Naná, hogy  miskolci szál is van benne. Csalással vádolják a kórház frissen kinevezett igazgatóját

Társtettesként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt 2020-ban emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Virág József orvos ellen, akit Pintér Sándor belügyminiszter július közepén a tatabányai kórház igazgatójának nevezett ki – írja a 24.hu.

Virág József hetedrendű vádlottja a Szegedi Csanád volt jobbikos Európai Parlamenti képviselő és társai ellen indított büntetőpernek, amelyben még nem született elsőfokú ítélet.

A vádirat szerint Szegedi Csanád 2009 és 2014 között a képviselőként felhasználható támogatási összeg jelentős részét „eltulajdonította”, jogtalanul szerezhetett utazási költségtérítést, illetve a Brüsszelbe bejelentett parlamenti asszisztenseit részben fiktív módon foglalkoztatta.

Köztük volt Virág József is, aki főállásban a Péterfy Sándor utcai kórházban dolgozott, miközben az EP-csoport egészségügyi szakértőjeként is bemutatták. A vád szerint Virág nagyjából 17 millió forintra tett szert jogosulatlanul, ekkora összeget koboznának el tőle. Az orvos tagadta az ellene felhozott vádakat, de ha bűnösnek találják, három év börtönt is kaphat.

A lap a kinevezése után megkereste Virág Józsefet, hogy megtudja, tájékoztatta-e a Belügyminisztériumot vagy az Országos Kórházi Főigazgatóságot a büntetőügyéről, de csak annyit mondott, engedély nélkül nem nyilatkozhat. Megkeresték minisztériumot és a főigazgatóságot is, hogy tudtak-e a büntetőügyről, de két hét alatt nem érkezett válasz.