Lehoczki jól belerúgott Veres Paliékba, miután segített a Fidesznek hatalomra kerülni Miskolcon

Tüntetés tartottak Lehoczki-Spider László mellett Miskolcon szerda délután. Az eseményen résztvevők öt pontból álló petíciót írhattak alá, amelyekben követelik a SPIDER Mentőcsoport név azonnali legalizálását, a támogató egyesület azonnali megszüntetését, a felszerelések és anyagi javak, adományok azonnali átadását, a kiképző terület azonnali visszaszolgáltatását és annak helyreállítási költségének fedezését, valamint Lehoczki-Spider László ellen elkövetett morális és anyagi károk megtérítését, és az elkövetők felelősségre vonását. Szerintük a miskolci önkormányzat is asszisztál Lehoczki-Spider László ellehetetlenítésében.

Visszaadja díszpolgári címét

boon.hu-nak Lehoczki-Spider László – aki egyébként a Jakab Péter vezette Nép Pártján megválasztott miskolci önkormányzati képviselője, és októbertől lesz a miskolci közgyűlés tagja – elmondta, hogy a petíciót eddig online több mint háromszázan írták alá. „Több jogi dolog is van köztem, az egyesület és a közalapítvány között” – mondta. Arról is beszélt, hogy szerinte félrevezetnek mindenkit és már a mentési láncból is kizárták őt. „Úgy járunk menteni, hogy a lakosság értesít minket, ha valahol szükség van ránk” – mondta. Végül bejelentette, hogy az anomáliákra tekintettel visszaadja Miskolc Város Díszpolgára kitüntető címet. 

Portálunknak a tüntetés kapcsán Buda Zsuzsanna, a Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport Közalapítvány kuratóriumának elnöke azt reagálta, a velük szemben megfogalmazott kritikákkal nem foglalkozik,  és hogy bízik a magyar igazságszolgáltatásban.

Megdöbbentek

Miskolc Polgármesteri Hivatala és Önkormányzata megdöbbenéssel és sajnálattal értesült arról, hogy Lehoczki László nevét és nimbuszát saját politikai céljaik érdekében felhasználó politikai szereplők tüntetést szerveztek szeptember 4-re a városháza elé – reagált közleményben a miskolci városháza a tüntetésre. „Szomorú látni, amikor egy olyan köztiszteletben álló személyt, mint Lehoczki László, politikai célokra használnak, szomorú látni, amikor egy ember példaértékű életútja, munkássága, megkérdőjelezhetetlen szakmai eredményei a politika játékszerévé válnak” – írták. Rámutattak: Lehoczki László Miskolc örökös díszpolgára, az is marad, attól függetlenül, hogy hol, kinek a birtokában van az ezt kinyilvánító oklevél és emlékplakett. „Díszpolgári címe egy olyan cím, amelyet a miskolciak akaratából, a miskolciak elismerését és tiszteletét kifejezve ítéltek oda neki. Lehoczki László nem egy városvezetés díszpolgára, hanem a miskolci embereké, nem egy városvezetés hőse, hanem Miskolc hőse, legendája pedig Miskolc értéke” – hangsúlyozták.

Nem értik

Arról is írnak, hogy értetlenül állnak azelőtt is, hogy a mai tüntetésen megfogalmazott követeléseket a demonstráció szervezői miért Miskolc önkormányzatának címezték, hiszen azok egyike sem tartozik a helyhatóság hatáskörébe. „Lehoczki László személye, munkássága és életútja továbbra is példaértékű minden miskolci polgár, minden magyar és minden ember számára, ezért is bízunk abban, hogy a józan ész legyőzi a politikai akaratot, és a díszpolgári cím marad ott, ahol az a legjobb helyen van: Lehoczki Lászlónál” – zárták.

Lehoczki László

Miskolc Város Díszpolgára
2023. évi kitüntetett

Lehoczki László Pro Urbe díjas, Bátorság Érdemjelet kapott, az általa alapított mentőcsoport Európa Polgári és Príma díjas, kutyája pedig szobrot kapott Miskolcon.

A Spider Mentőcsoport alapítója és vezetője a mentési és felderítési területen végzett több évtizedes karitatív tevékenységével hazánkban és külföldön is nagy elismerést szerzett Miskolcnak. Itthon az eltűntek keresésében, külföldön pedig a természeti katasztrófák túlélőinek mentésében és az áldozatok felkutatásában végzett kiemelkedő munkát. Pontosabban végez jelenleg is, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a jelöléssel egyidőben Törökország földrengés sújtotta övezetében segíti csapatával a mentési munkálatokat. A legtöbb esetben egy maroknyi csapattal közel 30 országban járt, és túlzás nélkül mondható, hogy kutyáival és társaival együtt kiérdemelték a világhírnevet. Vezetésével a Spider Mentőcsoport sok ember életét mentette meg itthon és a világ számos pontján, különösen a törökországi földrengések utáni kutatásan voltak eredményesek. Dolgoztak romos épületekben, roncsok között, nyílt, erdős, bokros, sziklás területeken, a víz alatt is kutatnak élő és halott személyek után. Kerestek eltűnt gyerekeket, felnőtteket, közúti baleseteknél adtak elsősegélyt, kútból, tavakból, folyóvizekből emeltek ki személyeket, gépjárműveket, tárgyakat. Árvíz, földcsuszamlás, hó- és sárlavina után is nyújtottak segítséget a rászorulóknak. Emberi életek megmentésének szentelte életét, és ezt szem előtt tartva dolgozik napjainkban is. Több évtizedes, veszélyekkel teli tevékenységét Miskolc Város Önkormányzata 2015-ben Pro Urbe díjjal jutalmazta, elhivatottsága és a segítés iránti elkötelezettsége azóta is töretlen.