Ebből megérthetjük azt is, miért nincs ebben az országban egészségügyi és oktatási miniszter. Magától értetődő lenne, ha Lázár elcsapása után a vasút is a belügyhöz kerülne. Ott jó helyen vannak ezek a dolgok. Mármint amik az úgynevezett emberek szükségleteivel kapcsolatosak. Már az Emmi nevű szemétrakás is arra volt jó, hogy ne legyen személyi felelősük azoknak az ügyeknek, amiket a Fidesz csak továbbrohasztani volt képes. Meg hogy a pedofilok védőszentjének legyen hol fontoskodnia.
A vasút, ahogy az állami egészségügy és az iskola: a pórnép közege. Urakat jachton, magángépen, helikopteren és aranyozott autókban szoktak fotózni, vasúti kocsiban sosem.
A János-kórház várójában se fordulnak elő, és a gyerekeik sem állami iskolában izgulnak, hogy vajon a tornatanár fogja-e tanítani a kémiát, vagy egy gépesített lövész. Ezért aztán nem is érdekli őket, milyen belülről egy személyvonat, és mikor ér oda, ahova ezek a prolik mennek. Minek mennek egyáltalán bárhova?
Lázár János egyébként azzal a felkiáltással állította le az összes budapesti vasútfejlesztést, hogy ott rohadjon meg a romlott város, ahol van. A vidék az első, mert ott laknak a parasztok, akik rá szavaznak. A bibi ott van a számításban, hogy a vidékiek is szoktak utazni, viszonylag gyakran Budapestre is, tehát mégsem teljesen mindegy, hogy működik-e a Keleti pályaudvar.
Meg ott, hogy nem lett jobb a közlekedés vidéken sem. Nem is volna könnyű ezt Budapest nélkül megoldani, és ehhez elég egy futó pillantást vetni Magyarország vasúti térképére. Na hogy megy az ember Fehérvárról Győrbe? Hát ja, Budapesten át. Vagy helikopterrel.
Lázár Jánosnak bizonyára eszébe jut mindennap, hogy azért kapta ő ezt a szép feladatot, hogy belebukjon.
És jól teszi, ha gondolkodik ezen, hiszen az iskolán és a kórházon is látszik, hogy a közszolgáltatások minősége Orbán Viktornak sohasem volt prioritás. Szokatlan lenne, ha egy kicsit is izgatná a vasút állapota. Vagy ha költeni akarna rá.
Pedig anélkül nem megy. A pálya állapota természetesen tömegkatasztrófát fog okozni hamarosan, de elég a gépparkot végignézni. A MÁV-nak van 700 mozdonya, ebből alig negyven fiatalabb 30 évnél. Ami van, az éjjel-nappal dolgozik, tehát le fog rohadni, a helyére meg beáll a bontószökevény, ami szintén le fog. Egy új mozdony egymilliárd forint. Honnan lenne erre pénzünk?
hvg.hu
A szerző a HVG munkatársa
Viszont 40km autópályára van közel 500milliárd! Ez a fontos, b@sszák meg! Ötszáz milliárdból ki lehetne húzni a vasutat a sz@rból! Nem lehetne felvirágoztatni, de meg lehetne akadályozni a teljes összeomlást!
https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/MOLDOVA/moldova00256a/moldova00263/moldova00263.html
„Másnap Kovács 113 Béla vasúti pályafelvigyázó segédtiszt (magyarul bakter) elment a központi raktárba egy új csavarért, de akárhogy is kerestek, nem találtak. Ezt a csavart ugyanis csak Angliában gyártják, de mivel ott áttértek a fénysorompóra, a gyár megszűnt, a maradék csavarokat nekünk adták el pulykáért. A raktárfelelős úgy emlékezett rá, hogy Lacházán még őriznek egy elfekvő tekerőcsavart, telefonáltak, de kiderült, hogy ott sincs, sőt ők is tudnának használni még hármat.
A pályafőnök kiballagott a sorompóhoz Kovács 113 Bélával. A pályafelvigyázó segédtiszt útközben közölte felettesével, hogy ő két kampósszeggel meg tudná javítani a sorompót úgy, hogy még évekig biztonságban lehetne használni. Kovács 113 Béla felemelte mutatóujját: de ennek az az előfeltétele, hogy harminc forint rendkívüli prémiumot utaljanak ki a számára, mert ötévi kihordásra kapott csizmája elszakadt, és szeretne egy foltot varratni rá. A pályafőnöknek erre nem volt hatásköre, Kovács 113 Béla vállat vont, havi kilencszáznegyven forint fizetésért neki joga van hülyének lenni.
A sorompóval senki sem boldogult, az igazgatóság gyorsan érintkezésbe lépett a MÁVAG-gal, hogy megrendeljék a tekerőcsavart. A MÁVAG el is vállalta, hogy 1968-ra tud szállítani tizenötmillió darabot, hamarabb azonban egy felet sem.
Közben a leeresztett sorompó már kezdett kínossá válni, mert az országút autóparkjának kétharmad része ott vesztegelt a sorompó két oldalán, az élenállók már szívesen visszafordultak volna, de a kocsisor farka, amely alig hat-hét órája várakozott, még mindig bízott benne, hogy keresztüljut.
Az ügy már túlnőtt a vasúti kereteken, kénytelenek voltak értesíteni az Utak, Kijáratok és Bejáratok Operatív Főnökségét, amely a bejelentésre közölte, hogy azonnal operatív intézkedést hoz. Egy helikopterrel leereszkedett a sorompónál kilenc mérnök, negyvenegy technikus és egy segédmunkás. A mérnökök és a technikusok kézről kézre adogattak egy kis kerek táblát, melyet a segédmunkás végül is felszegezett a sorompóra: „A sorompó tíz percen túl is zárva tartható.” Azután kártyát vettek elő, és kanasztáztak, fél hatkor, mikor letelt a tizenkét óra úgy, hogy a nap teljes értékű kiszállási napnak számított, elrakták a kártyát, beszálltak a helikopterbe és elmentek.
Ez az operatív intézkedés azonban nem oldotta meg a bajokat, bár az autók vezetői és utasai már egészen kényelmesen berendezkedtek. Lottóárusok és alkalmi pecsenyesütők telepedtek meg a sorompónál, sőt az OTP is beindított egy öröklakás-akciót Sorompó-Kertváros elnevezéssel.
Közben az Utak, Kijáratok és Bejáratok Operatív Főnöksége újabb operatív intézkedéseket hozott, megalakította a Sorompó és Tilalomfa alosztályt. A teljes alosztály kivonult kettőszáztizenhat fővel felmérni a helyzetet. Mivel ennyi helikopter már nem talált helyet a leszállásra, egy különvonattal álltak be a sorompóhoz, kitüntetéseket osztottak ki, és reggelig tartó bált rendeztek. Végül is egy segédmunkás még egy nullát rajzolt a kerek táblára: „A sorompó 100 percen túl is zárva tartható.”