Ma (is) különleges napunk volt. Kezdődött azzal, hogy nem motorozással indítottunk, hanem Pamukkale fehér mészkőmedencéivel. A terület csak mezítláb járható be, ami reggel kicsit hűvősnek tűnt, visszafelé már kifejezetten csábító volt a vízbe lépni. A látvány lenyűgöző, hófehér falak, megdermedt fehér hullámok a talajon, medencék tele vízzel. Fenséges volt . Egészen addig, amíg el nem értünk a felső részre, ahová a turistacsapatokat hordják, rémisztő volt a zsúfoltság. A másik kiábrandító felismerés az volt, hogy a törökök elterelték a vizet mesterséges csatornákba, amitől már nem ott rakódik le a mészkő, ahol eredetileg. Ettől vékonyodik, a sok turistalábtól szürkül.
A természeti csoda után következett utunk -vélhetőleg utolsó görög-római -csodája: Hierapolis, ami egyébként a mészkőmedencék fölötti hegyoldalba épült. Hatalmas fürdőváros, csak egy részét ásták ki eddig. Az egyik képen látszik majd, hogy haladnak, nem túl gyorsan. Itt fürdőzgetett Kleopátra is ( a pálmafás kép), felcaplattunk a színházhoz, megnéztük a sok épen maradt szobrot, szarkofágot, miegymást. Rengeteg minden került elő. Ezután átmotoroztunk Konyába, a keringő dervisek városába. (Eddig 2400 km-t tettünk meg.) megnéztük a dervisek múzeumát -Mevlana -, azután kódorogtunk a városban, ami elképesztő ütemben fejlődik. 2000-ben 742 ezer, 2007-ben 967 ezer, 2019-ben már 2,2 millió lakosa volt. Este megnéztük a kerengő dervisek ceremóniáját, egy rövidke videót is feltettem, de maga a rituálé egy órás volt. Minden mozzanatnak, hangnak, színnek és ruhadarabnak külön jelentése van. Nem hívőknek is nagy élmény. Csak itt és Isztambulban látható.