Szeptember 2-tól jelentősen módosul a menetrend a miskolci fővonalon
Megkezdődik a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád közötti pálya felújítása
A MÁV szeptember 2-tól két ütemben felújítja a vasúti pályát a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás közötti – mintegy 27 kilométer hosszú – szakaszon, emiatt a tanítási időszak kezdetétől december 4-ig jelentősen módosul a távolsági – InterCity, InterRégió, és nemzetközi – vonatok és a személyvonatok  közlekedési rendje a Budapest–Miskolc fővonalon.

Várható menetrendi változások

A felújítás ideje alatt csak egy vágányon, több sebességkorlátozás mellett – Füzesabony és Miskolc között többlet megállási helyekkel – közlekedhetnek a vonatok a munkálatokkal érintett vonalszakaszokon, ezért óránként és irányonként napközben csak egy-egy személyszállító vonat tud áthaladni, emiatt jelentősen módosul a menetrend, utasainknak így Budapest—Miskolc viszonylatban mintegy fél órával hosszabb eljutási időre kell számítaniuk.

Az átszállásmentes utazás biztosítása érdekében a korlátozások figyelembe vételével szeptember 2-től december 4-ig a következő közlekedési rendre lehet számítani.

InterCityk

  • A vonalon közlekedő Hernád-Zemplén és Tokaj InterCityk utasainak Miskolcon át kell szállni másik IC-szerelvénybe valamennyi viszonylat esetében, azaz a Nyíregyháza, Sátoraljaújhely, illetve Hidasnémeti felől, felé közlekedő IC-vonatok esetében is.
  • Keleti pályaudvarról kb. 30 perccel korábban indulnak az InterCityk (Hernád-Zemplén és Tokaj IC), Füzesabony és Miskolc között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
    • Kivéve az IC 582-es számú vonatot, amely Vámosgyörk és Miskolc között áll meg mindenhol, valamint az IC 508-as és IC 518-as vonatok, amelyek csak menetrend szerinti állomásokon állnak meg továbbra is.
  • Miskolc-Tiszai pályaudvar és Füzesabony között az InterCityk minden állomáson és megállóhelyen megállnak, napközben így helyettesítve a pályafelújítás során kimaradó személyvonatokat. A megszokott menetrendhez képest 28 perccel később érkeznek a Keleti pályaudvarra.
    • Kivéve az IC 688-as számú vonatot, amely alapmenetrend szerint áll meg az állomásokon.

InterRégiók

  • Az egri IR87-es jelzésű Agria és a gyöngyösi IR85-ös Mátra InterRégiók indítási ideje felcserélődik, ezért az Agria InterRégiók 30 perccel korábban indulnak, hogy biztosítható legyen a füzesabonyi átszállás a Miskolc—Nyíregyháza viszonylatú vonatokra, vonatokról.
  • A kora hajnali és késő esti Mátra InterRégiók kivételével a gyöngyösi InterRégiók szintén fél órával korábban közlekednek, azaz nemcsak a fővonalon, hanem a 85-ös számú gyöngyösi és a 87a számú egri vonalon is csaknem minden vonat menetrendje fél órával korábbra kerül.

Személyvonatok

  • Füzesabony és Miskolc között, 7:30-tól 20:30-ig nem közlekednek a személyvonatok, helyettük a vonalszakaszon valamennyi InterCity személyvonati megállási rend szerinti közlekedésével biztosítjuk az utazási lehetőséget (az IC 508, IC 518 és IC 688-as számú vonatok kivételek).
  • Füzesabony—Miskolc között kora reggelenként néhány személyvonat nem vagy más vonatokkal összevonva közlekedik.
  • A Vámosgyörk és Füzesabony közötti személyvonatok indulási, érkezési ideje az első, Füzesabonyból 7:00-kor induló vonat kivételével szintén 30 perccel korábbi, mindkét irányban.
  • Füzesabony—Eger viszonylaton, ahol valamennyi Agria InterRégió vonat fél órával korábban közlekedik, kimarad a Füzesabonyból 6:03-kor induló 5530-as számú vonat és az Egerből 8:42-kor induló 5527-es számú vonat.

