Az üldözött orosz rakétamérnök ?‍?? Abszurd ügyféltörténet

Ezekre az esetekre állatorvosi lóként is tekinthetünk. Valószínűleg tömegével ismétlődnek hasonlók napi szinten. Ezeknek csak a töredéke jut el hozzánk, mert sokan nem mernek, nem is tudnak segítséget kérni. Például rengeteg embert úgy kényszerítenek vissza Szerbiába, hogy esélyük sincs segítséghez folyamodni. A statisztikákat nézve látszik, hogy ez napi szinten több százas nagyságrendben előforduló jogsértés lehet.

A visszakényszerítéseken túl az orosz ügyfeleink esetében is azt látjuk, hogy nem bánik túl barátságosan velük a menekültügyi rendszer. Ők jellemzően miért kérnek menedéket Magyarországon és miért járna nekik a védelem?

Minden eset egyedi, de most az orosz-ukrán háború kapcsán például amiatt, mert az orosz politikai propagandával ellentétes véleményükért üldözik őket. Egy ideálisan működő menekültügyi rendszerben erre lehetne hivatkozni általános okként. A hozzánk forduló orosz menedékkérők esetében ez bővült olyan indokokkal, mint például a szexuális irányultságuk, ami miatt orosz jogszabályok szerint retorziókra számíthatnak. Most az is fennáll, hogy férfi menedékkérők nem szeretnének Ukrajnában harcolni. Ez nem csak férfiakat érinthet: nőket is behívhatnak, például ha orvos vagy gyógyszerész végzettségűek.

Van olyan személyes történeted, ami számodra különösen megrázó volt vagy megviselt?

Egyértelműen Haszib sztorija kavart fel leginkább. Az elejétől végigkísértem a sorsát: együtt adtuk be a menedékkérelmet, együtt voltunk ott az interjún és a kihirdetésen. A hirdetés után történt a push-back, azaz a Szerbiába kényszerítés, amit annak ellenére, hogy hallasz róla, meg papíron tudod, milyen, megélni brutális: amikor a másik ember ott áll egy szál kabátban, egy hátizsákkal, egy vizespalackkal meg 5000 forinttal, és végignézed, hogyan reagál, amikor azt mondják neki, hogy most szállj be a rendőrségi autóba, legközelebb kirakunk téged a szerb határnál. Egy meleg pulóverért nem tud megállni útközben, pénzt nem tud felvenni, vagy egy telefontöltőt beszerezni – ilyen teljesen alapvető dolgok teszik még bizarabbá meg embertelenebbé az egészet.
Haszibnál én a jogon felüli eszközökkel is mindent megpróbáltam – a hisztitől kezdve a síráson át az üvöltésig –, hogy a srácot ne rakják be a rendőrautóba. Itt az érvek már fölöslegesek, mert úgyis egyértelmű, hogy amit csinálnak, az teljesen ellentétes az uniós és nemzetközi normákkal – ezt tudják és ennek ellenére tesznek így. De az emberi meg az érzelmi része is teljesen lepattan a végrehajtó rendőrökön.

Hogyan reagáltak?

Még azt sem mondanám, hogy kifejezetten zavarba jöttek volna. Inkább csak nem vettek erről tudomást. Ilyenkor úgy kezelik a konfliktust, hogy bevonják az autoritást, a felettest, ha úgy érzik, ez már meghaladja a kompetenciájukat, hogy kezeljenek téged. A felettes megérkezik, és kinyilvánítja ugyanazt, amit a beosztottja mondott. Az autoritástól várják azt, hogy te elfogadd azt a helyzetet. Nem fogadod el, a felettessel is megbeszéled ugyanazt – Haszib esetében mondtam a rendőr ezredes asszonynak, hogy ami most itt történik, az a nemzetközi joggal ellentétes, ő meg válaszolt, hogy a magyar joggal viszont nem ellentétes, ők pedig a magyar jog szerint járnak el. Erre jeleztem, hogy ezt ugye a magyar kormány alkotta, amely nem törekszik a nemzetközi jogszabály betartására, és ők most ezzel működnek együtt. Ő helyeselt, hogy így van. Kérdeztem, hogy akkor most ha a kormány kitalálja azt, hogy az ég igazából piros, hiába látjuk kéknek, akkor eszerint fognak cselekedni? Amire csak annyit válaszolt, hogy igen.

