LSE)

SPORTLÖVÉSZET

Az első hazai kvótát Rescsik Csaba szerezte meg. A fiatal sportlövő az elmúlt években többször is junior világcsúcsot állított fel, a paralimpiai kvótát pedig a 2022 nyarán a Chateauroux-ban megrendezett Világkupa-versenyen, az R1 légpuska 10 méteres álló versenyszámban szerzett ezüstérme jelentette. A paralimpiai bronzérmes Dávid Krisztina néhány hónappal később, a világbajnokságon brillírozva szerzett bronzérmet P2 10 méteres női légpisztoly SH1-ben és P3 Mixed 25 méteres sportpisztoly SH1-ben, amelynek köszönhetően tovább növelte hazánk országkvótáinak számát. A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság július 9-i tájékoztatása alapján hazánk egy további kvótára jogosult még a sportágban, amelynek megszerzése Gurisatti Gyula (a válogatott vízilabdázó, Gurisattti Gréta édesapja) nevéhez fűződik, aki immár az ötödik paralimpiájára készülhet. Versenyzőink a parasportlövők idei, granadai Európa-bajnokságán is szenzációs teljesítményt nyújtottak, és végül három éremmel, valamint egy előkelő 9. helyezéssel tértek haza a kontinensviadalról, ami az utolsó nagy erőpróbájuk volt Párizs előtt.

A magyar versenyzők: Dávid Krisztina (BHSE), Rescsik Csaba (Cél-Tudat SE), Gurisatti Gyula (Erődök Városa SE 

GURISATTI Gyula
A világon is egyedülálló, hogy egy családból a lány (a vízilabdázó Gréta) az olimpián, a sportlövő édesapa, Gurisatti Gyula a paralimpián vegyen részt Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

TRIATLON

A nemzetközi szövetség július 8-i tájékoztatása alapján hazánk egy indulási jogot szerzett a sportágban, amelyet Mocsári Bence kapott meg.  Rio és Tokió után tehát – ahol Boronkay Péter, majd Lévay Petra képviselte a nemzeti színeket – ismét lesz triatlonistánk a paralimpián. Mocsári Bence könyökízületi rendellenességgel született, amely a bal karját érintette. A 2012-es londoni játékokat nézve döntötte el, hogy paralimpiai bajnok lesz. Előbb úszni, majd 2018-ban triatlonozni kezdett. 2019-ben aquatlonban Európa-bajnokságot, majd 2021-ben duatlonban világbajnokságot nyert Marosvásárhelyen. A paratriatlon versenyeken a tavalyi évben érte el eddigi legjobb eredményét, egy negyedik helyezést a spanyolországi rendezésű vb-n. Emellett számos Világkupa-érmet és -elsőséget gyűjtött be az évek során, legutóbb július 14-én Tatán állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

A magyar versenyző: Mocsári Bence (PSN Zrt.)

ÚSZÁS

Az úszás hazánk eddigi legsikeresebb paralimpiai sportága, a paralimpiák történetében megszerzett 160 magyar éremből 83-at paraúszók szereztek. A jelenlegi generáció szintén rendkívül eredményes: Pap Bianka és Konkoly Zsófia paralimpiai bajnokok – összesen négy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet begyűjtve – már a 2023. augusztusi manchesteri világbajnokságon bebiztosították a párizsi indulásukat. A későbbi versenyeken mutatott remek teljesítményüket és a szintidők megúszását követően paraúszóink – Illés Fanni, Száraz Evelin, Adámi-Rózsa Zsanett Hotz Csenge és Iván Bence – 2024 februárjában további öt országkvótát szereztek hazánknak. Ezzel a a paraúszók érkezhetnek a legnagyobb számú, hétfős delegációval Párizsba.

A magyar versenyzők: Adámi-Rózsa Zsanett (UTE), Hotz Csenge (PVM SK), Illés Fanni (Vasas), Iván Bence (PSN Zrt.), Konkoly Zsófia (PSN Zrt.), Pap Bianka (Vasas), Száraz Evelin (Vasas)

Szvitacs Alexa: Ki merem jelenteni, az aranyéremért megyek Párizsba!

A Győri AC versenyzője elárulta, mivel a tokiói bronzérem után immár aktuális világbajnokként érkezik a frncia fővárosba, senki nem jelenthet számára akadályt!

A Mandiner megkeresésére Alexa elmondta, izgatottan, ugyanakkor nagy várakozással tekint a párizsi napok elé.

„Már csak azért is, mert 2021 után végre telt ház előtt, szurkolók jelenlétében versenyezhetünk, és így azért teljesen más hangulata lesz a mérkőzéseknek, és persz, az olimpiai faluban is felszabadultabb lesz a légkör. Párizs egyébként is rendkívül közel áll hozzám, az egyik kedvenc városom. Remélem, a paralimpia után is a szívem csücske marad!”

Adja magát a kérdés: mennyi előnyt jelent, hogy Tokió után már a második paralimpiáján vesz részt?

„Az ellenfeleimhez képest még így is zöld fülű újoncnak számítok. Tokió előtt a kelleténél talán feszültebb voltam, most már tudom kezelni a helyzetet, csupán a szokásos versenyláz kezd egyre inkább eluralkodni rajtam. Bár a paralimpiának ugyan nem az ötkarika a jelképe, de Kós Hubert után én is megfogadom: a mi versenyünk logójára rá sem nézek, kizárólag az aktuális mérkőzésemre koncentrálok majd”.

SZVITACS Alexa
A világbajnok Szvitacs Alexa Párizsban is mindenkin keresztül szeretne gázolni! Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Alexa a tokiói bronz után világ- és Európa-jnoki címet is szerzett, ez megadja a kellő önbizalmat egy igazán fényes medália megszerzéséhez?

„Mi az, hogy! Mivel a felkészülésbe mindent belepakoltunk edzőmmel, Vitsek Ivánnal együtt, ki merem jelenteni: aktuális világbajnokként az aranyéremért megyek Párizsba is, addig megyek előre, amíg meg nem szerzem!”

A kitűnőségről köztudott: rendkívül sok tetoválás díszíti a testét, vajon a paralimpia után tervez-e újabb figurát a testére?

„Abban maradtunk a tetoválóművész barátommal, hogy ha paralimpiai bajnokként jövök vissza a francia fővárosból, én alkotok valamit a testére. Ezzel azonban nem biztos, hogy jól jár, hiszen maximum egy pálcikamembert tudok rajzolni. Úgy hogy lehet, mégis megkérem majd arra: az Eiffel-tornyot nyugodtan tetoválja csak rám”…