Noam Karin Pilo Dániából érkezett Izraelbe a Naale program keretében, és miután a tüzérségnél szolgált harcosként, elkezdett gondolkodni a szakmai jövőjéről. Jelenleg információbiztonsági menedzsment szakértőként dolgozik, és a high-tech karrierje mellett az izraeli rögbiválogatott tagjaként is tevékenykedik. „A munkahelyemen támogatják a sportolói karrieremet.”

Noam Pilo, mesélj magadról.

Dániában születtem és nőttem fel, egy izraeli apa és egy dán anya gyermekeként, aki Dél-Afrikában nőtt fel, majd visszatért Dániába. Három gyerek közül én vagyok a legfiatalabb. Egy farmon éltünk Dánia déli részén, egy szigeten, ahol egyáltalán nem voltak zsidók, csak a mi családunk.

Gyermekként gyakran látogattam Izraelbe, és már akkor nagyon megszerettem az országot. Fiatal koromban már tudtam, hogy szeretnék Izraelbe költözni és csatlakozni a hadsereghez. Számomra itt élni olyan, mintha hazatérnék, még akkor is, ha nem itt születtem. Így kapcsolódom a gyökereimhez. Külföldön zsidóként mindig úgy éreztem, hogy valami hiányzik a személyazonosságomból.

Mikor érkeztél Izraelbe?

15 évesen találtam módot arra, hogy alijázzak, a Naale program keretében, amelyet az Oktatási Minisztérium szervez. Ez a program lehetővé teszi, hogy tizenévesek Izraelbe jöjjenek, itt tanuljanak középiskolában, és kollégiumi körülmények között éljenek, előzetes héber nyelvtudás nélkül.

Hod Hasaronban egy ifjúsági faluban éltem és tanultam. Tanulmányi szempontból technológiai szakot akartam választani, de abban az időben nehezen boldogultam a héber nyelvvel, így csak angol nyelvű órákat választottam. Így akadtam rá az agro-ökológia városi szakra, amely az ökológiai folyamatokat vizsgálja a mezőgazdasági rendszerekben, városi környezetben. A tanulás mellett tagja voltam az Öt Ujj nevű ifjúsági mozgalomnak, amelyet egy Sajetet13 flottilla veterán alapított, és amelynek fő célja a katonai szolgálatra való felkészítés volt.

Mit csináltál a katonai szolgálatod alatt?

Egyértelmű volt számomra, hogy szeretnék katonai szolgálatot teljesíteni és harci katona lenni. Az volt az álmom, hogy a harci mérnöki alakulatban szolgáljak, de azt mondták nekem, hogy ott csak oktató lehetek, mert nincsenek ott nők harcosként, és én ragaszkodtam ahhoz, hogy harcos legyek. Végül a tüzérségnél szolgáltam. Több mint három évet szolgáltam, és 21 évesen szereltem le. A leszerelés után Dániába látogattam a családomhoz, és akkor kezdődött a koronavírus-járvány, így a határok lezárultak.

Mesélj, hogyan kezdődött a szakmai karriered.

Dániában maradtam fél évig, és volt időm gondolkodni a szakmai jövőmről. Tudtam, hogy a számítástechnika területén szeretnék tovább dolgozni, egy technológiai cégnél. Vizsgáltam az egyetemi lehetőségeket Izraelben, majd felfedeztem a Naale programon keresztül az „Amit LaChaim” nevű három hónapos képzési programot, amely a leszerelt katonákat készíti fel a high-tech iparban való munkára. Úgy gondoltam, hogy ez remek lehetőség arra, hogy így, a gyakorlatban ismerjem meg az iparágat és a szakterületet.

A képzés végén elkezdtem dolgozni a CyberProof nevű kiberbiztonsági cégnél, ahol már több mint három éve dolgozom információbiztonsági menedzsment szakértőként (SIEM Specialist). Hetente hibrid módon dolgozunk, de én jobban szeretek bejárni a tel-avivi irodába. Egy nemzetközi, körülbelül 10 fős csapat tagja vagyok. Több nagyvállalatnak nyújtunk szolgáltatásokat. A munkanapjaimon Zoom-megbeszéléseket tartok a csapattal és az ügyfelekkel, a fennmaradó időben pedig az ügyfelek adatain végzek különböző elemzéseket, kódokat futtatok a biztonságuk tesztelésére, és ajánlásokat adok a kiberfenyegetések azonosítására.

Hogyan látod a szakmai jövődet?

Szeretnék az információbiztonság területén maradni, mert nagyon érdekes. Talán a támadói oldal irányába fejlődni (a kiberbiztonsági fenyegetések védelmi oldalával szemben). Szeretem a kihívásokat és a kutatómunkát.

Ez nem az egyetlen karriered.

Valóban. A leszerelés után elkezdtem rögbizni egy raananai klubban. A rögbi iránti szeretetem gyermekkoromból ered, mivel az anyám Dél-Afrikában nőtt fel, ahol ez egy népszerű és elterjedt játék. Gyakran néztem rögbit gyerekkoromban, és úgy döntöttem, hogy kipróbálom, és csatlakozom egy csapathoz, hogy rendszeresen játszhassak. Láttam, hogy jó vagyok benne és fejlődök, így egy év után az izraeli válogatottba kerültem. Főleg sarkazóként vagy középső játékosként játszom. Idén részt vettünk az Európa-bajnokságon Horvátországban és Magyarországon, és nagyon élveztem.

Milyen edzésekre van szükséged?

Hetente 5-7 alkalommal edzem — csapatedzések, CrossFit edzések az erőm fejlesztése érdekében, valamint aerob edzések, főként futás. Ez intenzív, edzek munka előtt vagy után, és nem marad időm más tevékenységekre vagy hobbikra, de ez az ár, amit hajlandó vagyok megfizetni azért, amit ennyire szeretek és élvezek.

Az is öröm, hogy a munkahelyemen támogatják a sportolói karrieremet. Amikor az Európa-bajnokságra utaztam, gond nélkül kaptam szabadságot.

Tehát tulajdonképpen Hod Hasaronban élsz, Raananában edzel, és Tel-Avivban dolgozol. Ez sok utazást jelent.

Igen, nemrég még autó nélkül voltam, és ez fárasztó volt, sok időt pazaroltam el, most azonban már hatékonyabban tudok közlekedni.

A biztonsági fenyegetések és a háború nem riasztanak el? Nem akarsz visszatérni Dániába?

Nem, épp ellenkezőleg. Három hónapig tartalékos szolgálatban voltam, és ebben az időszakban félretettem a munkát és a sportot, nem volt más választásom. Ez tűnt a helyes dolognak, amikor az ország nehéz helyzetben van. Ha az emberek minden háború elől elmenekültek volna, amit az ország átélt — már nem maradt volna állam.

Hogyan reagált a családod arra, hogy itt élsz?

A szüleim és a testvéreim támogatnak engem. Nagyon szeretik ezt az országot. Természetesen aggódnak értem, főleg, amikor rakéták és légiriadók vannak, mivel nincs menedékhely a lakásomban, és mindig el kellett mennünk egy közeli óvóhelyre, ami két háztömbnyire van az otthonomtól.