Az is megrázó lehetett, hogy az elképesztő nagy erőfeszítésnek nem volt semmi pozitív eredménye.

Igen, de ez igazából ebben a jogi segítségnyújtó munkakörben így van az esetek 99%-ában. Kegyetlenül kevés a sikerélmény az ügyfelezős munkakörben. Ezért sem lehet ezt sok évig csinálni. Rengeteget beleraksz az ügybe, különösen bonyolultak az ügyfelek – nem csak a történetek miatt, amiket elmondanak neked, amiken átestek, és amiért menedéket kérnek, hanem például a teljesen eltérő szociokulturális háttér miatt is. Már azt is nehéz egy szír vagy afgán menekültnek elmagyarázni, hogyan vagy miért kell az iratokat benyújtani. Sokkal több energiát kell ezekbe az ügyekbe fektetni, mint a klasszikusabb jogi munkánál, amikor hozzád hasonló szociokulturális hátterű magyar ügyfeleid vannak.
Meg ennek van egy érzelmi vetülete is, hogy többször meg kell hallgatnod ezeket a végtelenül szomorú történeteket, és az esetek többségében elutasítják a kérelmet. Ezek évekig elhúzódó eljárások rendkívül alacsony sikerrátával.

Mi az, amiért mégis megéri ezzel foglalkozni – azon túl, hogy ez a helyes dolog?

Amikor sikerül, az nagyon király… százból egyszer. A tudat, hogy egy új élet elkezdésének a lehetőségében segítettél egy másik embernek.
Egy kezemen meg tudom számolni, hány ilyen volt. Az egyik például egy bangladesi meleg fiú ügye. Itt tanult egyetemen, és amikor befejezte a tanulmányait, bejött a Helsinkihez, és mondta, hogy nem tud visszamenni, mert eleve azért jött el Bangladesből, mert a szexuális irányultsága miatt a családja meg a társadalom is elképesztően nehéz helyzetbe hozta, a hatóság is üldözte a melegeket. Vele végigcsináltuk a menekültügyi eljárást, ami viszonylag flottul ment, pár tipikusan ízléstelen elemmel. Például nyilatkoznia kellett a szexuális partnerei számáról, a szexuális együttlét minőségéről, meg hogy közben érzelmileg hogyan viszonyul a partneréhez… Ezek a menedékjog megadása szempontjából teljesen irrelevánsak és indokolatlanul kérdezett rájuk a hatóság. De a végén menekültstátuszt kapott. Azóta úgy tudom, Portugáliában él boldogan a partnerével.
Egy másik felemelőbb sikersztori a kereszténységre áttért iráni pár története, akik szintén tartózkodási engedéllyel jöttek Magyarországra, ami lejárt és nem tudták meghosszabbítani. Bejöttek a Helsinki irodájába. Az idegenrendészeti eljárást követően menekültügyi őrizetbe kerültek – személyesen ez is extrém megrázó volt számomra. Kikerültek az őrizetből – elsősorban Győzi [a Helsinki Bizottság ügyvédje] segítségével –, végigcsináltuk az eljárást, ami bő másfél évig tartott, végül ők is menekültstátuszt kaptak. De csak új eljárásban, miután bíróságra mentünk velük.

Mi abban hiszünk, hogy senkit nem szabad megölni, kínozni vagy megalázni. Senkit nem szabad bebörtönözni vagy bántani azért, mert kiáll a demokrácia mellett, mert újságíróként megírja az igazságot, mert keresztény, mert muzulmán, vagy éppenséggel mert nem vallásos, mert melegnek vagy transzneműnek született, mert konzervatív, liberális vagy szociáldemokrata, mert nem akar sorkatonaként a biztos halálba menetelni, vagy mert nő létére szeretne a saját döntései és nem rákényszerített elnyomó szabályok szerint élni.

Ezért segítünk azoknak, akiknek nem adatott meg, hogy békés, szabad helyre szülessenek, és életük, emberi méltóságuk védelmében rákényszerülnek, hogy elhagyják az otthonukat. Ha teheted, támogasd a munkánkat egyszeri vagy rendszeres adományoddal!