Teló korlát.- Nem ördögtől való

Külföldi szabályozás: előttünk járnak

Franciaországban már régen tilos a tanórák alatti telefonhasználat, 2018 óta pedig a 15 éven aluli gyermekeknek az iskola egész területén tiltva van a mobilozás, beleértve az ebédlőt is. A szabályozás vonatkozik a tabletekre és az okosórákra is. Aki bevisz ilyen eszközt az iskolába, annak a tanítási nap végéig szekrényben kell tartania. Bajor­országban és Görögországban 2006 óta úgyszintén törvény tiltja az általános és középiskolai mobilhasználatot. Az Olaszországban évekkel ezelőtt a magánszféra védelme érdekében hozott szabály értelmében nemcsak súlyos fegyelmi büntetés, hanem akár 30 ezer eurónyi pénzbírság is igyekszik elrettenteni a diákokat attól, hogy felvételeket készítsenek az osztályteremben.

 

Még az olyan, liberálisnak tekinthető országok is korlátozzák az iskolai mobilhasználatot, mint Hollandia. Októberig zajlik az egyeztetés a tanárok, szülők és diákok között az új jogszabályokról. Robbert Dijkgraaf oktatási miniszter a parlament alsóházához intézett levelében azt írta, hogy „kulturális átalakulást” remél, amely kedvezően befolyásolja az osztálytermek légkörét. „A mobiltelefon mindennapi életünk elengedhetetlen része. Hozzáférést ad az információkhoz, összeköti az embereket, és a modern társadalom egyik fontos eszköze. Az osztályteremben betöltött szerepe azonban egyre vitatottabb. Tanulmányok kimutatták, hogy a mobiltelefonok nem oktatási célú használata jelentősen rontja a diákok összpontosító képességét.”

A túlzásba vitt kütyühasználat a PISA-tesztek eredményeiben is megjelent: romlott a gyerekek szövegértése, problémamegoldó képessége”

Finnországban is felismerték, hogy az iskolai mobilhasználat miatt romlik a diákok teljesítménye, ez pedig különösen rosszul érinti a rendszerint PISA-bajnok országot. A jobboldali kormányzat meg kívánja erősíteni a tanárok és az iskolaigazgatók hatáskörét, hogy beavatkozhassanak az órákon a tanulást zavaró tevékenységekbe. Jelenleg az iskoláknak nem áll jogukban megtiltani, hogy a diákok mobilt vigyenek be magukkal.

Az Amerikai Egyesült Államokban tagállami szinten szabályozzák az ügyet. Némileg szokatlan módon a korlátozás nem függ a tagállami vezetés politikai színezetétől. Négy republikánus vezetésű állam, Ohio, Indiana, Oklahoma és Florida már korlátozza az iskolai telefonhasználatot. Floridában tavaly hoztak olyan törvényt, amely előírja az iskolai körzeteknek, hogy kitiltsák a telefonokat az osztálytermekből, és blokkolják a közösségi médiához való hozzáférést az iskolai wifin. A jogszabály azt is meghatározza, hogy a diákok „tanuljanak a közösségi média társadalmi, érzelmi és fizikai hatásairól”. A BBC júniusban azt írja, hogy a két legnépesebb tagállam, a demokrata vezetésű New York és Kalifornia is hasonló szabályozásokon dolgozik. Gavin Newsom, Kalifornia progresszív kormányzója, a demokraták üdvöskéje – potenciális későbbi elnökjelölt – júniusban jelentette be, hogy szeretnék betiltani az okostelefonokat a tantermekben. A szövetségi oktatási minisztérium információi szerint az iskolák 76 százaléka már a 2021–2022-es tanévben is tiltotta a telefonok nem tanulásra irányuló használatát. A BBC hozzáteszi: az országban már a nyolcvanas évek óta próbálják szabályozni a kommunikációs eszközök iskolai használatát, az okostelefon csak az utolsó a sorban. A szabályozás azonban hullámzott: Kalifornia 2002-ben felülvizsgálta a telefontilalmat, New York City pedig, ahol egymillió diák tanul, 2015-ben az általános tiltás helyett az iskolákra bízta a dolgot. Most, úgy tűnik, iskolai, iskolakörzeti és tagállami szinten is mindinkább a korlátozás mellett teszik le a voksukat.