Közben az Utak, Kijáratok és Bejáratok Operatív Főnöksége újabb operatív intézkedéseket hozott. A nap
https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/MOLDOVA/moldova00256a/moldova00263/moldova00263.html
„Másnap Kovács 113 Béla vasúti pályafelvigyázó segédtiszt (magyarul bakter) elment a központi raktárba egy új csavarért, de akárhogy is kerestek, nem találtak. Ezt a csavart ugyanis csak Angliában gyártják, de mivel ott áttértek a fénysorompóra, a gyár megszűnt, a maradék csavarokat nekünk adták el pulykáért. A raktárfelelős úgy emlékezett rá, hogy Lacházán még őriznek egy elfekvő tekerőcsavart, telefonáltak, de kiderült, hogy ott sincs, sőt ők is tudnának használni még hármat.

A pályafőnök kiballagott a sorompóhoz Kovács 113 Bélával. A pályafelvigyázó segédtiszt útközben közölte felettesével, hogy ő két kampósszeggel meg tudná javítani a sorompót úgy, hogy még évekig biztonságban lehetne használni. Kovács 113 Béla felemelte mutatóujját: de ennek az az előfeltétele, hogy harminc forint rendkívüli prémiumot utaljanak ki a számára, mert ötévi kihordásra kapott csizmája elszakadt, és szeretne egy foltot varratni rá. A pályafőnöknek erre nem volt hatásköre, Kovács 113 Béla vállat vont, havi kilencszáznegyven forint fizetésért neki joga van hülyének lenni.

A sorompóval senki sem boldogult, az igazgatóság gyorsan érintkezésbe lépett a MÁVAG-gal, hogy megrendeljék a tekerőcsavart. A MÁVAG el is vállalta, hogy 1968-ra tud szállítani tizenötmillió darabot, hamarabb azonban egy felet sem.

Közben a leeresztett sorompó már kezdett kínossá válni, mert az országút autóparkjának kétharmad része ott vesztegelt a sorompó két oldalán, az élenállók már szívesen visszafordultak volna, de a kocsisor farka, amely alig hat-hét órája várakozott, még mindig bízott benne, hogy keresztüljut.

Az ügy már túlnőtt a vasúti kereteken, kénytelenek voltak értesíteni az Utak, Kijáratok és Bejáratok Operatív Főnökségét, amely a bejelentésre közölte, hogy azonnal operatív intézkedést hoz. Egy helikopterrel leereszkedett a sorompónál kilenc mérnök, negyvenegy technikus és egy segédmunkás. A mérnökök és a technikusok kézről kézre adogattak egy kis kerek táblát, melyet a segédmunkás végül is felszegezett a sorompóra: „A sorompó tíz percen túl is zárva tartható.” Azután kártyát vettek elő, és kanasztáztak, fél hatkor, mikor letelt a tizenkét óra úgy, hogy a nap teljes értékű kiszállási napnak számított, elrakták a kártyát, beszálltak a helikopterbe és elmentek.

Ez az operatív intézkedés azonban nem oldotta meg a bajokat, bár az autók vezetői és utasai már egészen kényelmesen berendezkedtek. Lottóárusok és alkalmi pecsenyesütők telepedtek meg a sorompónál, sőt az OTP is beindított egy öröklakás-akciót Sorompó-Kertváros elnevezéssel.

Közben az Utak, Kijáratok és Bejáratok Operatív Főnöksége újabb operatív intézkedéseket hozott, megalakította a Sorompó és Tilalomfa alosztályt. A teljes alosztály kivonult kettőszáztizenhat fővel felmérni a helyzetet. Mivel ennyi helikopter már nem talált helyet a leszállásra, egy különvonattal álltak be a sorompóhoz, kitüntetéseket osztottak ki, és reggelig tartó bált rendeztek. Végül is egy segédmunkás még egy nullát rajzolt a kerek táblára: „A sorompó 100 percen túl is zárva tartható.”