Éjszakai korlátozások

  • Mindkét vágányzári időszak első 4 hetében éjszakánként 5 órán keresztül szünetel a forgalom, emiatt néhány éjszakai vonat helyett pótlóbusz fog közlekedni:
    • Füzesabony—Miskolc viszonylatban az 5048-as számú és 5021-es számú vonatok helyett a teljes útvonalon, az 5008-as és 5009-es számú vonat helyett pedig Emőd, illetve Mezőkeresztes-Mezőnyárád és Miskolc között pótlóbusz fog közlekedni.

Csatlakozási rendszer, átszállási lehetőségek

  • A Keleti pályaudvarról a fél órával korábban induló, illetve ennyivel később érkező InterCityk esetében mind Hatvanban, mind Füzesabonyban számottevően változnak az átszállási lehetőségek, mindemellett Miskolcon a Tokaj kör IC-k és a Hernád-Zemplém InterCityknél szintén csak átszállással tudjuk biztosítani a korábbi közvetlen utazásokat.
  • A Budapest—Eger viszonylatban, ahol valamennyi Agria InterRégió fél órával korábban közlekedik, valamint Budapest és Gyöngyös között a Mátra InterRégiók ugyancsak fél órával korábbi menetrendje miatt Aszód, Hatvan, Vámosgyörk, Kál-Kápolna, Füzesabony, Nyékládháza és Miskolc állomásokon az átszállási lehetőségek jelentősen változnak. Egyes viszonylatokban lényegesen kedvezőbb csatlakozási lehetőségek adódnak (pl. a személyvonati megállással közlekedő InterCity vonatokon), míg más elágazó vonalakon (pl. 86-os Vámosgyörk-Újszász-Szolnok, 102-es Kál-Kápolna -Kisújszállás, 108-as számú Debrecen-Füzesabony vonalak) jelentősen nőhet a várakozási idő, mivel a legtöbb csatlakozás sajnos nem biztosítható.
  • Hatvan térségében a Volánbusz járatainak menetrendje augusztus 17-től jelentősen megváltozik. A buszjáratok egy része a környező településekről közvetlenül a vasútállomásra érkezik, így biztosítva kényelmes átszállást a vonatokra. A miskolci fővonalon szeptembertől decemberig életbe lépő változások ellenére a buszjáratokról átszállva Hatvantól továbbra is érdemes lesz a vasutat választani Budapest felé, hiszen a vonatok a módosított menetrendek szerint is hasonló követési sűrűséggel szolgálják ki az utasokat.

Helyjegy nélkül igénybe vehető vonatok, szakaszok

  • Az InterCityk Keleti pályaudvar és Miskolc között vegyes összeállításban, azaz IC és nem IC-kocsikal is – többségében bisztrókocsi nélkül – közlekednek. Meghatározott viszonylatokban a nem IC minőségű vonatrészbe 300 forintos helyjegy váltása kötelező.
  • A Keleti pályaudvar és Miskolc között közlekedő InterCity esetében Füzesabony és Miskolc (IC 582-es vonat esetében Vámosgyörk és Miskolc) állomások között a nem IC minőségű kocsik helyjegyváltás nélkül vehetők igénybe.
  • Miskolc—Nyugati pályaudvar közötti InterCityken Miskolc—Szerencs—Nyíregyháza között valamennyi kocsiban helyjegyváltás nélkül lehet utazni, IC-kocsiban és nem IC-minőségű kocsiban is.
  • A vágányzár ideje alatt a Keleti pályaudvar és Hatvan, valamint Miskolc-Tiszai pályaudvar és Szerencs viszonylatban az alapmenetrendben is biztosított helyjegymentes szakaszokra vonatkozó szabályozás változatlan lesz.

