Szijjártó Péter vagy Rogán Antal, Orbán Balázs vagy Kocsis Máté, az Orbán-család, aligha élnek túl egy napot is, ha Orbán megy

Az Orbán-rendszer mézesmadzaggal és furkósbottal kialakított egységében megjelent a megosztottság és a széttartás: a Fidesz-generációk, a lojalisták és az őrségváltók között. A mostani közös cél – a hatalom mindenáron való megtartása, a folyamatos vagyonosodás, az állami és a személyes tekintély együttes növelése – fennmaradt, ám az eszközökben és módszerekben jelentős ellentétek mutatkoznak.

Lengyel László: Őrségváltók – A vég kezdete 2.

Forrás:

Marabu

„Irtózatos erők lassan, kérlelhetetlenül eltörik valaminek a gerincét (…) s hallani a csigolyák roppanását. Egyszerre reménykednek azok, akik félnek, egyszerre félnek azok, akik reménykednek” – írta Márai a naplójába 1944-ben.

Hallja az őrségváltó második és harmadik hatalmi nemzedék az Orbán-rendszer csigolyáinak roppanását. Érzi, tudja, hogy átfogó és szerves a politikai és társadalmi válság, az uralkodó réteg hegemóniájának krízise. A meghirdetett nagy politikai, társadalmi és gazdasági vállalkozás – nemzeti külön úton erős és jól kormányzó, szuverén államot teremtünk, egyszerre polgári és magyar középosztályos, régiót vezető Magyarországot, csökkentjük Budapest és a vidék egyenlőtlenségét, utolérjük, sőt, elhagyjuk Ausztriát –, amivel az ezredfordulótól többször is elnyerte a tömegek támogatását, elveszett. A tömegek most a rendszer ellenében kilépnek passzivitásukból.

Az Orbán-rendszer mézesmadzaggal és furkósbottal kialakított egységében megjelent a megosztottság és a széttartás: a Fidesz-generációk, a lojalisták és az őrségváltók között. A mostani közös cél – a hatalom mindenáron való megtartása, a folyamatos vagyonosodás, az állami és a személyes tekintély együttes növelése – fennmaradt, ám az eszközökben és módszerekben jelentős ellentétek mutatkoznak. A második – a 2000-es években feltűnt –, és a harmadik – a 2010-es években felnövekedett – Fidesz-generáció helyet és az örökség kiadását szeretné az első generációtól, s mindenekelőtt a mindenható Orbán Viktortól. Szemükben Orbán túl régi, túl öreg. A húszas évekkel, a világjárvánnyal, Merkel távozásával, az orosz-ukrán háborúval új darab van, új szereposztással: Orbán lejárt. Személyes autokráciája rossz megoldás. Térjünk vissza rendszer intézményes, arctalan tekintélyuralmához.

A lojalisták el tudják képzelni, hogy az öreg Orbán örök. Elképzelhetetlennek tartják a hatalmat Orbán nélkül. Szijjártó Péter vagy Rogán Antal, Orbán Balázs vagy Kocsis Máté, nem szólva az Orbán-családról, aligha élnek túl egy napot is, ha Orbán megy. (Bár Rogánnak fordítanék legkevésbé hátat Orbán helyében.) Ahol a politikai és a gazdasági hatalom ennyire szorosan összefonódik, ahol mindenki zsarolt és zsaroló egy személyben, ahol mindenki egyszerre őre és foglya a rendszernek, ott szinte reménytelen a rendszer urától való függetlenedés. Az orbáni tekintélyuralom még korlátlanul uralja a politikai-, gazdasági-, médiamezőket. A hangsúly a „még” szón van. A végsőkig lojális hívek számára örökké, az őrségváltók szerint közel a „már nem”.https://nepszava.hu/3248248_lengyel-laszlo-orsegvaltok-a-veg-kezdete-2