Egyéb vonalakat érintő változások

  • Az Eger és Szilvásvárad közötti vonatok, valamint a Miskolc és Tiszaújváros között közlekedő buszok menetrendje is változni fog.

Tájékozódási lehetőségek

módosított menetrendek az online felületeinken (MÁV app, ELVIRA) elérhetőek. A hirdetmények, térképek a közlemény alsó részén, vagy a honlapunk vágányzári menüpontjából tölthetők le. Az állomások, megállóhelyek, vonatok kijelzőin, plakátokon és hangosbemondókon, továbbá az értékesítési csatornákon keresztül is tájékoztatjuk az utazóközönséget.

A munkálatokról

A Versenyképes vasúti infrastruktúra program keretén belül, saját forrásból végezzük el a pályafelújítást, a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG Kft. kivitelezésében, műszakonként mintegy 200-250 fő szakember közreműködésével, számos nagy munkagép, vasútüzemi és közúti jármű bevonásával. Az egyszerűsített korszerűsítéssel ezen vonalszakaszokon elérhető pályaállapot-javulás révén megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá válik a vonatforgalom, csökken a meghibásodások száma azáltal, hogy megszüntetjük a sebességkorlátozásokat okozó pályahibákat, cseréljük a régi, elavult sínszakaszokat, vasbetonaljakat, váltókat. A rekonstrukció ideje alatt ágyazatrostálást, -pótlást, vágányszabályozást, árok- és szikkasztótisztítást végzünk, továbbá szigeteljük a vasúti műtárgyakat (hidakat), a vasúti-közúti átjárók felújítására és a felsővezeték-rendszer karbantartására is sort kerítünk, valamint a bokrokat, cserjéket gyérítjük. A beavatkozással megelőzhetők lesznek a nyári hőség alatti sebességkorlátozások, továbbá mérsékeljük a tehervonatok által keltett dinamikus hatások okozta állapotromlást is.

Szeptember 2-tól október 18-ig Miskolc-Rendező pályaudvar és Nyékládháza, valamint Nyékládháza és Emőd között újítjuk fel az egyik (bal) vágányt, valamint éjszakánként Miskolc és Nyékládháza között a másik vágányon is végzünk munkálatokat. Az október 19. és december 4. közötti időszakban Mezőkeresztes-Mezőnyárád és Emőd között napközben a bal vágányon dolgoznak a munkagépek. Éjszakánként pedig a jobb vágányon is felújítást végzünk.  A nappali időszakban a munkavégzéssel érintett részek mellett csak sebességkorlátozással haladhatnak a vonatok az ott dolgozók biztonsága érdekében. Ez idő alatt csak egy vágányon és több szakaszon sebességkorlátozás mellet közlekedhetnek a vonatok, így óránként és irányonként napközben csak egy-egy vonat leközlekedtetése oldható meg. Ez jelentős menetrendi módosítással jár, emiatt az utasainknak hosszabb eljutási időre kell számítaniuk a több mint háromhónapos vágányzár ideje alatt.

Zajhatások

A felújítás ideje alatt rakodás, depózás, szóródó anyagok szállítása, valamint nagygépekkel végzett munkák miatt nagyobb zajhatásra lehet számítani a Mezőkeresztes-Mezőnyárád és Miskolc közötti vonalszakaszon a felújítás ütemezése szerinti szakaszokon.

Mezőkeresztes, Mezőnyárád, Csincse, Emőd, Nyékládháza, Mályi, Kistokaj és Miskolc térségében már megkezdődött az előkészítő munkálat, így már augusztusban is okozhatnak zajt éjszakánként a karbantartást végző vasúti munkagépek.

Az utasoktól és a lakosságtól türelmet és megértést kérünk a felújítás alatt várható kellemetlenségekért!

 

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság